A polgári védelem napján civileket is kitüntettek

Katasztrófavédelmi elismeréseket vehettünk átA Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság március 1.-én tartotta központi ünnepségét. A rendezvényen negyvenketten vettek át miniszteri, illetve főigazgatói elismerést. Az okleveleket Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy adta át mindazoknak, akik az emberi élet és vagyon védelme, a katasztrófák elleni védekezés érdekében kiemelkedő munkát végeztek. A kitüntetettek között egyaránt voltak hivatásos személyek és olyanok, akik munkájuk mellett önkéntesként végeznek kimagasló tevékenységet a katasztrófavédelemhez valamilyen szálon kapcsolódó szakterületen.

Idén tagságunkból Császár Csaba (technikai vezető) miniszteri szintű elismerésben, Kunisch Péter (titkár, akcióvezető) és Hegedűs András (oktatási és módszertani vezető) pedig főigazgatói szintű elismerésben részesültek.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai közül a korábbi években is részesültek már néhányan állami szintű elismerésben, ami mindig büszkeséggel tölti el az egyesület összes tagját, bárki is kapja közülünk.

Gratulálunk minden kitüntetettnek!

Egyéb hír és fotók ide kattintva érhetőek el

Keresés