Kimerült túrázók mentése a Pilisben

Szeptember 22-én este kaptuk az értesítést, hogy a Kesztölc határában, a Pilisben az Ajándék-barlang közelében levő meredek lejtőn gyakorlatilag járásképtelenné vált egy fiatal lány (Kinga). Fiú társa (Dániel) hívta a 112 segélyhívó számot, és ezen keresztül jutottak el a Barlangi Mentőszolgálatig. Miután felvettük a kapcsolatot Dániellel, megtudtuk, hogy a mozgásképtelenség oka nem sérülés volt, csak a nehéz terepen való közlekedésben való gyakorlatlanság és a nem megfelelő cipő. Ez alapján úgy döntöttünk, hogy nincs szükség hordágyas szállításra. Kötéllel, forró teával, egy jó méretű bakanccsal, egy szendviccsel, plusz sisakkal felszerelkezve és útnak indult a mentőcsapatunk. Dánieltől megtudtuk, hogy a tűzoltóság már keresi őket, de csak távoli szirénázást hallanak. Kértük őket, hogy ne mozduljanak a helyszínről, és melegítsék egymást a lehetőségekhez mérten. Szerencsére száraz idő volt, kb 15-16 fok.

Dániel meg tudta adni a pontos GPS koordinátájukat is, ebből kiderült, hogy tartózkodási helyük az Ajándék-barlang közelében a Csévi szirteken van, nagyjából félúton a meredek hegyoldal teteje és alja között. Klastrompusztáról gyalog elindultunk a koordináták irányába, és rövidesen találkoztunk a Legény-barlang alatt parkoló egyik tűzoltóautóval. A körülötte levő tűzoltók elmondták, hogy ők egyelőre gépkocsival próbálták megközelíteni a koordinátákat, de nem tudtak közel jutni.

 

Néhány tűzoltóval együtt elindultunk a koordináták által jelzett helyre, nem toronyiránt, hanem a szint java részét a Vacska-barlanghoz és az Ariadne-barlanghoz menő ösvényen tettük meg, majd innen nagyjából vízszintesen haladva elmentünk a Legény- és Leány-barlang fölött, és kb 3-400 méteres traverz megtétele után elértük Dánieléket.

A tűzoltók egy nehezebb szakasznál megálltak, és hozzáfogtak a szakasz köteles kiépítéséhez, ami gyakorlatilag kapaszkodókötelek berakását jelentette.

Miután eljutottunk a helyszínre, Dániel és Kinga a forró teát a náluk levő hideg vízzel összekeverve jutottak meleg italhoz, Kinga felvette a bakancsot, kaptak egy sisakot és lámpát, és visszaindultunk a traverzen át a Vacska-barlanghoz.

Kinga nehézkesen és gyakorlatlanul járt a meredek lejtőn - bár a bakancs sokat segített - de azért hamarosan kötélbiztosítás alkalmazásával segítettük. A gyalogos visszaút kb kétszer addig tartott, (másfél óra) mint az odafelé út. A Legény-barlang alatt várakozó autókhoz kb 23:45-kor érkeztünk. Útközben a legnehezebb szakaszon használtuk a tűzoltók által kiépített kapaszkodóköteleket is. Mivel Dorogról már nincs éjszakai közlekedés Budapestre, elvittük őket Szentendrére, ahonnan 2 óránként jár busz Budapestre. A mentésben a Tűzoltókon és a BMSz-en kívül Kovács Richárd barlangkutató vett részt, segítségét köszönjük!

Keresés