2024 nyárvégi siklóernyős balesetek

Magyar Barlangi Mentőszolgálat Cave Rescue Siklóernyős mentés Paraglide rescue Caverescue Hungarian Cave Rescue ServiceA nyár utolsó hétvégéje körül gyönyörű, repülésre alkalmas időjárás volt. A napokban két siklóernyős baleset is történt, az ország két pontján.

Az első eset pénteken délután történt Budapesten, a Hármashatár-hegyen. Az SMS-en érkező riasztásra rövid egyeztetést követően két fő fáról mentő indult el. A siklóernyős pilóta meg tudta adni a pontos helyzetét, így könnyen megtalálták őt.

A helyszínen egy férfi szállt fára, megközelítőleg 9 méteres magasságban akadt fent. Helyzete stabil volt és a leszállás közben nem sérült meg. Az ernyő kupolája 3 fa koronáján volt felakadva.

A személyes kapcsolatfelvételt követően megközelítették a pilótát és hevederrel biztosították a helyzetét. Kiépítették a kiemeléshez és eresztéshez szükséges rendszert és standot, a szükséges felső standot és rögzítették a bajbajutott beülőjén az eresztőkötelet.

Ezt követően kiemelték a sérültet, hogy le tudják oldani az ernyő zsinórzatát és biztosítást, majd hozzákapcsolódva külön kötélen lekísérték a földig.

A kiérkezéstől számított 39 perc múlva a földön volt a pilóta.

A második eset hétfő délután a Komárom-Esztergom vármegyei Tardoson történt. 13:35-kor kaptuk a riasztást, a közelben lévő fáról mentő azonnal indult a felszerelésével a helyszínre, közben egyeztetett a helyszínen lévőkkel.

14:05-kor sikerült a helyszínre érni, ahol addigra a pilóta lekötötte magáról az ernyőt, és kapaszkodott a fán. Fölé mászva, standot építve sikerült őt leengedni, 14:22-kor a földre ért a pilóta, majd ezt követően az fennakadt ernyő is.

A riasztástól számított 48 perc alatt a földön volt a pilóta.

FRISSÍTÉS: 2024. szeptember 5-én csütörtökön késő délután is volt egy fán fentakadt siklóernyős Tardoson, őt is épségben sikerült lementeni.

A fáról menteni tudó alpinistákat, faápolókat, barlangászokat, barlangi mentőket tömörítő csoport 2019-ben jött létre, meghívásos alapon. A csoportba bekerülő szakemberek képesek fára szállt siklóernyősök biztonságos földre juttatásában, és a fán maradt ernyők kíméletes leszedésében. E csoport riasztási hátterét a BMSz adja, de a mentésben részt vevők önállóan  tevékenykednek.

Fotók: Bódi Attila, Győrffy Szabolcs, Pintér József

 Magyar Barlangi Mentőszolgálat Cave Rescue Siklóernyős mentés Paraglide rescue Caverescue Hungarian Cave Rescue Service

 

Keresés