Tragédia és mentés a Kossuth-barlangban - részletek

by Hegedűs András Balesetek és mentések 2023. április 03 Találatok: 15223

2022. április 3-án a jósvafői Kossuth-barlang végponti, 3-as szifonjában, 48 méteres víz alatti mélységből a barlangkutató munka végeztével nem tért vissza Mede Márton búvár. Eltűnésével kezdetét vette Magyarország eddigi leghosszabb ideig, egy hétig tartó komplex búvár- és barlangi mentése, melynek végeztével sajnos csak a kutatóbúvár holttestét sikerült a felszínre hozni. Jelenlegi ismereteink szerint a tragédiát víz alatti omlás okozta, melynek során a búvár azonnal vagy nagyon rövid időn belül életét vesztette. A mentés egy hete alatt összesen 20 szervezet több mint 250 fővel vett részt az akcióban. A mentés víz alatti részét az Amphora búvárklub, a barlang száraz szakaszát a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat és a Speleo Roznava barlangi mentői, a felszíni irányítást és logisztikát a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Katasztrófavédelem, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága és Jósvafő Önkormányzata végezte. Számos egyéb szervezet nyújtott még segítséget a helyszínen, melyek a cikkben közlésre kerülnek. E cikk szerzője Hegedűs András (Juju) oktatási és módszertani vezető, akcióvezető a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnál. A mentés után egy évvel tesszük közzé a részletes összefoglalót.

Első nap - baj van

Vasárnap, kora délután. Dolgozom. Ricsi (Horváth Richárd a Magyar Barlangi Mentőszolgálat - BMSz vezetője) hív telefonon: a Kossuthban nem jött fel a búvár a megadott időre, utána ment a biztosítóbúvár... Ki az, tudjuk?...

Nem, csak ennyit mondott Balázs Gergő (Amphora búvár).... Adjuk ki a készenlétet, és hívom, lássuk meg mit mond Gergő, mit látott a biztosítóbúvár, drukkolunk…

Rosszat sejtek, a munkahelyemen vagyok, elkezdek pakolni, ha menni kell tudjak indulni. Nemsokára érkezik a hír: a biztosítóbúvár nem találta meg Marcit… Mede Marci barátunk merült a végponton, nem jött vissza azóta sem. Lesújtó a hír, aki ismeri a körülményeket az tudja, hogy ezek után az esélyek egy százalék, vagy ezrelék alá csökkennek, hogy életben van. De nem! Életben kell legyen, hiszen a húsz évvel ezelőtti, hasonló esztramosi búvárbaleset is szerencsével végződött! Marci él, átment a víz alatti szakasz túloldalára, és ott vár minket egy levegős járatban! Azonnal mennünk kell, és szervezni a mentést! Hívom vissza Ricsit, kiadjuk az éles riasztást a BMSz tagjainak, a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesületének és a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálatnak. Itt mindenkire szükség lesz. Indulunk…

Rohanok a felszerelésért, pörögnek a fejemben a gondolatok… Marci, még pár hete csak hogy életed párjával Katával (Lukács Kata) és közös gyereketekkel Lukáccsal együtt kirándultunk… Kata, úristen, Katának szólt valaki??? Hívom Gergőt, hogy beszéltek-e Katával. Közben kiment a riasztás, több mint száz barlangi mentő tud már róla és készülődik. Nem, nem, Katának nem szóltak még… “Megtennéd Juju, hogy szólsz, nehogy mástól tudja meg?” - kérdezte Gergő. “Persze” mondtam, és akkor még nem tudtam, hogy életem legnehezebb telefonbeszélgetése következik. Elővettem a telefont, és képtelen voltam hívni pár percig. “Kata, nagy a baj, a Marci nem jött ki a szifonból időre, és a biztosító búvár nem találta”. Kata sír, mondom neki, hogy maradjon otthon megyünk érte, egyedül ne induljon el sehova. Hívom a feleségemet, Kaccit (Hegedűs-Csondor Katalin), hogy pakoljon, jöjjön ő is és Alíz is (fél éves gyerekünk), és szóljon Zsófinak (Tarczi Zsófi, Izápy Viktor barlangi mentő felesége), hogy jöjjenek ők is Vilmával (másfél éves gyerekük), hogy Katában tartsák a lelket a mentés alatt. Ahogy Katáékhoz érünk, a kapuban vár könnyes szemmel már Lukáccsal a kezében, indulunk a Kossuth-barlang felé.

A Kossuth-barlang az Aggteleki Nemzeti Park területén, Jósvafő község határában nyílik (Térképek a cikk végén, 23-24. kép). Fokozottan védett forrásbarlang, vize a Nagy-Tohonya forrást táplálja. 1956-ban fedezték fel, ekkor a kutatók Kessler Hubert vezetésével eljutottak a barlang “száraz” szakaszán az ún. Reménytelen-szifon bejáratáig, innen a járat víz alatt halad tovább. A víz a szifonból érkezik, és a barlang száraz szakaszán folyik a bejárat felé, barlangi patakként a járat aljában, egy részen tavat alkotva. Csapadékmentes időben a barlang ezen szakasza száraz lábbal végigjárható a szifonig, a közlekedést számos helyen a víz felett kifeszített drótkötélhidak, máshol kapaszkodó-drótkötelek és létrák segítik. A barlang jelenleg ismert hossza közel 1500 méter, vertikális kiterjedése 52 méter. A patakos főág felett van egy elaggott, cseppkövekkel díszített felső ág. A barlang végpontját sokáig a Reménytelen-szifon jelentette, melyen a kétezres évek elejéig számos próbálkozással sem sikerült átjutni. A barlang ezen víz alatti szakasza sajnos 1997-ben már emberéletet követelt: a Reménytelen-szifonban Kominka Zoltán kutatóbúvár életét vesztette. A kutatást nehezítette a víz alatti szűk, agyagos, törmelékes-omladékos aljzatú járat. Az Amphora búvárklub szisztematikus, jól előkészített, lépésről-lépésre haladó kutatómunkával állt neki a “reménytelen” feltárásnak: hosszú évek munkájával kitermelték a víz alatti járatból az omladékot, kitágították a szűk részeket, valamint jól rögzített biztosítókötéllel látták el a szifont, ami mentén a búvárok közlekedni tudnak (az első búvár felkavarja az agyagot, és utána nullára csökken a látótávolság, ekkor már csak a vezetőkötél mentén lehet visszajutni biztonsággal a vízfelszínre, a szifon bejáratához). A siker 2009-ben született: az Amphorások átjutottak a Reménytelen-szifonon, az Apáink-termébe. A továbbjutás azonban nem adta könnyen magát, a levegős termet szinte teljes egészében tó tölti ki, szárazulat nincsen, a túlvégében pedig a járat ismét víz alatt folytatódik, ez a kettes szifon keservesen szűk járata. Ez a víz alatti szakasz nem hosszú, egy kis levegős hasadékba vezet, melyből a hármas szifon kezdődik. A “hármas” ember számára ismert utolsó pontja az utolsó levegős résztől mintegy 130 méter távolságra, 48 méter mélyen van, a víz alatti rész kezdetétől 305 méteres távolságban, itt történt a baleset…

Haladunk Jósvafő felé, folyamatosan telefonálok, szervezem a mentést. A helyszínen van a BMSz Gömör-Tornai területi egysége, vezetőjük Gruber Péter, aki civilben az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának (ANPI) igazgatóhelyettese. Régi barlangász, barlangi mentő, korábban barlangtani felügyelő volt a nemzeti parknál, a barlangot nagyon jól ismeri. Péter elmondja, hogy kapcsolatba lépett, és segítséget kért a katasztrófavédelemtől (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - OKF), valamint a rendőrségtől a felszíni infrastruktúra kialakításához, és a mentési műveletek támogatásához. Mentőfelszerelésekkel a helyszínre érkezett Kiss Zoltán (Pucu) és Izápy Viktor barlangi mentők, elkezdték kiépíteni a felszíni vezetési pontot. Megérkeztek a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesülete (BMÉE - Miskolc) első tagjai is. Késő este van, a telefon kiépítése is elkezdődik (a barlangban nem működnek a vezeték nélküli rádiós eszközök, az első kanyar után megszűnik a vétel, emiatt vezeték kiépítése szükséges a kommunikációhoz). Este 11 előtt működik a telefon a barlangban. Előkészületek zajlanak a következő merüléshez: teli palackokat és felszerelést kell bevinni a szifonig a száraz részeken, segíteni a búvárok előkészületeit a merüléshez, orvosi ügyeletet szervezni a szifonhoz a barlangi mentő orvosokból. Elsőként a területi egységünk orvosa, dr. Tóth Judit száll le a barlangba. Már húsz barlangi mentő dolgozik a mélyben. A bejárat közelében a Pest-Megyei Kutató-Mentő Szolgálat fűtött sátrat, reflektorokat épít, helyet kapnak az áramfejlesztők, a búvárpalackokat töltő kompresszorok (a kompresszorok töltése később a jósvafői Kúriában történt, mert a nagy áramfelvételi igényt ott lehetett biztonsággal kielégíteni). A szolgálat bár “pest megyei”, vezetőjük Balázs László, az Amphorás búvár Balázs Gergő testvére, és Mede Marci gyerekkori barátja a hír hallatán azonnal indult embereivel a helyszínre segíteni. Közvetlenül a bejárat mellé kerül egy pici oldalak nélküli pavilonsátor alá egy asztal, itt van a barlangi telefon felszíni állomása, felszíni telefonok, rádiók, számítógép, hagyományos papíralapú jegyzőkönyvek: a mentés vezetési pontja. (1. kép)

1.kép: Vezetési pont. Modor, Viktor, Pucu, Juju, Gruber Péter tanácskoznak. (Fotó: Bräutigam Géza)

Elmúlt éjfél, esik a hó, mínusz négy fok van. A meleg kávé és tea életmentő. Pap Viktor és Deák András készülődnek merüléshez. Viktor szárazruhája tönkrement, próbálunk intézni másikat, még kell magnézium is, azt is küldünk be. Viktor felveszi Dani Laci száraz ruháját, 90 perces merülési időre készülnek. A telefon a víz alatt is ki van építve az Apáink-terméig, onnan jelentkeznek be a búvárok minden irányban. Az Apáink-termében van egy mesterségesen épített merülőbázis, a “trepni”, ahová a felszereléseket ki lehet pakolni, rendszerezni, tartalékot képezni. Itt van a telefon is.

Leváltom Izápy Viktort a vezetési ponton, melegedjen kicsit. Hajnal kettő van, visszaérnek a búvárok a szifonból, rövid információt kapunk telefonon: a járat a víz alatt elzáródott… A felszínen pár szóval bővebben megtudjuk: a “merülőbúvár a végponton omlást tapasztalt, a 8 mm átmérőjű biztosító vezetőkötél az iszapba van ágyazódva, teljesen beomlott a járat.” Mindenki a felszínen, telefon kikapcsolva, csend. A búvárok elmennek pár órát regenerálódni, folytatás holnap (bocsánat, már ma, hétfőn) 11 órakor, videót kell készíteni az omlásról, hogy kiderüljön mit lehet tenni. A barlangi mentők maradnak, szervezzük, előkészítjük a reggeli dolgokat. Hosszú mentés lesz, élelem, szállás kell… Adamkó Péter nehezen elérte Jóna Gábor polgármestert, aki szállásban azonnal segített.

Gondolataimba mélyedek… Marci két palackkal merült, szabály szerint egyharmad befelé, egyharmad kifelé, egyharmad tartalék levegőkészlet, melyet a műszerein folyamatosan lát. 12 óra eltelt, hogy elindult, a víz alatt esélye sincs az életre, régen elfogyott a levegője. És Marci nem vakmerő, az ország legjobb barlangi búvárjainak egyike.

Mede Márton, Marci vagy becenevén Gúnár 42 éves, a legkiválóbb hazai búvárok egyike. Tájékozódási búvárúszóként többszörös magyar bajnok, Európa bajnokságon ezüst és bronzérmes, világversenyeken is több érmet szerzett. Tapasztalt barlangász volt a száraz részeken is, a víz alatti barlangkutatás motorja, hazai és nemzetközi kutatások aktív tagja. A testnevelési egyetemet követően 2008-tól a búvárkodás nemcsak szabadidős tevékenységként szerepelt életében, hanem főállású munkájává vált: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatánál dolgozott. A 2019-es budapesti hajókatasztrófa, a “Hableány” balesete során nemzetközi szinten is kiemelkedő víz alatti munkát végzett, melyért állami kitüntetésben részesült. víz alatti barlangfeltárások során Boszniában, Montenegróban és hazánkban is a legnagyobb biztonsággal haladt előre lépésről, lépésre. Sokszor beszélgettünk erről, kérdeztük: Marci, ha ott megy a járat, miért nem úsztatok át tovább a szifonon? Válasz mindig az volt, most csak kicsit előrébb vittük a vezetőkötelet egy új cölöphöz rögzítettük, fotózunk, dokumentálunk, térképezünk, megvizsgáljuk részletesen a járatot, a felszínen átbeszéljük, megtervezzük a továbbiakat, és ha minden rendben van, akkor megyünk tovább majd legközelebb. (2. kép)

2. kép: Mede Márton és Deák András búvárok merüléshez készülődnek Boszniában, Marci imádott kutatási területén. (Fotó: Máté Noémi dr.)

Második nap - remények

Családjaink alszanak a Fecskefészek házban a faluban. Ez a ház “Martinnak, a hollandnak a háza”, jópár éve itt járt, és úgy megszerette az Aggteleki-karsztot és Jósvafőt, hogy vett egy házat, felújította. Az év nagy részében kiadja, három szoba van benne, sokszor töltjük a szilveszter környéki napokat itt. Kézenfekvő volt, hogy elsőre őket kérdeztem, hogy szabad-e a ház pár napra, hogy meddig azt még nem tudjuk. Kezd világos lenni, hideg van itt a barlang bejáratánál, még szállingózik a hó. A lábam lefagyott, mozgok egy kicsit. Átbeszéljük, hogy a mai délelőtti merüléshez hány szállítóember kell, mit kell még kiépíteni. Megpróbálunk többféle forgatókönyvre készülni, hogy mi lesz délután, tervezni még nem tudunk, mert minden a délelőtti merülés eredményétől függ a későbbiekben. Hosszú, napokig tartó mentésre készülünk, a feladat komplexitása miatt a mentésvezetés is több emberből tevődik össze, mindenkinek jól lehatárolt feladatai vannak. Az akciót a helyszínen Gruber Péter vezeti, ő alapvetően az egész folyamattal foglalkozik, de úgy lehet legegyszerűbben fogalmazni, hogy “ami a barlang bejáratán kívül van” azt szervezi, intézi, és azt is ami igények jönnek belülről. Kapcsolatot tart a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel, önkormányzattal, nemzeti parkkal, minisztériummal, mentőkkel, egyéb szervezetekkel, szervezi az ellátmányt és a szállást, a szükséges felmerülő igényeket felméri (felszerelés, műszer, stb.). A barlangi mentés száraz részét én vezetem, ebben segít Izápy Viktor és Kiss Zoltán (Pucu). A BMÉE barlangi mentőit Ónodi László vezeti, a BBMSz-t pedig Szegedi László (Modor). Az Amphora búvárok vezetője Irsai Sándor, ő vezette a húsz évvel ezelőtti Esztramosi Rákóczi-barlangi mentés során is a búvárokat. A PMKMSz-től pedig Balázs László a bejárat melletti fűtött sátrakat, a búvárok helyszíni kiszolgálását bonyolítja. Szükség van még a lehetséges forgatókönyvek kidolgozására azért is, mert tudni kell, nagyjából hány ember kell a helyszínen, legyen tartalék létszám is, ki induljon el Miskolcról, Budapestről, Bakonyból, kik maradjanak még otthon, hogy ha elhúzódik a mentés, akkor is legyenek friss humán erőforrásaink. A fő cél, hogy legyen elegendő erőforrás anyagi és humán szinten is, de sok felesleg sem jó, mert ha valakinek nem tudunk feladatot adni, az feleslegesnek érzi magát. Összeáll a kép: 40 fő barlangi mentőre van szükségünk hétfőn, a második napon. A BMSz-től Budapesten Ricsi, a BMÉE-től Miskolcon Szabó Tamás (Bubó), a BBMSz-től Meiczinger Máté szervezi a háttérmunkát, ők megkapják hány emberre van szükségünk, mikorra kell Jósvafőre érkezzenek. A mentőcsapatok emberanyagát összeszervezik, valamint otthoni készenléti tartalék embereket mozgósítanak.

Magyarországon három barlangi mentőszolgálat van, a három szervezet közösen együttműködve dolgozik a mentések során. Tagjaik az ország legkiválóbb barlangászaiból állnak. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSz) 1961-ben alakult országos szervezet, elsődleges feladata a barlangokban, vagy egyéb nehezen megközelíthető helyen bajba jutott, megsérült személyek számára segítség nyújtása, és biztonságos helyre szállításuk. 63 fős rendes tagsága kiegészül 43 fő tartalékos és 36 fő pártoló taggal, a szolgálatban 12 orvos és három paramedikus van. Fennállása alatt több mint ötszáz ember életét mentette meg. A Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete (BMÉE) 30 fős tagsággal és 5 tartalékossal, miskolci bázissal 1991 óta működik. A Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat (BBMSz) 42 fős tagsággal, veszprémi bázissal 1994 óta látja el feladatát. Ezen szervezetek a barlangi mentésen kívül számos más esetben is készek és képesek segítséget nyújtani a rászorultaknak. A speciális képzettségből eredően a Magyarországon előforduló extrém baleseti helyek megközelítésére, vagy a szélsőséges időjárási viszonyok leküzdésére is képesek a szolgálatok tagjai. A hazai barlangi mentés kiemelten közhasznú, közfeladatot ellátó, civil szervezetben működik, a barlangi mentők munkájukat önkéntesként, ellenszolgáltatás nélkül, “társadalmi munkában” végzik. A mentések során a mentésvezető irányít, de a nagyobb mentésnél a vezetést is több akcióvezető és csoportvezető végzi. Baleset esetén a tagok riasztása SMS körüzenetben történik. A mentéseken kívül a barlangi mentők tevékenyen részt vállalnak a barlangász oktatásban, valamint mentési bemutatókat tartanak, illetve ügyeletet látnak el (elsősorban barlangász) rendezvényeken. Jósvafő az országhatár mellett található, kézenfekvő, hogy a karnyújtásnyira lévő Rozsnyó városából a “Speleo Roznava” barlangkutatóinak felajánlott segítségét is elfogadjuk, hiszen van közöttük aktív barlangi mentő, van aki a BMSz-nek is tagja, és a többiek is számos esetben segítettek barlangi mentésen. Földrajzilag ők vannak a legközelebb, ők haza tudnak menni aludni. A Pest-Megyei Kutató-Mentő Szolgálat több mint húsz éve létező szervezet, gerincét önkéntesek adják akik a felszínen mentőkutyákkal, a víz alatt búvárokkal segítenek eltűnt, bajbajutott személyek felkutatásában és mentésében - elsősorban Pest Megyében, de szükség esetén az egész ország területén. A PMKMSZ -nek tagja Mede Marci is.

A tervezés kész, Izápy Viktor elmegy pihenni kicsit. Fontos, hogy minden pozicióban legyen váltás, legyenek pihenőn emberek, mert különben egy idő után, ha mindenki fáradt és kialvatlan lesz, nem tudjuk a feladatot ellátni, ezt már tapasztaltuk korábban az esztramosi mentésnél. Elhúzódó mentés esetén a pihenést, a munkát, és az élelmezést több műszakra meg kell szervezni. Reggel 8 előtt megérkeznek a Rozsnyóiak, kilencre a helyszínen van Gáti Gergely aggteleki tűzoltóparancsnok, felajánlja segítségét. 10 óra után nem sokkal az első barlangi mentő csapat átöltözve leszállásra kész. A Jósvafői Önkormányzattól megkaptuk a Jósva vendégházat, itt vár a csapat a melegben. A búvárok pihennek még, nem akarja Irsai Sanyi felkelteni őket. Itt már nem perceken múlnak a dolgok, viszont kevés búvár van, aki itt a Kossuthban tud merülni, ismeri a barlangot, és még kevesebb, gyakorlatilag három fő, aki a hármas szifonban is. Mindent hozzájuk kell igazítani, nekik minden körülményt meg kell teremteni a lehető legjobban, hiszen nagyon nehéz feladatot végeznek, ami normál esetben önmagában is a legnehezebb, legkomplexebb barlangi merülések közé tartozik. Most, hogy egy kutatótársuk van ott bent, és nem tudjuk hogy életben van-e, elképesztő lelki terhet jelent. Úgyhogy a búvárokra várunk. Szerveződik közben az élelmiszerellátás: a katasztrófavédelem és az önkormányzat ad meleg ebédet. Az aggteleki tűzoltóktól kaptunk egy sátrat is, így már két nagy sátor van a bejáratnál.

Kovács Marci sajtófelelősünk (aki épp Horvátországban van) tájékoztatta az MTI-t a barlangban zajló mentésről. A tapasztalat az, hogy sokkal jobb, ha tőlünk megy ki hiteles információ a sajtó felé, mintha a kiszivárgó hírekből próbál a média valamit összerakni, ami aztán nem fedi a valóságot. A délelőtti órában érkeznek a sajtó munkatársai is, a területet elkerítettük kordonnal, hogy azon belül csak a mentésben résztvevő csapatok tartózkodhassanak. A sajtó munkatársaival megbeszéljük, hogy a kordonon kívül várakozzanak, informálni fogjuk őket. Ennek ellenére van aki “beszivárog” és próbál fényképezni, érdeklődni, Rizsa (Rózsa Sándor, ANPI Őrszolgálat vezetője) a természetvédelmi őrökkel és a rendőrökkel lezárja a környéket. Kovács Marcival folyamatos kapcsolatban vagyunk, összeszedi tőlünk a történteket, és a sajtó számára emészthető formába önti. Készül a honlapunkra (www.caverescue.hu) is egy cikk, az írott sajtót ide tudjuk irányítani - fentiek miatt ez is nagyon fontos, hogy elsőkézből hiteles tájékoztatást adjunk. Kora délután sajtótájékoztatót tartottunk, több tévétársaságnak is nyilatkoztunk az eseményekről, ezek a délutáni és esti híradóban le is mentek, a mentésvezetés részéről jómagam tettem eleget ennek a feladatnak.

Megérkeznek a búvárok, muszáj volt kipihenni magukat, és felkészülni a merülésre fizikálisan és mentálisan is. A “hármas” végén (Hármas-szifon) egy kézen megszámolható hányan jártak. Jelenleg csak ketten vannak, akik képesek oda elmenni: Pap Viktor és Deák Andris. A barátjuk után kell menniük, nagyon nehéz feladatuk van.

Pap Viktor 25 éve búvárkodik, ebből 15 év barlangi búvár tapasztalattal rendelkezik, a Plózer István víz alatti barlangkutató csoportban kezdte a föld alatti merüléseket, ott a mai napig tagja a csapatnak, az Amphora búvár klubban 5 éve tag. A Kossuth-barlang kutatásába akkor kapcsolódott be, mikor a kettes szifon szűkületének “tágítása” történt, vésővel-kalapáccsal a víz alatt. Több mint ötven alkalommal merült a Kossuthban. Az Amphorásokkal részt vesz a boszniai víz alatti barlangkutatásban is. Nős, egy 14 éves gyermeke van. A Kossuth-barlang végpontján, a hármas szifon végén (-30 méter alatt) csak ketten jártak, ő és Marci.

3. kép: Pap Viktor (Fotó: családi archívum)

Andris 1989 óta búvárkodik, apai ágon kezdte ezt a sportágat. 1999 óta búvároktató és barlangi búvár. 16 évig szolgált a Tűzoltóság, majd Katasztrófavédelem búvármentőszer-én a “XIII. Harcsa”-nál, évekig Marci kollégájaként . 2021-ben leszerelt, azóta egy nem búvárkodással foglalkozó cégnél dolgozik. Húsznál többször merült a Kossuthban, a kutatómunkába ő is a “kettesnél” kapcsolódott be, szintén sokat bontotta a kettes szifont. Ő is részt vesz a boszniai kutatásokban, idehaza még az István-lápai barlangban és az Esztramoson végzett víz alatti kutatómunkát. Nős, két gyermeke van. Egy 5 éves és egy - azóta már - 5 hónapos csecsemő.

A “Kettes” túloldalán csak Mede Marci, Pap Viktor, Balázs Gergő, Deák Andris jártak. Többen próbálták, de nem fértek át. Ebbe a világba még nem tette be más az (uszonyos) lábát.

Délután kettő előtt elkezdődik a mentésben résztvevők COVID szűrése, mindenkit, aki lemegy a barlangba tesztel dr. Tóth Judit, és leánya Rózsa Helga. (Judit férje Rizsa, így az egész család részt vesz a mentésben.) Szerencsére nincs pozitív egyén, a tesztelés minden nap folytatódik, hiszen a járvány tart az országban, és a barlang zárt hely, ahol most sok ember dolgozik egy légtérben. Bejelentkezett egy úr, hogy víz alatti drónja van, amit szívesen fel tud ajánlani a mentésben segítségül. Hamar tisztázzuk, hogy sajnos ilyen távolságba nem lehet vele eljutni, megköszönjük a felajánlást, de így nem tudjuk használni. A barlang térképét a felszíni térképre vetítve próbáljuk azt a lehetőséget is végigjárni elméletben, hogy esetleg a szifonon túli, még ismeretlen barlangszakaszokra nem lehetséges-e valahogyan a hegyoldal felől, víznyelő vagy töbör megbontásával bejutni. Felmerül, hogy geofizikusok segítségét kérjük, hogy felszíni mérésekkel esetleges nagyobb üregek kimutatását nem lehetne-e megpróbálni. 80%-os hibát tudnak látatlanban ígérni. Rántó András (Dis, barlangkutató) felajánlja, hogy egy kutatófúrást megfinanszíroz a felszínről, hátha rályukad egy barlangjáratra a szifonon túli még feltáratlan részen. Mindenki próbál valahogyan segíteni. Jósvafőről a lakosok hoznak ennivalót, süteményt, teát a mentésben résztvevőknek, közben próbálunk központi ellátmányt szervezni. A bíztató remény és a kínzó realizmus között csapongunk…

Mi a valóság és miben reménykedhetünk? Ha Marci a víz alatt rekedt, akkor nincs esélye. Ezt mindenki tudja, levegője a tartalékokkal együtt is régen elfogyott, az addig lett volna elég, amíg a biztosítóbúvár a merülés után közvetlenül megtalálja. Tegnap délután elfogyott a palackjaiból a levegő: ha a víz alatt van, meghalt. Akkor miben reménykedünk? Abban, hogy Marci észlelte az omlást a háta mögött, és felismerte, hogy visszafelé nincs út a szifonban, az elzáródott, egyetlen lehetősége ha előre úszik, eléri a szifon túloldalát és feljön ott a légteres járatban. Igen, ott van, ott ül a szifon túloldalán, és vár minket. Ott pedig napokig kibírja, kibírta Szilágyi Zsolt is az Esztramosban, a Rákóczi-barlangban 2002-ben, 118 órát volt a szifon túloldalán (5 napot), igaz a harmadik napon sikerült megtalálni, és ételt - italt, meleg ruhát lehetett neki vinni. Viszünk nemsokára Marcinak is, csak valahogy jussunk át, és találjuk meg őt. Ebben bízunk.

Indulnak le a transzportcsapatok Kismoha (Nyerges Attila) vezetésével a palackokkal, majd a búvárok. Andris és Viktor merülnek a végponton, Dani Laci lesz a biztosítóbúvár. A podeszon (1. szifon innenső fele) orvoscsoportunk ügyel a merülés alatt: dr. Tóth Judit, Modor (Szegedi László) és Szigetvári Pisti. Közben megérkezik a helyszínre a Terrorelhárítási Központ (TEK), Hajdu János altábornagy, főigazgató vezetésével. Tájékoztattak arról, hogy azonnali hatállyal a belügyminiszter közvetlen utasítására átveszik a mentés irányítását. Rövid vezetői megbeszélésen tájékoztattuk a folyamatok jelenlegi állásáról, ő pedig közölte, hogy szeretének minden lehetséges segítséget megadni a mentéshez. A merülés végeztével eligazítás és vezetői egyeztetés lesz a Tengerszem Szálló konferenciatermében, ahol a részt vevő szervezetek vezetőit várják. 16 óra 02 perckor indul a merülés a podeszről. 12 perc alatt átér Pap Viktor és Deák Andris az 1. szifonon az Apáink-termébe, kisebb felszerelés-rendezést követően mennek tovább. 55 perc a tervezett merülési idő innen. Andris 15 perc múlva visszajön, ő csak “dekózni” visz egy palackot a hármas elejébe Viktornak a visszafelé útra. (A “dekó” azaz dekompresszió: a nagy mélységből feljövő búvárnak meghatározott pontokon meg kell állnia várakozni, hogy a keszonbetegséget el tudja kerülni). Mindenki feszülten drukkol, vár az információra. Pucu, Vass Gábor, Szabó Miki egy melegítő-pont építéséhez intéztek felszerelést - egy kis melegítő fóliasátrat építenek a podesznál várakozóknak (orvosok, biztosítóbúvárok, telefonos személyzet). Andris a megbeszélt időben visszaér. 17 órakor Andris bemegy a kettesen át a hármas elejébe megnézni, hogy Viktor dekózik-e már: igen, visszaért Viktor, ott van. Tíz perc múlva Viktor is kijön a hármasból, és visszaér az Apáink-termébe. Birka (Gacsári Zoltán) és Joe (Mészáros József barlangi mentők) a felszínről meleg teát visznek a búvároknak a podeszhoz, készülődik a kifelé transzport csapata kihozni a búvárfelszereléseket és az üres palackokat. 17:38-ra kiérnek a búvárok a podeszhoz, telefonon nem kapunk részleteket, majd a felszínen elmondják. Öltöznek, indulnak ki a csapatok: búvárok, transzport, orvos, telefon, mindenki. 18:38-kor az utolsó ember után záródik a barlang ajtaja. Röviden annyit tudunk meg Viktortól, hogy elérte az omlást, a járat teljesen elzáródott, és nem látja esélyét, hogy bontani lehessen. Részletek a megbeszélésen a Tengerszem-szállóban, ott nézzük meg Viktor kamerájának felvételeit is. Összepakoljuk a vezetési pontot is, a felszín őrzése éjjel már megoldott, mehetünk fel a megbeszélésre.

Az eligazítás elején a mentésben részt vevő szervezetek vezetői röviden tájékoztatást adnak a jelenlegi helyzetről és az előzményekről. Balázs Gergő és Lerner Balázs (Amphora búvárok) átnézték Viktorral és Andrissal a fejkamera felvételeit, a lényeget előkészítve bemutatják, kivetítik projektorral nagy méretben a vászonra. Az omlásba láthatóan belemegy a vezetőkötél, rengeteg leomlott agyag, benne kisebb és közepes méretű kőtörmelék van. A vezetőkötél be van ágyazódva teljesen az omlásba, az anyag kitölti szinte teljes mértékben a járatot, mindössze talán pár cm-es rés nyílik a bal oldalon. A jobb oldalon pedig… az mi? Ott van valami az omladékban… egy fém valami, de nem látszik jól, de az egy búvárfelszerelés kell legyen, talán egy palack? A búvárok két palackkal merülnek, az egyik palackja itt ragadhatott az omladékban. Többször visszatekerjük, megnézzük újra. Jobb felvétel kéne. Hajdu János altábornagy összefoglalja a lényeget, és azt javasolja, hogy kiindulóhelyzetnek fogadjuk el amiben reménykedünk, hogy Marci továbbúszott, és a túloldalon vár. Azaz hogy MARCI ÉL. Lehet, hogy az omlásban maradt az egyik palackja, ő továbbment, mert vissza nem tudott jönni. Ennek mentén kell a mentés további részeit tervezni. A holnapi célok már sok szálon futnak, amit lehet mindent megpróbálunk. A TEK segítségével bármi elérhető, megszerezhető, elintézhető. A keddi nap tervei:

Búvárok: egy három kamerából álló rendszerrel sokkal pontosabb felvétel készüljön a végponti omlásról, hogy a továbbiakat elő lehessen készíteni. Nem szabad, hogy bárki bajba kerüljön a mentőbúvárok közül, ehhez szükség van arra, hogy pontosan megítélhető legyen, mit kellene, mit lehet az omlással kezdeni. Sajnos előtte nem sok hely van, egy “kút” alja, ahol megfordulni sem lehet. Kamerákat, szükséges rögzítést, eszközöket a PMKMSZ vásárolta, egy éjszaka alatt összeépítette, majd juttatta el a helyszínre.
Felszíni geodézia: reggel induljon a mérés, több szervezet segítségét kértük ehhez.
A Nagy-tohonya-forrás (a Kossuth-barlang vizét vezeti a felszínre a bejárat alatt pár méterrel, árvíz esetén a bejárati ajtón is folyik ki a víz) vízhozam-adatainak megszerzése.
Kamera és optikai kábelkapcsolat telepítése a podesz és a bejárat közé a TEK szakemberei segítségével..
Felszíni infrastruktúra: bejárathoz WC-k, még szükséges sátor, egyéb felszerelések
Élelmezés és szállás: a TEK a Tengerszem-szállót vette ki, Jósvafő önkormányzata szálláshelyeket biztosít. Az étkezést a mentésben résztvevőknek a TEK, az önkormányzat és az ANPI közösen összeadja, melyet kiegészít még a falu lakosainak a hozzájárulása. A Fecskefészekben lakó hozzátartozókat a Terka konyhája látja el. Veress Balázs ANP igazgató külön számlát nyitott Aggteleken az étteremben, hogyha valakinek a fentiekből nem jut elég étel, az se maradhasson éhen.

Az eligazítást követően az egyes holnapi egységek vezetői megbeszélik a részleteket. Mostantól teljes hírzárlat van, csak a TEK nyilatkozhat a mentés végéig, hogy egyirányú kommunikáció legyen. Minden reggel és este vezetői megbeszélés lesz, a BMSz részéről Gruber Péter és én veszünk részt ezeken, esetenként kiegészítve dr. Tóth Judittal, Izápy Viktorral vagy Pucuval.

Késő van, fizikailag - agyilag le vagyok nullázva. Helga levisz a családhoz a Fecskefészek házba, itt van Kata és Lukács, Kata és Marci szülei, a feleségem és a kislányom, mindenki várja az infókat. Reggel folytatjuk azzal a fő mottóval, hogy Marci él, és a szifon túloldalán vár minket. Vacsora után bezuhanok az ágyba, a BMSz többi tagja a Jósva vendégházban alszik. Másnap - teljesen jogosan - megkapom a tagságtól, hogy nagyon várták ők is az információkat, de oda sem mentem hozzájuk, csak üzentem. Megígértem, hogy figyelek majd erre.

Harmadik nap - rossz hír

Reggeli gyors eligazítás, mindenki megtudja a feladatát. A TEK kérése, hogy az 1. szifon bejáratánál lévő “podesz”-hez kamera telepítésében segítsünk, és ennek üzemeléséhez optikai kábelt kell behúzni a barlangon át, az áramellátáshoz pedig akkumulátorokat levinni. A feladat nem könnyű, mert egy kb. 50 x 50 cm-es nagy keretben lévő dobon feltekerve van a kábel, ennek súlya kb. 20 kg. Általában úgy telepítik más helyszínen, hogy a dobot leteszik, és a kábel végével elindulnak a cél felé, közben a dobról tekeredik le a szükséges mennyiségű kábel. A technikai személyzet két fő, akik nem barlangászok - még nem jártak kiépítetlen barlangban, őket is “le kell vinni” azaz segíteni a közlekedésben. Próbáljuk elmagyarázni nekik, hogy itt nem fog működni az a módszer ami máshol, hogy a kábelvéggel indulunk befelé, mert rengeteg kanyar, éles kőfelületek vannak, a kábel nem törhet meg, sérülékeny. Bemegyünk a barlang elejére velük, hogy nézzék meg, milyen helyeken kell megoldani a telepítést. Rövid tanácskozás után úgy döntünk, hogy megpróbáljuk azt, hogy a kábel szabad vége marad (némi ráhagyással) a bejáratnál, és a dobbal megy a telepítő csapat befelé, és tekeredik le róla a kábel. Így viszont a rossz hír, hogy a nehéz dobot vinni kell befelé - a jó hír, hogy minden méter előrehaladással könnyebb lesz a transzport. A kábelt mindenhol fel kell lehetőség szerint olyan magasra kötni, hogy a közlekedést, egyéb felszerelés-transzportot, és majd a hordágyszállítást ne akadályozza - illetve a közlekedés során ne károsodhasson a kábel (rálépés, meghúzás, megtöretés). És természetesen ennek mielőbb meg kell valósulnia, mert jönnek a búvárok, a merülések vannak abszolút prioritásban, ahhoz kell minden másnak igazodnia: kész kell lenni gyorsan. Előkészületek, felszíni próba, COVID-teszt mindenkinek (szerencsére nincs pozitív ma sem), és tizenhat fős csoport indul telepíteni Sass Lajos vezetésével. Ma reggelre összejött a tervezett létszám, 51 fővel dolgozunk. Mai naptól mindenki a faluban a Jósva vendégháznál pihen indulásra készen, rádión kapják az utasítást, ha fel kell jönniük a barlanghoz. Így ők is tudnak pihenni, és a bejáratnál is csak az van, akinek éppen dolga van, nincs túl nagy és zavaró nyüzsgés.

Kamera kerül a bejárat elé is, ezen látszik a ki- be- mozgás, és a bejáratnál elhelyezett vezetési pont. Itt a mentés kezdete óta minden be- és kilépés regisztrálva van, csak az mehet be, aki erre utasítást kapott. A vezetési ponton kapcsolódnak a kommunikációs vonalak: a barlang két pontjával (félút - Taigetosz illetve a merülő podesz) itt lehet beszélni. A podesz és az 1. szifon túlvégén lévő Apáink-terme közötti telefon egy külön hálózat. A “bentről” a szifon túloldaláról történő kommunikációt a podeszen lévők végzik, és ők informálják a másik vonalon a felszínt. A két független telefon így nem zavarja egymást - pl. ha a búvárok bentről szeretnének beszélni, ezt azonnal meg tudják tenni, nem kell várni, amíg a többiek befejezik a másik vonalon a forgalmazást. Szintén előnyös az is, hogy az egyik rendszer esetleges meghibásodása esetén nem a teljes hálózat szűnik meg, hanem csak az egyik része. Megfelelően kezelve a két külön hálózaton való kommunikáció egyidőben, egymást nem zavarva tud zajlani, nem kell egymásra várni. A vezetési ponton zajlik a felszíni kommunikáció a falubeli “bázissal”, a Jósva vendégházzal rádión, illetve az egyéb felszíni pontokkal rádión és mobiltelefonokon. Az eseménynapló, csoportnévsor, egyéb dokumentációk egyidőben kerülnek számítógépre és papírra is (így áramszünet, egyéb zavar esetén sem áll meg az élet). A barlangi telefonok saját akkumulátorral rendelkeznek, az egyéb eszközöket áramfejlesztők látják el (kompresszorok, lámpák, sátorfűtés, stb.). A vezetési pont nyitott oldalú paravánsátor, abban fűtés nincs, egyedül annyit tudtunk tenni, hogy az asztalt körbefóliáztuk, és alulra került egy kis elektromos fűtőventillátor - ez is nagyon sokat növelt a komfortérzeten. Itt mindig legalább egy, de az idő 99%-ában két mentésvezető tartózkodik. Tíz méterrel odébb van a nagy tűzrakóhely, álalában ég a tűz, lehet itt is melegedni. Lejjebb öt méterre van egy nagy fűtött sátor, ez a búvároké, itt vannak a felszerelések, itt készítik elő a merülés eszközeit, itt öltöznek (4.kép).

Ebben van a PMKMSZ felszerelése is, ők ebben alszanak. Egy nagy monitort szerelnek fel még ide, tervek szerint ezen, illetve a Tengerszem szálló előtt parkoló TEK kamionban lesz látható a podesz és a bejárati kamera képe. A Katasztrófavédelem felállított még egy nagy katonai sátrat, ebben a barlangi mentők tudnak készülődni, öltözködni, tartózkodni leszállás előtt és után. Készül még egy közepes felszerelés-raktár sátor is. A bejárat alatti Nagy-tohonya-forrásban lép felszínre a barlang vize, egy mesterséges gát kis tóvá duzzasztja. A gáton mérőbukó van, a vízhozamot itt automata regisztrálja, illetve a vízszintet jelző mérőléc leolvasásával egy táblázatból számítható a forrás aktuális vízhozama. Ezt minden nap reggel és este regisztráljuk, folyamatosan figyelemmel kísérjük. A forrás jellegzetessége, hogy vízhozama jelentős ingadozást mutat, árvízkor az egyébként száraz barlangi járatokban is megemelkedik a vízszint, ilyenkor nagyrészt csak úszva lehet közlekedni. Egyes, egyébként száraz részek rövid, pár méteres szakaszon teljesen víz alá kerülhetnek, azaz újabb ideiglenes szifonok jöhetnek létre. A vízügyi hatóságtól folyamatban van a regisztrált vízszint-adatok lekérése. A bukógát mellett vannak az áramfejlesztők, így kicsit távolabb a sátraktól nem zavaró a működésük.

4. kép: a PKRMSZ nagy fűtött sátra (Fotó:Balázs László)

12:20-ra beér az optikai kábel, összedugják a bent telepített kamerával, működik, tökéletes a kép. Jó hír, hogy az éjjel letisztult valamennyire a víz, visszajött 3-4 méter látótávolság. Közben egy kisebb barlangi mentő csapat a félúton lévő tó kifolyóját elgátoló kövek kibontásával a vízszintet 10-15 cm-el le tudták csökkenteni, így a vízfelszínen kifeszített közlekedő drótköteleken nehéz terhekkel járva (búvárpalackok) a drótkötelek belógása ellenére még nem folyik a csizma szárán be a víz. Pucu és Izápy Viktor a vezetési ponton maradnak, én lemegyek általános eligazítást tartani a bázisra, a Jósva vendégházba, ma sok új ember érkezett.

14:20-kor megérkezik Egri Csaba, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Természetvédelmi Főosztályáról. Csaba a korábbi Barlangtani és Földtani Osztály vezetője (pár éve az osztályt összevonták a főosztállyal) közel két évtizede dolgozik a minisztériumban, az ő “gyermeke” az Országos Barlangnyilvántartás jelenlegi elektronikus rendszere. Elhozta a rendelkezésre álló dokumentumokat a Kossuth-barlangról és a felszínről, Gruber Péterrel és a geofizikusokkal egyeztetnek. A geofizikusok hajnal óta dolgoznak, mérnek a felszínen a szifon túloldala feletti részen, majd szelvényeket készítenek a mérésekből, melyből lehet következtetni légteres üregekre a hegy belsejében. Megérkeznek a búvárok, készülődnek a sátorban. Gruber Péterrel eligazítást tartunk az első transzport-csapatnak: indulnak a búvárok teli palackjaival, felszereléseivel a barlangba a szifonhoz. Ma három barlangi mentő csoport indul. Egy 15 fős transzport Kagyó (Kunisch Péter) vezetésével. Egy fotós csapat Egri Csaba és segítői, akik dokumentációt készítenek a mentésről. Orvoscsoportunk dr. Tóth Judit vezetésével kiegészülve egy orvossal a TEK részéről, és dr. Nagy Dénes Ákos barlangi mentő. Kismoha és Kalotai Zsófi kamerát szállít, a kifelé transzporthoz 19 fő került beosztásra. Minden nap van a bejáratnál 4-8 fő tartalék barlangi mentő beöltözve indulásra készen, és további tartalék létszám a faluban a bázison. Merülőbúvárok: ma is Pap Viktor, Deák Andris, biztosítóbúvár: Dani Laci, segítők: Zsoldos Peti, Nagy Sanyi.

Mindenki tudja a dolgát, a mai feladat a végponti víz alatti omlásról felvételt készíteni. 16:25-re beér mindenki, transzport jön ki, búvárok öltöznek. Telefonon kiszólnak a podeszről, hogy Laci kocsijából karmandzsetta kéne a szárazruhára. 3 perc múlva viszik le neki, nincs húsz perc és megérkezik… Lassan délután öt óra, és a mai fő feladat most indul: a búvármerülés. Jogosan kérdezhetjük, mire kellett eddig várni? Miért nem reggel 8-kor szálltak le? Marci él, és vár minket a szifon túloldalán, fázik, talán már a lámpája sem ég, sötét van. Ah, Marcinak nem ég a lámpája, mert tudja mi van, és gazdálkodik vele. Kicsit felkapcsolja, körülnéz, majd nagyon sokáig ül sötétben. Tudja, hogy soká jön a segítség, pontosan tudja, hogy mi történik kint, és milyen ütemben. Tudja, hogy jövünk, de azt is, hogy még nem most. Még sokára. De miért is kell várni ennyit? Mert a búvárkodás tiszta fejet, hibátlan, jól előkészített felszerelést, kipihent embert kíván. A barlangi búvárkodás pedig nagyon tiszta fejet, teljesen hibátlan, tökéletesen jól előkészített felszerelést és maximálisan kipihent embert kíván. Sajnos egy baj már történt a víz alatti omlás után Marci nem tudott visszajönni, és minden mentés egyik legfontosabb szabálya a mentő épsége és biztonsága. A kapkodás nem vezet eredményre, és csak növeli az újabb baleset lehetőségét. Két ember tud odamenni, nekik mentálisan, fizikálisan teljesnek és útra késznek kell lenniük. Úgy kellett pihenniük és ráhangolódni a merülésre, hogy folyamatosan Marci jár a fejükben. A barátjuk, merülőtársuk. Nem idegen ember. És ahogy fentebb írtam, ha Marci víz alatt van, már rég esélytelen hogy életben legyen, víz felett pedig bírja. Irsai Sanyi nem engedi, hogy bármi más felülírja a búvárok időbeosztását, veszekszik is mindenkivel, aki feleslegesen próbálja őket zavarni. Az Amphorás búvárok minden technikai és elméleti segítséget megkapnak mostantól a merülésekhez a TEK vezető búvárától. Irsai Sanyival és a mentésvezetéssel folyamatosan egyeztetnek.

17:03 indul a mai merülés (5. kép). Irsai Sanyi engedélyt ad telefonon, Andris -6 méterre levisz egy palackot a dekózáshoz az egyes szifonba, két perc alatt megvan, újra a podeszra ér. 17:20-kor mindkét búvár lemerül a víz alá. Kiérnek a fotósok a száraz részről, negyed óra és a búvárok az Apáink-termében vannak, egy perc és indulnak is tovább. 17:46-kor Andris visszaér ide, ő csak a kettesen ment át. Viktor 55 percet merül. Várunk. Lassan telik az idő, ezek a legnehezebb percek.

5.kép: Deák Andris a podesznál indulásra készen (Fotó:Egri Csaba)

Nincs tennivaló, mindenki a búvároknak drukkol. 40 perc után Andris bemegy a kettes szifonon át a hármas elejébe, megnézni jön-e visszafelé Viktor, dekózik-e. 18:21-kor Andris telefonál, minden ok, Viktor már a dekó ponton van. Fél hét előtt átér Viktor is az Apáink-termébe, indul a meleg tea nekik be a podeszra a bejárattól, elindítjuk a kifelé transzport csapatot is be a barlangba. 18:49-re visszaérnek a búvárok a szifonból, mindenki a podeszon. 18:58-kor kiindulnak a búvárok a felszínre, negyed nyolcra kiérnek, komor arccal, bemegyünk a sátorba. Megvan Marci, 30 méter mélyen a víz alatt a hármasban. Vége. Szertefoszlott minden remény. De hogyan, hol van, ha a hármas szifonban az omláshoz vezető úton, akkor eddig hogyhogy nem vettük észre? Vagy eddig hol volt…? Rendben, este elmondják részletesen, addig hagyjuk őket, elég nehéz most ez a kérdéseink nélkül is.

Kijövünk a sátorból, ott vár a család. Kata, Lukács, Marci szülei. Nem mondtunk még nekik semmit, de mindent tudnak. Az arcok, a mozdulatok akaratlanul is árulkodóak. Nagyon nehéz, de ki kell mondani. Ki kell mondani azt, amit már mindenki érez, tud: megvan Marci, de sajnos nem él. Megöleljük Katát, a családot. Marci apukája - Mede Gyula - kiáll az emberek közepére, és jelzi, hogy szeretne valamit mondani. Egyetlen pillanat alatt csend lesz, körbevesszük őt. Kiáll közénk, és azt mondja, hogy “Köszönök mindent, amit a fiamért tettetek. Mindenkinek, aki itt van, és részt vett ebben…” mi pedig állunk sóbálványként, és nem tudunk megszólalni, megmozdulni. Mert már nincs mit mondani. Letesszük a szerszámokat, kikapcsoljuk a barlangi telefont, bezárjuk a barlang ajtaját. Vége. Vége a reményeknek, és az utolsó fűszálba kapaszkodásnak. Mindennek vége…

A csendben lassan felemelkednek a fejek, levegőt veszünk. A mentésnek már nincs “értelme”, de tovább kell dolgozni, hiszen Marci nem él, de bent van még a barlangban, ki kell hoznunk onnan. Elindulunk a szokásos esti értekezletre a szállóba.

Odafelé menet beszaladok megölelni a családot, és Marci családját. Eddig egy kortyot nem ittunk, most egy kis pálinkát nem utasítok vissza Gyulától. Itt van még a TEK vezető pszichológusa, ő segít a családnak.

Fenn a szállóban készülődnek a búvárok a TEK technikusaival a három kamera felvételének előkészítésével. A kamerák egy kézben tartható teleszkópos bot végére vannak erősítve, egy előre néz, egy balra, egy jobbra, így minden irányban látható felvétel készült. Benn ülünk a konferenciateremben, elindul a film. Azt már korábbi napokon láttuk, hogy milyen a bejutás a végpontra. Végtelennek tűnő változatos víz alatti járat, mely váltakozik, sokféle morfológiát mutat. Van ahol csőszerű, szűkebb igazi szifonjárat, van ahol hatalmas tömbök között vezet előre - itt csak a vezetőkötél mutatja merre is kell haladni. Feltáráskor nem is volt egyértelmű a továbbvezető irány, végig kellett kutatni ezeket a szakaszokat. Amikor arra gondolunk, hogy a következő kanyar után ott a vége, még rengeteg van hátra. És még utána is. A járat a végén függőlegesbe fordul, itt a kút-szerű rész, ami az omlás előtt van közvetlenül. És az omlás. Viktor megáll, elkezd dolgozni mindhárom kamera. Jobb oldalon, ahol korábbi felvételen is Marci palackjának egy része látszott, hogy kiáll az omladék alól, már tisztább kép mutatkozik: valóban egy palack alja látható, kicsit beljebb a tömlő és a csutora is. A palack oldalán lévő rögzítő karabiner egyik fém eleme ki van hajolva, ehhez iszonyú erő kell. Talán a leszakadó omladék ereje hajlította ki? Vagy a betemetett palackot Marci nem tudta kiszabadítani, és letépte magáról? Nem, ez kizárt, ehhez óriási erő kell. De Marci nagyon erős volt, és vészhelyzetben képes lehetett erre. Viktor visszahúzza a kamerát és az omlás tetején lévő résen próbálja előredugni, itt lassan átér a tiszta vízben a túloldalra. Odaát a vezetőkötél feszesen halad a következő cölöpig, ahol enyhén balra fordul, és továbbmegy feszesen… ez egyértelmű jel arra, hogy Marci a feladatot elvégezte, a következő cölöpöt rögzítette beljebb, majd elindult kifelé, és a baleset, az omlás a visszafelé úton történt. A fejünkben összeáll lassan a borzasztó történet lehetséges forgatókönyve: Marci megcsinálta a megbeszélt kutatási feladatot, az ismert végponttól előrement pár métert az ismeretlenbe, és a vezetőkötél végét kicsit előrébb rögzítette egy új cölöphöz. Majd visszafordult, kifelé indult, és ahogy a fordulónál a szűkebb részbe beúszott, valahonnan fentről a szűkület belső oldalán a magas folyosó tetejéből ráomlott az agyag és a kő. És aztán? Valahogy kiszabadult, elindult kifelé, de már nem volt elég levegője? Vagy életét vesztette az omlásban, ami teljesen elzárta a járatot, és amikor mögötte a víznyomás annyira megnőtt az elzárt rész miatti feltelítődésben, a nyomás kilökte a testet szorult helyzetéből, az a vízzel felúszott oda, ahol ma Viktor megtalálta? Nem tudhatjuk, de talán nem is lényeges. Többször megnézzük a felvételeket, sokkal okosabbak nem leszünk. Hajdu tábornok úr összefoglalja a történteket, és rátérünk arra, hogyan tovább. Már nincs hová sietni, mindenki kimerült. El kell dönteni, hogy biztonságosan kihozható-e Marci, mert több életet nem szabad veszélyeztetni. Rövid tanácskozás után a búvárok úgy döntenek, hogy meg tudják csinálni, de kérnek egy nap pihenőt. Hajdu János elrendeli a holnapi pihenőt, reggel vezetői megbeszélés lesz, de merülés holnap nem lesz.

Lent a bázison tartunk egy közös megbeszélést a barlangi mentőkkel, átbeszéljük a dolgokat, itt is koccintunk egyet Marci emlékére. Nem igazán tudunk mit kezdeni lelkileg a pihenőnappal sem, sokan hazamennek és visszajönnek csütörtök hajnalban, főleg a BMÉE-sek Miskolcra, a többi barlangi mentő közül is van aki hazamegy, más jön vissza majd helyette váltásban. A maradó emberekkel azt beszéljük meg, hogy a szerdai “pihenőnap”-ot mi inkább arra fordítjuk, hogy a barlang száraz részét előkészítjük a további napokra. Ellenőrizzük a drótkötélhidak, létrák, kapaszkodó-kötelek állapotát, szükség esetén javítjuk. Beépítjük a húzórendszereket a felszínre szállításhoz, a hordágy mozgatáshoz. A csapatok gyorsan összeállnak, nem lesz korán kelés, ma este mindenki kieresztheti a gőzt és beszélgethetünk Marciról egy ital mellett a kocsmában. Felmegyek egy kicsit a családokhoz a házba, aztán csatlakozom a többiekhez én is.

Negyedik nap - a “pihenőnap”

Ma a csapatot nem ébresztjük, korai reggeli után Gruber Péterrel, Viktorral, Pucuval, orvosainkkal megyünk fel a reggeli megbeszélésre, ami most inkább egy beszélgetés, kevesebb operatív feladattal. Egyedül arra kell ma választ adni, hogy a barlangban beszerelt műszaki elemek (drótkötélhidak, létrák, stb.) alkalmasak-e a további mentésre, vagy valahol javításra szorulnak-e? Minden ponton extrém terhelés van ezeken az eszközökön, normál esetben alkalmanként 4-5 ember megy át rajtuk, legtöbbször teher (zsák, búvárpalack) nélkül, havi pár alkalommal, most napi 100-130 áthaladás történik, általában valamilyen nehéz felszereléssel. A kikötési pontok rögzítő csavarjai, anyái fellazulhatnak, a drótkötelek feszítőcsavarjai szintén. A terhelés alatt bizonyos esetekben a kötelek, ahol a falon dörzsölődnek, “felfekszenek” kopást szenvednek. Ezeket a pontokat ellenőrizni kell, a meglazult elemeket meghúzni, ami nyíródik cserélni. A telefon, kamerarendszer szintén ellenőrizendő (6. kép). Kávé és megyünk a bázisra.

A bázison reggelizik a csapat. Az itt maradók közül egy hatfős csapat megy le ma a barlangba. Természetesen az ő munkájuk alatt is működik a vezetési pont, mint felszíni ügyelet. Az egyik telefonkészülékünk tartalékba került, mert rajta csak a jelzést hallani, a beszédet nem. Ezek speciálisan barlangi körülményekre, nekünk gyártott eszközök. Említettük ezt a TEK technikusainak, akik kérték, hogy akkor a rossz készüléket vigyük föl a Tengerszem szálló előtt álló TEK műveleti kamion-ba, hátha tudnak vele mit kezdeni. A műveleti kamion egy hatalmas mozgó irányítási központ, ebben dolgoznak a helyszínen az akciók vezetői. Pár szót váltottunk, visszaindultam barlanghoz. Amint a bejárathoz értem, csörög a telefonom, hívnak hogy készen is van a készülék, mehetek érte. Szinte hihetetlen gyorsasággal megcsinálták, tréfából kaptunk rá egy TEK leltári matricát is. A barlangban dolgozók délutánra végeznek, néhány helyen kellett a drótköteleket meghúzni, pótoltak kikötési pontot, ami elengedett (mindenhol sokszorosan biztosított kikötési pontok vannak, ha egy lelazul, elenged, kiszakad akkor a többi még bőven alkalmas a terhelés viselésére).

6.kép A tavaknál térdig a vízben (Fotó:Kovács Márton)

Kiépítésre kerültek a hordágymozgatáshoz szükséges kötélpályák is, ezeknek húzóköteleit egyelőre felkötötték a fenti csigákhoz, hogy ne zavarják a közlekedést. A koraesti vezetői megbeszélésen jelezzük, hogy minden kész, ellenőrzött, javított, a barlangba beépített eszközök alkalmasak az akció folytatására. Estére összeállt a további forgatókönyv is: tervek szerint négy merüléssel és a száraz szakaszon transzportálással hoznánk fel Marcit:

Kiszabadítás -30 méteren, felszerelések eltávolítása, fejvédelem megoldása, felhozatal -20 méterre a tágasabb részbe
Végtagok rögzítése, felhozatal a hármas szifon elejéig
Áthozatal a kettesen
Áthozatal az egyesen, száraz részen transzport

Közben kiderült, hogy a geofizikusok mérései jelentős levegős üreg valószínűségét mutatták ki nem túl mélyen a felszín alatt, de a jelenlegi helyzetben ezt a feltárási irányt elvetettük. A szifonokon maréknyi búvár képes átmenni, a hármasban igazából Balázs Gergő, Andris és Viktor tudnak merülni. Gergő térképezte ezt a részt Marcival, viszont Irsai Sanyi nem engedte őt merülni, mert Sanyinak így is nagyon nagy felelősség nyomta a vállát, nem akart még Gergő miatt is aggódni. Abban egyeztek meg, hogy ha Viktor vagy Andris elfárad fizikailag vagy lelkileg, akkor merül Gergő, addig segíti az akciók koordinálását. Korábban felmerült, hogy külföldről barlangi búvár segítséget kérünk, erre több jelentkező is akadt, de amikor végignézték a videót a szifonsoron átjutásról, akkor azt a választ kaptuk, hogy jelenleg nem tud olyan búvár jönni, aki ezek között a körülmények között tudna merülni. Egyedül az angolok jelezték, hogy ha kell jönnének, de napokba telik, míg víz alatt egy ilyen járatrendszert fokról - fokra megismer egy új búvár, így végül ennek lehetőségét elvetettük.

Amire még szükség volt, egy víz alatt használható akkumulátoros fúrógép, amit Szlovéniából sikerült szerezni. A kettes szifon ugyan csak pár méter hosszú és mély, de eredetileg senki sem fért át rajta. A korábbi tágításokat követően Marci úgy fért át elsőként, hogy a szárazruháról a mellszelepet levágta, és a hasára átszerelte, ugyanis a mellkason lévő szelep nem fért át a szűkületen. Ezek után Andris ruhája is hasonló átalakításon esett át. Később sikerült annyira kiszélesíteni a függőleges víz alatti hasadékot az Amphorásoknak, hogy páran átfértek. De még tágítani kellene ahhoz, hogy biztosan sikerrel járjon a test szállítása kifelé.

Kezelni kellett a hírzárlat kapcsán a sajtómegkereséseket, és a barlangász illetve búvár társadalom érdeklődését. Sokan nehezen értették meg, hogy jelenleg nem tudunk információt adni, csak a TEK adhat. Fájó volt ez nekünk is, hiszen évek óta sokat dolgozunk azon, hogy honlapunkon és közösségi oldalainkon hiteles információval szolgáljunk a mentéseinkről. Az volt a tapasztalat, hogy ha nem tájékoztatjuk a sajtót első kézből, akkor “kitalálják” ők a történetet, megírják, és természetesen ilyenkor sok esetben a valóságtól távol álló sztorik születnek. Másik oldalról vizsgálva viszont amikor a BMSz a vezetője egy komplex mentésnek, mi is ragaszkodunk hozzá, hogy csak első kézből az akció vezetője vagy a sajtófelelős tájékoztassa a médiát, mások ne nyilatkozzanak - ennek tekintetében érthető a TEK hozzáállása is.

Marci és Kata szülei hazamentek, visszajönnek majd a kihozatal végére. A TEK pszichológusa végig itt maradt, és nagyon sok támogatást, segítséget adott Katának, illetve a búvároknak, de nekünk is, a barlangi mentőknek. Mindenkinek nehéz ez a helyzet, nagyon sokan személyesen ismertük Marcit, de akik nem, azok számára is lelkileg nagyon megterhelő. Istvánnak érkezik egy kollégája, ő is segít.

Ötödik nap - megérinteni Marcit

Reggel ismét a korábbi menetrend: megbeszélés a Tengerszemben a végső részletekről, bejáratnál a szokásos készülődés COVID-tesztelés, szerencsére jó idő van már. (7.kép)

7. kép: A bejárat mentési környezetben. A tűz körül Kutya, Vass Gabi, Szabó Miki, Köblös, Sass Lajos, Hoppá, Titi és Admirális úr (Bárkányi Csaba) megbeszélik a következő feladatokat. (Fotó:Kovács Balázs)

Kora délután indulnak be az első csapatok a föld alá, mindenki már rutinszerűen tudja a dolgát. Transzport 1. és 2. csapat befelé a felszerelésekkel összesen 23 fővel megy, kétfelé bontva. Velük megy Mándoki László címzetes tűzoltó őrnagy, rajparancsnok, Marci közvetlen felettese, ő mindenképpen szeretne tevőleg részt venni a mentésben. Szintén a csapattal tart TEK egyik (korábban barlangkutató, hegymászó) ezredese is, ő hatósági emberként fogja Marci felszerelését, komputerét kihozni, így garantálva, hogy a baleset bizonyítékai útközben nem változnak meg, ez teljesen szokványos hasonló esetekben és egyben minket is véd, hogy későbbiekben ne kelljen emiatt esetlegesen a hatósági eljárás során bíróságra járni.

Mai merülés a terv szerint: a “Reménytelen” szifonhoz hét búvár megy be, Deák Andris, Pap Viktor, Sári Attila merülnek, Andris és Viktor a végére megy: Andris benyújt egy biztosító palackot Viktornak, ezt Viktor ledepózza a dekó ponton a hármasban. Viktor lemegy és megmozdítja Marcit, felméri a helyzetét, környezetet, körülményeket. Ha minden rendben, -20m -re felhozza Marcit, megpróbálja lebontani róla a felszerelést, ha a merülési idő engedi. Viktor után Andris merül: feladata a test kisúlyozása, illetve ha Viktornak nem sikerült, akkor a felszerelés lebontása. Fontos szabály, hogy soha senki semmilyen körülmények között nem kerülhet Marci mögé. Attila a kettest tágítja és megnézi, hogy átfér-e rajta. Dani Laci a biztosítóbúvár a podeszon, Pataki Robi és Zsoldos Petya segítenek a benti öltözésben és készülődésben, hiszen a búvárnak legjobban egy társa tud segíteni, ő tudja mit hová kell akasztani stb. Nagy Sándor fogja a “vizes” telefont kezelni, ő kommunikál befelé a búvárokkal. Az orvoscsoportot ma is dr. Tóth Judit vezeti, ők is elfoglalják helyüket a merülési ponttól, a podesztől kicsit visszább. Itt van a kinti telefon vége is, így nem zavarják a búvárokat.

Senki nem szeret a barlangi mentők közül a “tartalék” csapatban lenni, ennek a 6-8 főnek teljesen beöltözve, azonnali indulásra készen kell lenni a bejáratnál, és várni. Normál forgatókönyv szerint ők “feleslegesek”, nem mennek a föld alá, a nap végén öltözhetnek vissza úgy, hogy nem csináltak semmit. De ha bármi nem a tervek szerint alakul, vagy kint marad valami, esetleg meghibásodik, akkor szükség van rájuk. Mai napon ez volt többször is: elsőként kiderült, hogy a szárazruha mandzsetták kinn maradtak a kocsiban, ezt vitték be nekik, majd az is felmerült, hogy inkább a vadonatúj kellene, így azt is bevitték. Minimális felszereléssel kb. 12 perc alatt beérnek ilyenkor.

16:23-kor a telefonon engedélyt kérnek a merülésre a búvárok a podeszról a felszíni vezetési ponttól. Irsai Sanyi pár dolgot kérdez, majd az engedélyt megadja, kezdődik a merülés. Sári Atti megy elöl, lásson mindent még tiszta vízben, a többiek már ismerik becsukott szemmel is az “egyes”-t. Tíz perc múlva a búvárok az Apáink-termében vannak. Minden terv szerint halad, Viktor 45 percet merül, visszaér, várnak 15 percet, hogy kicsit tisztuljon a víz. Andris háromnegyed órára megy tervezetten, fél óra után vissza is ér. Készülődnek, ezalatt Sári Attila megpróbálja, hogy átfér-e a kettes szűkületén. Este háromnegyed hétre minden búvár kijött a vízből, a podeszon vannak. Marci felszereléséből csak a komputer jött ki. Már rutinszerű öltözés, pakolás, nyolc előtt egy perccel zárul a barlangajtó az utolsó ember mögött, mindenki a felszínen. Esti egyeztetés a szállóban, vacsora, eligazítást tartunk a barlangi mentő “bázison” a szálláson. A mai napon minden a terv szerint zajlott, sikerült odáig jutni, amit elképzelt a csapat. A Fecskefészekben Pucu párja Varga Virág, Vaskúti Évi, Ács Réka, Tarczi Zsófi és Csondor Kata vannak Katával és Lukáccsal. A lányok egész nap együtt vannak Katával, és tartják benne a lelket. Réka is pszichológus, Marci apukájával Gyuszival is nagyon sokat beszélgettek.

A búvárok minden este visszamentek Szögligetre a Zöldike vendégházba aludni. Itt aludtak a baleset előtt szombat este is még Marcival együtt. Azóta is itt vannak, az egyik szobában még Marci cuccai vannak…

Hatodik nap - még a hármasban

Már minden megszokott, értekezlet a szállóban, előkészületek a bejáratnál, majd dél körül jönnek a búvárok. Délelőtt a barlangban vannak még feladatok, amik a száraz részen a barlangi mentőkre várnak. Egy csapat véglegesíti a beszerelt húzóköteleket, másik csapat a tó víz szintjén próbál még csökkenteni, illetve a drótköteleket meghúzni ahol kell. Fél tizenkettőre kész minden. Délután becuccolás Kismoha vezetésével, leszáll az orvoscsoport, elindulnak a búvárok. Amíg zajlik a merülés, egy kis csoport a barlang első részén lévő s-kanyarnál a csepegő vizekből összegyűlt dagonyát vödrözi ki, mert már befolyik a csizmaszáron a víz. A mai búvárcsapat ugyanaz mint a tegnapi, a szerepek is (Andris, Viktor, Sári Attila merülnek, többiek segítő, biztosító és telefon.), de kiegészült Keresztes Lajossal. Lali részt vett az első szifon feltárásában, sőt a kettes bontásának kezdetén is aktív volt, míg elköltözött Marokkóba, jelenleg is ott él. A hír hallatára viszont visszautazott repülővel Magyarországra, és jött segíteni. Lali nagyon tapasztalt búvár, a barlangot ismeri, régi barát, akire lehet számítani. Egy ilyen helyzetben jelenléte a sokadik napon elképesztő lelki támogatással bírt. Ma elsőként Attila nézi meg az Apáink-terme után a kettes szifont, így tiszta vízben látja. Az a megállapítás, hogy ha kell, így már át fog férni rajta. Ma a hármasban Andris megy elsőként Marcihoz, egy fekete zsákkal eltakarja az arcot, leveszi a maradék felszerelést (tájoló, sisak), összeköti a kezeket a testtel, hogy szállítható legyen, és pár métert feljebb transzportálja Marcit a víz alatt. 45 percet merül, várakozás a víz tisztulására, majd Viktor megy le és felhozza Marcit a hármas bejárata alatti zónába, ahol -14 méteren rögzíti. Ma is sikerült a tervek szerint haladni. Meleg tea jön be, öltözés, pakolás és irány a felszín. Szinte percre pontosan ugyanakkor, ugyanazok a dolgok történtek ma a barlangban mint tegnap.

Hetedik nap - kinn a vízből

A reggeli rutin a megszokott: értekezlet, előkészületek a délutáni merüléshez. Ma már úgy tervezünk, hogy ha minden jól megy, akkor holnapi napon sikerül Marcit teljesen kihozni a barlangból. Egyre közelebb vagyunk a bejárathoz, minden esély megvan erre a forgatókönyvre. A TEK az egész terület őrzését szigorúbbá teszi: az idevezető utakat lezárja a falu felől, a völgyfő felől és a fennsíkon is őrszemeket állít. Dupla kordonnal kerül bekerítésre a terület: a külső kordonon már csak az léphet át, akinek belépőkártyája van. Névre szólóan mi is kiosztjuk a kártyákat a barlangi mentőknek. A mentés végén, főleg a felszínre érkezéskor meglehetősen érzékeny pillanatok vannak, ebből a lesben álló sajtót szeretnék kizárni.

A mai mentés előtt a podesznál lévő kamera cseréjét el kell végezni, ezt egy három fős csapat megoldotta háromnegyed óra alatt. 14 órakor indul a transzport befelé Németh Zsolt (Kutya) vezetésével, utánuk a búvárok, végül az orvoscsoport. A mai akciót Kovács Marci fotózza a barlangban, hazaért időközben külföldről és első útja ide vezetett. 15:59-kor készen állnak a búvárok a merülésre, engedélyt kérnek Irsaitól, az engedély megadva. A mai terv a következő: felhozni Marcit a hármas elejéből a vízből a légteres járatba az 1. és 2. szifon közé, itt óvatosan átszállítani a kettes szifon szűkülettel tagolt járatán, majd az Apáink-termének légteres vízfelszínén végigúsztatva az egyes szifon legelején rögzíteni. Felmerülhet kérdésként, hogy miért a víz alatt töltötte Marci az elmúlt napot, hiszen ahol van, onnan már a hármas szifon tetejére felhozni nem lett volna nehéz, és miért kell őt az Apáink-terméből levinni az egyes szifonba, hogy ott éjszakázzon? A válasz, hogy a hideg vízben sokkal lassabbak a bomlási folyamatok, és azt szeretnénk, hogy minél inkább épségben tudjuk felszínre hozni Marcit. A búvárcsapat mai magja szintén Deák Andris és Pap Viktor, ők fogják a szállítást végezni, Andris hozza Marcit, Viktor a felszereléseket szállíltja, Keresztes Lajos az Apáink-termében segít. Sári Attila a podeszon vár, ha kell vésni a kettes szifonban, bemegy ő is segíteni, biztosítóbúvár Dani Laci. Zsoldos Péter, Pataki Robi, Nagy Sanyi búvárok segítenek a készülődésben. A mai terv fontos sarokpontja a kettes szifon szűkülete, vajon sikerül-e tágítás nélkül úgy ügyesen forgatni a testet, hogy átférjen ezen a szakaszon? Ha nem, akkor napokkal tolódhat az egész mentés…

Átérnek a búvárok az Apáink-termébe, bejelentkeznek telefonon 16:14-kor, kezdődik a mai feladat. Andris átmegy a kettesen, Viktor átvesz két palackot és visszajön. Andris kezdi meg Marci szállítását a tervek szerint. A felszínen topogás, drukkolás, aggódás, bizakodás, vajon sikerül-e a legnehezebb részen, a kettes szelektáló hasadékán átjutni? Hiszen itt összesen négy ember ment át eddig, most ebből az egyiküknek a barátját kell áthoznia, egyedül, egy élettelen testet, Marcit, aki ebben az átjutásban már nem tud segíteni… 16:48-kor csörög a telefon, rövid, tömör üzenet: a terv első része sikerült, mindenki az Apáink-termében van. Nagyon furcsa ezt mondani, de itt megkönnyebbültünk kicsit. Innen már csak a terem légteres részében kell átúsztatni, és utána az egyes szifon “tágas, kényelmes” járata van hátra. Az Apáink-termében a trepnin összekészülnek, mindent összepakolnak, ide már nem jön vissza senki. 16:59-kor bejelentkeznek utoljára telefonon, majd bontják a kapcsolatot, a telefonkészüléket is ki kell hozni. A kábel fixen szerelt, az eddig is bent volt, marad is - bár valószínűleg az Apáink-termének jó ideig nem lesz további látogatója… Húsz perc múlva a búvárok kint vannak a podesznál. Marci még egy napot kell a barlangban töltsön a vízben, az egyesben, az Apáink-terme aljában, tizennégy méterrel a vízfelszín alatt…

Öltözés, búvárok indulnak ki, utánuk az orvoscsoport, majd a transzportcsoport. Este hétkor zárjuk az ajtót, megyünk az utolsó esti értekezletre, ahol már pontos időterv készül az utolsó napra. Utána a bázison a barlangi mentőkkel is részletesen átbeszéljük a terveket. Idáig a barlangi mentőszolgálat feladata a felszerelés be- kiszállítása, a száraz részen a kommunikáció biztosítása (telefon, kamera) volt. További feladatunk az orvosi ügyelet a merüléseknél, a beépített közlekedő és biztosítóeszközök felügyelete, javítása, a bejárati vezetési pont üzemeltetése és a kapcsolat a társszervekkel volt. Holnap komoly feladat lesz Marcinak a becsomagolása szakszerűen a hordágyba, és a száraz részen való kiszállítás. Ebben vannak fizikailag nehéz elemek, számos mentéstechnikát, kötéltechnikát igénylő részek (hordágy felhúzás, eresztés, kötélhídon szállítás), csoportvezetési, mentésvezetési feladatok, de a legnehezebb a lelki része lesz. Már előre jeleztem a csapatnak, hogy aki nem szeretné Marcit így vinni, látni, közelében lenni, az szóljon, és nem osztjuk be ilyen feladatra. Sok emberre lesz szükség, és pontos forgatókönyvre. Szombat este van, egy hete még minden rendben volt, oda kéne visszatekerni az idő kerekét ha lehetne.

Nyolcadik nap - vége mindennek

A korábbi napok menetrendjével ellentétben ma reggel 8 órakor a barlangi mentők és minden, a mentésben résztvevő szervezet a helyszínen van, és megkezdi az előkészületeket a leszállásra. 8:26-kor megtartjuk a bejáratnál az utolsó eligazítást a barlangi mentőknek, 8:55-kor elindul az első transzportcsapat a barlangba a búvárfelszerelésekkel. Befelé menet ellenőrzik a kötélhidakat, létrákat, telefont. A podesznál lepakolnak, és indulnak is ki a barlangból. Az akció során minden ember, aki elvégezte feladatát kijön, hogy ne zavarja a többieket. 9:50-kor a búvárok is elindulnak befelé, megy az orvoscsoport utánuk, dr. Tóth Judit vezetésével. Kiderül, hogy félúton a Taigetosz-nál a telefonkészülék nem működik, azonnal beküldünk egy cserekészüléket, negyed óra, és újra működik. Elindul a csomagoló csapat is, 10:26-ra ők is beérnek. A barlanghoz megérkezik Horváth Richárd a Magyar Barlangi Mentőszolgálat országos vezetője.

Podesznál öltöznek a búvárok, merülőbúvár: Deák Andris, ha minden jól megy, csak ő fog ma merülni. Elmegy az egyes szifonban az Apáink-terme alá, és kihozza Marcit az egyesen. Biztosítóbúvárok beöltözve a podeszon: Pap Viktor, Keresztes Lajos. 10:29 minden kész, Irsai engedélyt ad, Andris indul. Megbeszélt idő: 40 perc. Lassan elmerül a vízben, lámpájának csóváján látszik az egyes elejének csőszerű kezdete. Eltűnik a fény, a kilélegzett buborékok jönnek még, aztán a kilenc méteren lévő szűkületen áthaladva megnyugszik a víz, ismét a várakozás percei jönnek.

Az orvoscsoportból ketten kihoznak vízmintát a szifonból, a TEK ezredese hatósági emberként kíséri őket. A felszínről elindul befelé az I. hordágytranszport csoport, aki a kiszállítást fogja végezni a podesztől a Taigetoszig. Várunk.

Huszonkét perc múlva ismét buborékok jönnek a vízből, fény már nem látszik a zavaros opálban, de mindjárt kibukkan Andris feje a vízből. Visszaért, itt van Marci is, sikerült. Nincs már búvár a Kossuth szifonsorában. Marcit óvatosan felfektetik a podesz fémpallójára. Gyors vetkőzés után kiindulnak a búvárok, az I. hordágytranszport csapata fordul egyet a 10 zsák felszereléssel a Taigetoszig, innen kiviszi a II. hordágytranszport csapata a zsákokat a felszínre. A podeszon csak Marci van, a csomagoló csapat és az orvosok.

A csomagoló csapat feladata az egyik legnehezebb az egész akció során. Nekik kell Marcit úgy becsomagolni a barlangi mentő hordágyba, hogy szállítható legyen kötélen, a tavon, adogatva kézről-kézre. Függőlegesbe fordítva és vízszintesen fektetve. Nekik kell Marcit úgy megszabadítani a maradék felszereléstől, hogy beköthető legyen a hordágy hevederzetébe a teste, és nekik kell a fejet úgy becsomagolni, hogy ne sérülhessen, és hogy ne legyen látható semmi a testből. A mentőknek koncentrálni kell a feladatukra, és ebben az a segítség, ha nem látják Marcit. Így ne lássák. Viszont a csomagolók mindent látnak, ezek a képek amiket akkor látnak, mélyen beégve örök emlékek maradhatnak. Olyan embereket kellett találni a csapatunkban, akik alkalmasak erre. A négyfős csapat: Vas Gábor, aki huszonöt éve barlangi mentő, több mint húsz éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, látott már rengeteg holttestet, “hozzá van edződve”. Szegedi László (Modor), szintén “nagyöreg” barlangi mentő, korábban szintén dolgozott az egészségügyben. Bátori Karesz közel harminc éve barlangi mentő, sajnos pár alkalommal volt már csomagolóember. A TEK részéről kapunk egy rendőrt, aki hivatalból része a csapatnak (járt már velünk barlangban több alkalommal), ő felel azért, hogy minden a szabályok szerint történjen, megfelelően dokumentálva. És ami közös ebben a négy emberben: egyikük sem ismerte személyesen Marcit, és mindegyikük önként vállalta ezt a feladatot. 11:17-re kész a csomagolás.

Hajdu János tábornok jelzi, hogy a Tengerszem szállónál sajtótájékoztató kezdődik, minden részt vett mentőszervezetből menjen fel valamelyik vezető a sajtónak nyilatkozni, vége a hírzárlatnak. A barlangi mentőktől Gruber Péter és én megyünk fel. A tábornok úr összefoglalja a fő pontjait az akciónak, utána a búvárok beszélnek, majd Péter a barlangi mentésről. Kérdezik, hogy szeretnénk-e még valamit mondani, nem tudok én sem hozzátenni, nincs már mit mondani, jelezzük hogy későbbiekben is állunk rendelkezésre.

Mindeközben az I. hordágytranszport csapat Kagyó vezetésével a podesztől kicsit kintebb várakozott, készen állnak a szállításra. Telefon a felszínnek, indul a szállítás a száraz részen. A csapat 16 fő barlangi mentőből áll. A telefon követi őket, jönnek ők is kifelé, a kábelt szedik fel maguk előtt úgy, hogy a készülék a vezeték végén van, folyamatos a kapcsolat a felszínnel. Az út első felén a patakban térdig gázolva kell közlekedni, majd egy ferde, szűkebb szakaszon adogatni előre a hordágyat. Pár zúgó után megérkezünk a tóhoz, ami felett a drótkötélhidakon lehet közlekedni. Eddigre a tó vízszintjét sikerült visszaduzzasztani, így a keresztbe menő feszítő-drótkötelek ismét víz alá kerültek. Ez megadta a lehetőséget arra, hogy a tó felszínén úsztatva hozzuk ki a hordágyat. Pontosan délben átérünk a tavon. A Taigetosznál cserél a két transzportcsoport, innen a II. viszi tovább a terhet Kismoha vezetésével. Ferde létráknál kiépített húzó- és eresztőrendszerek, kapaszkodókötelek mellett kiépített biztosítások kezelői várják, hogy odaérjen a hordágy, és kötéltechnika segítségével mozgatják előre. 13:30-kor a bejárati szakasz utáni első nagy terembe, a “Barlang őre” cseppkőhöz érkezik Marci. Itt megvárjuk azt a pár percet, amíg minden felszerelést amit elhagytunk lebontanak, kiszállítanak, a telefon is elbontásra kerül. Csak 16 fő marad az utolsó szakaszra szállítónak. 13:52-kor eléri a hordágy a bejárati táró végét. Itt már csak hatan viszik tovább. 13:53-kor áthaladunk a bejáraton, pár lépés, és a hordágyat leteszik a kiürített vezetési pont sátorba.

Leülünk, ténfergünk, próbálunk valamit tevékenykedni, pár szót beszélni. Mindenki idejön lassan, aki az egy hét alatt itt volt, részt vett a mentés bármely szakaszában. Itt van Lukács Kata, Mede Lukács baba, Kata és Marci családja. Megérkeztek Marci tűzoltó kollégái is…

Elbúcsúzunk Marcitól, először a család megy oda hozzá, utána a búvárok, majd a PMKMSZ-es társai. Néma csendben állunk, felsorakoznak a tűzoltó bajtársak, feszes vigyázzban, a Mándoki László parancsnok vezénylésére felsírnak a szirénák és egy percig szólnak, hangjukat visszhangozzák a Tohonya-szurdok meredek falai. Utánuk jövünk mi, a barlangi mentők kétoldalon sorfalat állva, és ismét megszólalnak a szirénák. Itt már belőlünk is előjönnek a könnyek, kiszakad minden, vége mindennek… A faluban is megcsendült a harang Marci emlékére… (8. kép)

8.kép Vége (Fotó: Kovács Márton)

Ma itt marad minden. Ma már nem bontunk felszerelést, ma már nem pakolunk le. Átadjuk a terepet a helyszínelőknek, lemegyünk a barlangtól a faluba. Holnapig őrzik a rendőrök a területet. Aki tud, marad holnapig, majd holnap összepakolunk, ami még maradt a barlangban és a felszínen. Hirtelen ötlettől vezérelve megbeszéljük, hogy sötétedéskor találkozunk itt a bejáratban, hogy mécsest gyújtsunk Marci emlékének. Lemegyünk, átöltözünk, eszünk valamit. A házban beszélgetünk a családdal.

Eljön az este, felsétálunk a bejárathoz. Nincs már kordon, nincsenek autók, a nagy sátrakból is már csak egy áll, üres a barlang előtti tér. Lassan összegyűlünk, állunk csendben. Elénekeljük közösen a barlangász himnuszt, ebben a percben ez az, ami visszatükrözi érzéseinket:

Fenn már kigyúlt az éjszaka,
Messzi fények ragyognak szerteszét,
De a patak nem hozza le nekünk
A csillagok neszét.

Ott fenn barátok alszanak,
Talán ránk gondolnak még,
Itt a mélyben sötétek a falak,
Csak a karbidlámpa ég.

Sej, haj, nem bánom én,
Ha a síromon nem lesz kereszt,
Aki nem látta még a csend világát,
Úgysem érti ezt.

Foltos ruhájú víg legény
Próbaútján nem kíséri gond,
Hegykirálynő csoda birodalmát
Két kezével ássa a bolond.

Cseppkő-palástban élete,
Ő lesz majd e világrész ura,
Ó, de addig sok ezerszer múlik el
A felszínen az éjszaka.

Koccintunk Marci emlékére, a bejárati ajtórácsra felkerül Marci bekeretezett arcképe (9. kép), felette hat gyertya kereszt formában ég az emlékére. Leszáll az est, leballagunk a faluba. Összegyűlünk a Fecskefészek kertjében, itt van a család, a barlangi mentők, a TEK-es csapat egy része, a barátok, a barlangászok. Tüzet rakunk, éjfélig beszélgetünk Marciról, merre jártunk, kutattunk, túráztunk, töltöttünk időt együtt. Nehezen megy el aludni a társaság, nem akar senki egyedül lefeküdni a gondolataival…

9. kép: Mede Márton 1980 - 2022.

Kilencedik nap - haza kell menni

Ébredés után utoljára gyűlünk össze a bejáratnál. Egy kis csapat lemegy a barlangba kiszerelni az optikai kábelt, és a maradék felszereléseket kihozzák. Lebontásra kerül a bejáratnál az utolsó sátor, minden ládákba, teherautókra kerül. Összeszedjük a szálláson a dolgainkat. Elindulás előtt búcsút intünk a barlangnak, a bejáratnál égnek a gyertyák, valaki tett újakat az éjszaka leégettek helyére. Most sokáig nem fog kinyílni a Kossuth-barlang ajtaja.

A végső búcsú

2022. április 29-én Budapesten végső búcsút vettünk Mede Marci barátunktól, aki április 3-án, egy feltáró merülés közben szenvedett tragikus balesetet a Kossuth-barlangban. A Pál-völgyi-barlang kőfejtőjében tartott megemlékezésen Marci családján kívül, a barlangász és búvár barátok mellett a Katasztrófavédelem tagjai is nagy számban megjelentek. A család részéről Orosz Norbert, a barlangász és búvár közösség nevében Lerner Balázs és Balázs Gergő, tűzoltó bajtársai nevében Végh István főtörzsőrmester, Marci közvetlen kollegája szólt a megjelentekhez. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai a barlangász himnusz eléneklésével búcsúztak Marcitól a mintegy 300 megjelent családtag, barát, kutató- és munkatárs jelenlétében..

Mede Márton búvár barlangkutató elévülhetetlen érdemeket szerzett a földalatti ismeretlen világ megismerésében, mellyel lábnyomát örökre letette ebben a világban. Olyan dolgokat valósított meg, amikre életében is tisztelettel tekintettünk, és halála után is mindig büszkék leszünk. Marci barátunk emlékedet megőrizzük.

Te pedig kedves olvasó, ha a Tohonya-szurdok falai között sétálva egyszer elhaladsz a Kossuth-barlang előtt: jusson eszedbe Marci, ki szívének annyira kedves volt e hely, ki ennek a barlangnak a kutatásának adta életét.

A mentésben részt vett szervezetek:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Amphora Búvár Klub, Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat, Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete, Budapesti Műszaki Egyetem, Geoinform Kft., Geogold Kárpátia Kft., Kőolaj és Földgáz Intézet, Magyar Barlangi Mentőszolgálat, Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály, Miskolci Egyetem Geofizikai Tanszék, Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar, Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat, Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Miskolci Szakaszmérnökség munkatársai, Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt., Nova-Alpin Kft., Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, Rotaqua Kft., Rotary Fúrási Zrt., Szathmáry Zsolt - Havária Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület, Speleo Roznava (SK), Terrorelhárítási Központ.

A mentésben részt vett személyek:

Búvárok: Balázs Gergő, Dani László, Deák András, Irsai Sándor, Keresztes Lajos, Lerner Balázs, Nagy Sándor, Papp Viktor, Sári Attila, Vass Róbert, Zsoldos Péter

Barlangi mentők: Adamkó Péter, Ambrus Gergely dr., Balogh András, Bárdos Gyula, Bárkányi Csaba, Bátori Károly, Bereczky Attila, Bräutigam Géza, Czumbil Attila, Császár Csaba, Csépe Zoltán, Csomós János, Dani Csongor, Dobai Ádám, Égető Szilárd, Egri Csaba, Elekes Balázs, Farkas Andi, Feigel Lóránd, Fekete Zsombor, Filei Károly, Gacsári Zoltán, Geller Tibor, Grúber Péter, Hegedűs András, Hegedűs Norbert, Horn István, Horváth Attila, Horváth Richárd, Huber Kilián, Izápy Viktor, Juhász Béla, Kalotai Zsófi, Kiss László, Kiss Zoltán, Komlóssy Attila dr., Kovács Balázs, Kovács Márton, Köblös Csaba, Kőszaga Krisztián, Kulcsár Ferenc, Kunisch Péter, Löcher Zsuzsanna dr., Mészáros József, Magyarosi János, Nagy András, Nagy Dénes Ákos dr., Németh Zsolt, Nyerges Attila, Nyerges Miklós dr., Oláh Sándor, Ónódi László, Orosz Bence, Pap László, Papp Dániel, Pataki Róbert, Pintér László, Piri Attila, Preszter Dávid, Régensperger Erik, Rehány Nikoletta, Repaszki Miki, Sass Lajos, Sűrű Péter, Szabó Miklós, Szabó Tamás, Szarka Róbert, Szederkényi Nándor, Szegedi László, Szentmiklósi Sándor, Szigetvári István, Szikszai László, Szilaj Rezső, Szórádi Attila, Takács Tibor, Tegzes Zoltán, Tomesz László, Tóth József, Tóth Judit dr., Vas Gábor

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága: Rózsa Sándor, Veress Balázs

Pest-Megyei Kutató-Mentő Szolgálat: Antal István, Balázs László, Balázs Péter, Benkő Balázs, Drimál Bálint, Fekete András, Hörömpöli Balázs, Kiss Bence, Kollár Gábor, Kovács Gábor, Praszkó Balázs, Surányi Zsolt, Szakály Szabolcs

Speleo Rožňava: Kinyik Ferdinánd, Krúzs Róbert

valamint a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

A mentést segítő külső szervezetek, személyek:

Ács Réka, Cornacchia Ester, Fecskefészek vendégház, Hegedűs-Csondor Katalin, Hexe Csapágy KFT, Hosszú Attila (búvárfelszerelések támogatásként), Incze Attila, John Róbert, Jóna Gábor polgármester Jósvafő, Jósvafő önkormányzat, Kiscsermely vendégház, László Zoltán, Nyírő Ádám Artúr, Szilágyi Eszter, Terka konyha, Varga Virág dr., Vaskúti Éva, Zöldike vendégház