Ho-Ho-Ho-Hordágyon a mikulás!!!

a DM-Együtt egymásért támogatásával

Ajándékot oszt a mikulásHelloweentől Mikulásig 6 héten keresztül zajlottak az öt intézményből érkező sérült gyerekek barlangtúrái a Verocs Mozgás- és Élményterápiás Szakosztály főszervezésében és a Magyar Barlangi Mentőszolgálat közreműködésével.

Az előzményekről: 2017 nyarán - köszönhetően a sok lelkes internetes szavazó támogatásának - nyertesei lettünk a DM-Együtt egymásért pályázatnak, így megvalósulhatott a "Legyél te is barlangi mentő" programunk.

A támogatásnak köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek a barlangi mentő hordággyal, a mentőeszközeinkkel. Egyik legnagyobb sikere a mentő háromszögnek volt - az ezzel való leeresztés váltotta ki a máskor szokásos létramászást - ezt széles mosollyal fogadták.

All Stories

Véradást szervez a BMSz

2017 véradásGondoltunk egy merészet és a segítség nyújtásnak egy igen fontos és elengedhetetlen módját választottuk. Mivel köztudott, hogy vérre mindig szükség van, mentőszervezetként szinte kötelességünknek érezzük a véradást. Ezúton kérünk téged, hogy állj mellénk és segíts! Időpont:

2017. november 17. 14-18 óráig, Szemlő-hegyi-barlang, 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.

Kérjük, ha jössz MINDENKÉPEN jelezz vissza,ezzel segíted a szervezést! Köszönjük! 

TAJ kártya, Személyi igazolvány, lakcímkártya feltétlenül szükséges a véradáshoz!

A véradásra az alábbi facebook eseményen tudtok jelentkezni, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. küldött e-mailban. További fontos infók ide kattintva érhetőek el.

Felfedezők napja 2017 a Magnet Bank támogatásával

2017 felfedezoknapja 12017. április 29. szombat, forgatag a javából a Millenárison. Kicsik és nagyok lelkesen nézik a csarnok csodáit. Minket is elragadott a forgatag míg beértünk a terem hátsó részébe elhelyezkedő barlangász, barlangi mentős standhoz, amit nekünk kellett feltölteni szakavatottak és hozzá nem értők számára egyaránt érdekes tartalommal.

Megkezdődött a 2017-es Felfedezők Napja immár 5. alkalommal. Ami miatt mindenképpen korán kellett érkeznünk, hogy a szakadatlanul nagy sikert arató kötél mászáshoz beszereljük a pályákat. Ez az, amit eddig mindig elhoztunk és a résztvevőktől tudtuk meg, hogy van, aki évek óta ezért jár vissza.

De ha ezen túl van, akkor nem titok, hogy az éves fő témához kapcsolódó kiállítók ámulatának adja át magát és hagyja, hogy lenyűgözzék.

Elsősegély gyakorlat szituációs feladatokkal

Gerincágy használataRendszeres kisgyakorlat- sorozatunk részeként, 2017. január 14-én egészségügyi gyakorlatot tartottunk az elsosegely.hu szakembereivel közösen. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében megrendezett gyakorlaton összesen 20 fő barlangi mentő vett részt.

Áttekintettük az OMSZ által leggyakrabban alkalmazott szállító és rögzítő eszközöket, és azok használatát, valamint összevetettük őket a BMSZ által használatosakkal. A nap nagy része, átfogó elméleti oktatást követően szituációs gyakorlatokkal telt, ahol az elméletben megtanult technikákat tudtuk a gyakorlatban is elmélyíteni. A gyakorlat leghangsúlyosabb részeként az egyes tantermekben különböző szimulált baleseti helyszínek kerültek kialakításra, változatos, jól felépített tematikában, ahol különböző sérültek, sérülések szakszerű ellátását gyakoroltuk. A számunkra ismerős helyzeteken kívül (eltévedt turisták, kihűlés, csonttörés, magasból zuhant sérült), több szimulált balesetnél is helyt kellett állnunk.

Megemlékezés Dr. Dénes György emlékére

drdenesgyorgy3Mindenkit szeretettel meghívunk Dr. Dénes György

(a Magyar Barlangi Mentőszolgálat megszervezője, fél évszázadig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke, a Barlangi Mentők Nemzetközi Szervezetének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke, a Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete tiszteletbeli elnöke, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteleti tagja, a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagja, Aggtelek és Bódvaszilas községek díszpolgára, Pro Natura-díjas és MTESZ-díjas geográfus, történész, jogász,  gyémántdiplomás, ny. tudományos tanácsadó, számos hazai és külföldi tudományos elismerés és állami kitüntetés birtokosa)

emlékére 2016. október 2-án 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő megemlékezésre, melyet a Pál-völgyi-kőfejtőben tartunk

Keresés