Ernyősmentés az utolsó pillanatban Kesztölc közelében

2019kesztolcernyos12019.07.20-án egy fán rekedt ejtőernyős riasztotta a Barlangi Mentőszolgálatot. Telenonon tartottuk vele a kapcsolatot, Kesztölc környékén nagyjából 20 méteres magasságban lehet, önmagától nem tud lejönni.

A helyszínhez legközelebb lakó két mentőszolgálatos elindult először autóval majd a szükséges felszerelést hátizsákba téve túrázva a bajbajutotthoz.

Az ernyős tudott GPS koordinátákat küldeni, így relatíve könnyen megtalálható volt, enélkül lényegesebben nehezebb lett volna a kutatás. A helyszínre érve kiderült, hogy elég szerencsétlen helyen van, korhadt fák veszik körül, megközelítése komoly kötéltechnikai megoldásokat követel.

Időközben teljesen besötétedett, ilyenkor mindig hasznosak a nagyteljesítményű barlangász fejlámpáink.

Mivel az ernyőt vékony ágak tartottak szinte minden mozdulatra csúszott lefelé, félő volt hogy lezuhan így biztosító kötélpálya kiépítése mellett döntöttünk. A pálya éppen kiépült mire az ernyőt tartó ágak megadták magukat, az ernyős belezuhant a biztosítókötélbe majd ezután a földre eresztettük, elpakoltunk és elhagytuk a helyszínt.

Fontos kihangsúlyozni, hogy az adott körülmények között semmilyen más megoldással (helikopter, létra) nem lett volna biztonságosan megözelíthető a bajbajutott.

Mindenn résztvevő sérülés nélkül elhagyta a helyszínt.

Keresés