Olaszország ÉK-i csücskében húzódik az Osztrák - Szlovén határ közelében a Júliai-Alpok, 2000 m fölé magasodó csúcsokkal. Ennek egy jól lehatárolható része 1800-2000 m magasságban elhelyezkedő Canin-plató, melynek legnagyobb barlangrendszere a Michele Gortani--Davanzo, vagy más néven a Col delle Erbe rendszer ("a Füves domb barlangrendszere"). A barlangot trieszti barlangkutatók tárták fel 1965 és 1986 között 12 kilométer hosszban és 934 méter mélységben. Ezt a munkát folytatta a magyar barlangászokból verbuválódott ún. Gortani-team nevű csoport amely a barlangban 1993 óta jelentős új részeket fedezett fel, több új bejáratot nyitott. A csapat minden télen leszállt a barlangba és az olasz barlangkutatókkal és hatóságok támogatását is élvezve dokumentálta az új feltárásokat, tudományos vizsgálatokat végzett.
A téli leszállásokat az alpesi barlangokban nyáron állandóan fenyegető - gyakorlatilag kiszámíthatatlan - árvízveszély indokolta. Hogy ez nem csupán feltételezés azt jelzi az a tény is, hogy 1987-ben három cseh barlangkutató vesztette életét a barlangban egy ilyen váratlan vízbetörés miatt. A barlang felfedező bejárata 2000 méter magasságban található, melynek megközelítése télen gyakran sok nehézséget okozott. A Gortáni team kutatásainak eredményeképpen 2001 nyarán egy új bejáratot nyílt meg mintegy 400 méterrel lentebb melynek megközelítése sokkal biztonságosabb télen is. Ezt hívják ma Magyar-barlangnak. A téli expedíciók ezt követően ezt a bejáratot használták az idei volt a 15. téli alkalom amikor a magyar barlangkutatók a mélybe szálltak.
Tizenhárman indultak a barlangot kutatni, közülük hárman (Szabó Attila, Erdei Anna és Kriston Szilárd) munkahelyi elfoglaltságuk miatt csak rövidebb ideig tudtak maradni. Amikor vasárnap este a felszínre értek látták hogy nagyon rossz az időjárás és ezért nem vállakoztak hogy sötétben induljanak vissza a havas hegyoldalban, amely normális körülmények között még éjszaka is csak 1-2 órás nem túl nehéz hegyi túrának számít a Sella Neveai sípályáig. A barlang bejáratában éjszakáztak és másnap reggel korán indultak, de mintegy 5 órára volt szükségük a nagy hó miatt hogy az út első, könnyebbik felét megtegyék. Ekkor egy kisebb oldalvölgyből egy lavinát kaptak amelyből szerencsésen kikeveredtek és egy biztosnak látszó helyről telefonon értesítették a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot azzal a kéréssel hogy riasszák az olasz hegyimentőket.
A BMSZ azonnal felvette a kapcsolatot az olaszokkal akik közvetlenül is egyeztették velük a megadott GPS koordinátákat, de nem sokkal ezután hiába próbálták őket telefonon elérni azt nem vették fel. Sajnos idoközben kiderült hogy a helikopter sem tud a rossz ido miatt felszállni ezért gyalogosan indultak a keresésükre de a helyszint a sötétség és a folyamatos lavinák miatt megközelíteni sem tudták, fényeket és hangokat sem lehetett hallani.
Reggel sikerült az olasz hegyimentőknek a helyszínre jutniuk ahol megtalálták a Kriston Szilárdot aki önerejéből mászott ki az alól a hatalmas lavina alól ami a nyáron táborhelyként használt réten érte őket. Ő a háromórás küzdelem után, amit a lavina fogságából való kiszabadulása érdekében folytatott, megpróbálta társait is megkeresni de sikertelenül. Megmutatta a mentőknek a helyet ahol társait sejtette és a keresők sajnos meg is találták a két méter hóval eltemetett két élettelen testet, nem lehetett már rajtuk segíteni.
Szilárdot helikopterrel biztonságos helyre szállították, majd a Magyar-barlang bejáratához repültek ahol a délelőtti órákban újabb csoport kijövetele volt esedékes. Őket (Nyerges Attila, Surányi Gergely és Kugyela Lóránt), hogy ne legyenek kitéve egy újabb lavina kockázatának, helikopterrel vitték le a völgybe. Ezt követően még négyen maradtak a barlangban Szabó Lénárd vezetésével, de ők természetesen mit sem tudhattak a felszínen történtekről, az előre eltervezett program, szerint végezték kutatómunkájukat. Bár a barlangban semmilyen veszélynek nem voltak kitéve az időjárási kockázatok miatt Friuli-Venezia-Giulia tartomány hegyi- és barlangi mentőszolgálata kedden úgy döntött, hogy felgyorsítja a kutatást a még mélyben lévők után. Ezért szerda reggel négy olasz barlangi mentőt vittek légi úton a barlangrendszer bejáratához akik lementek és szóltak a mit sem sejtő kutatóknak. Ezt követően együtt a felszínre jöttek és csütörtökön reggel helikopterrel mindannyian a völgybe ereszkedtek, jelenleg úton vannak hazafelé.
A korábbi évek jól bevált gyakorlatának megfelelően az összes barlangba leszálló kutató a megfelelő felkészültség és gyakorlat mellett a barlangi- és hegyimentésre is érvényes biztosítással rendelkezett így a mentés és az elhunytak hazaszállításának költségei a biztosítót terhelik.
Dr. Nyerges Miklós
Nehéz ezt elhinni
Sokunknak megadatott az a szerencse a sorstól, hogy ismerjük ezt a rétet.
A Bila Pec tövében megbúvó élénk zöld, dimbes-dombos mezőt fantasztikusan lekoptatott és csodásan lecsiszolt, hol ébenfekete, hol ragyogóan fehér mészkősziklák veszik körbe egyik oldalról. A másik oldalról mesebeli fenyves, benne olyan rejtett csodákkal, mint Szirtszakáll mérges arcéle, vagy a Magyar barlang bejárati aknája. A körpanorámát lezárandó északi irányból a völgy nyílik meg, mely az elképzelhetetlenül távoli civilizációt hivatott jelképezni. A völgyi panorámát egyébként a fűrészeink által megnyomorított gyalogfenyők indítják, melyek csúfságukkal és halálukkal mégis nemes célt szolgáltak, hiszen számos mérhetetlenül boldog esténket édesítettek meg miután tábortűzként szolgáltak egy lelkes és boldog társaságnak. Más halált nem tudtunk elképzelni ezen a réten. Másnak az eltűnésével, elmúlásával sosem számoltunk, mint a következo, kivágásra ítélt gyalogfenyőkével.
Hány esőtől terhelt, de mégis csodálatos és soha el nem felejthető nyári napot töltöttünk a tábori szocializáció csúcsát jelentő"punga" alatt. Hányszor gondoltunk arra, miközben az esőfüggönyön keresztül bámultuk egyre tompuló szemmel a szemközti angyaltornyokat: "Mi vagyunk az élet császárai!" Hittük ezt, nem csak gondoltuk. Hiszen volt egy helyünk ebben a rohanó világban, ami csak a miénk volt. Buckalakók és hegylakók vívták kitartó és soha véget nem érő háborújukat a vízért. Éjszaka meselények, vízgollamok és sörszisszentő manók vették át az uralmat, a múlandóságát felmérni képtelen emberektől. Mikor először, egy régi pünkösd alkalmával megláttuk ezt a helyet, önfeledten tapostuk a lucskos és gusztustalan, nyár elejére megmaradt méteres havat, és csak forgattuk a fejünket hitetlenkedve. Többször összenéztünk, és számtalanszor kimondtuk: "Ez de jó táborhely lesz!".
És lett. Hatalmasat adott nekünk ez a hely és ez a hegy. Álmaink váltak valóra, és tudtak helyettük nőni új álmok. És azok is teljesültek! Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, majd az ember természetének megfeleloen, mint hullámvölgyek és hullámhegyek változtak kapcsolatrendszereink. De már szavak nélkül is értettük egymást, és mindezt ennek a varázslatos helynek köszönhetjük. Mindig úgy gondoltam erre a helyre, mely nem csak az új barlangok és eredmények sokaságát, hanem életem társát is megadta nekem. Hihetlenül nagy és felemelő érzés volt, mikor egy régmúlt nyáron, az Olaszország más területein túrázó barátaink hazafelé menet még megálltak egy pár napra, és azt a pár napot itt töltötték velünk, bekapcsolódva az aktuális nyári tábor munkájába. Egyikük egy egész napon keresztül vágta a fát, csakhogy estére sohasem látott máglya mellett üvölthessük a csillagos égbe boldogságunkat.
Mindenhová be tudtam helyettesíteni a halál, az elmúlás tényét, de nem erre a rétre. Ehhez a varázsmezőhöz nem lehetett társítani ezt az megmásíthatatlan tényt.
És tegnap szembesülni kellett vele, hogy nem így van. Két társunk, barátunk utolsó, hegyek között töltött éjszakája ezen a réten múlt el. Sajnos, már élettelenül. És most hajnalban csak feküdtem az ágyamban, és nem jött álom a szememre. Mert nem tudom elhinni. Társaink, barátaink haltak meg. Hiába várja Őket haza családjuk, hiába akarták az életet kéz a kézben együtt élni. Már nem engedik el egymás kezét.
Barátaink haltak meg. Egész nap próbáltuk a megmásíthatatlan és el nem fogadható tény hatásait a leginkább érintettek irányába közölni, közöltetni. Barátok vállalták a léleknyomorító feladatot, közölni a szülőkkel, testvérekkel. Ezen tettük kívülálló számára értelmezhetetlenül nehéz és emberfeletti volt. Tettük, tették mindezt azért, hogy nehogy (!) a média vigye meg a hírt. Embertelen és profitorientált, de mégiscsak segítőkész biztosítótársasággal tárgyaltunk. Úgymond intéztük, amit tudtunk. Sajnos, van gyakorlatunk benne.
Barátaink haltak meg. És megint mások mintegy a munkájukat végezve fájdalmon és halálon átgázolva a szenzációt keresték.
Milyen ember az, aki képes lenne a fiát, lányát előző nap elveszítő, d a hírrel csak pár órája szembesülő anyával, öccsel riportot akar készíteni az esti rémhiradóba? Szar ember. Vajon mit kérdezett volna? Hogy törölte volna le a könnyeket? Vagy csak felvett volna egy nagytotált, majd az arc élén lepottyanó könnycseppel zárta volna a riportot? Mit tett volna a lélek legmélyérol feltörő zokogással? Mely úgy fáj a hallgatónak is, mintha a saját lelkét szorítanák össze és marcangolnák széjjel vasba zárt kezek. Milyen munka ez? Milyen állás? Szar állás. Nem mentség, hogy ez a munkája! Nem kötelezo tenni. Ne jöjjön ezzel, hogy valakinek ezt is meg kell tenni. Nem kell. Mire számított az az újságíró, aki miután a hír hallatán autóba pattant, hogy a helyszínen képes riportot készítsen, az olasz osztrák határon felhívta a túlélő fiút, és tőle "excluzív" riportot kért? Természetesen visszautasítást kapott, Ő találkozni sem kívánt vele. Majd ezek után a BMSz bázisát hívva ez az újságíró arra kért minket, hogy azért adjuk meg a srác tartózkodási címét, hogy személyesen odamenve amjd Ő meggyőzi a túlélot. Természetesen visszautasítottuk. De mégis mire számított? Van ezeknek lelkük? Nehéz elhinni.
És éjszaka a táborréttel álmodtam. Arról a régvolt táborról, mikor a pünkösd június elejére esett - mint idén is fog. Pont azon a hétvégén voltunk fent, mikor kivirágzott az Alpok. Rododendronok és más ezer, sosem látott virág bontotta ki szirmait, mintegy a mi tiszteletünkre. Hittük, nekünk köszön a rét és a hegy. Sosem láttuk sem előtte, sem azóta ezt a virágerdőt! De álmodhattam volna a Bianchetti lyuk felett álló félszobányi szikláról, melyen, augusztus derekán húsznál is több havasi gyopár "szokott" virágozni. Mely szikla, mit sírkő éli tovább kortalan életét, míg a fagy és a nedvesség végleg felaprózza, majd a mindig fújó alpesi szél elfújja a végtelenbe. Nehéz ezt elhinni.
Kucsera Márton
IN MEMORIAM - Erdei Anna - Szabó Attila
Ma életem két legmeghatározóbb élménye történt velem. Az egyik egy fantasztikus kaland, a másik egy tragikus történet. Egy több napos dzsungeltúráról vagyok hazatérőben Thaiföld egyik lakatlan vidékéről, miközben értesültem egyik legjobb barátom és kedvesének halálhíréről.
Olaszország egyik magyarok által kutatott barlangjából, a Col Del Erbe rendszer Abisso Gortani-barlangból kiérkezve lavina áldozata lett Szabó Attila (Bubba)(33) és Erdei Anna (Erdő)(31). Bubba barlangász pályafutását nálunk kezdte 1994-ben. Igazi lelkes társ volt, melynek köszönhetően megalapítottuk a GUanó BArlangjáró CSoportot 1996-ban. Alelnökként, majd raktárosként lelkiismeretesen végezte kimagasló munkáját. Szabadidejét a barlangászat, a magashegyi túra és a sziklamászás kötötte le. Barlangi túravezetőként 1997-ben végzett. Végigjárta a hegymászótanfolyamokat is. Ebben a sportban is sikeres volt, melynek eredményeként a magyarok közül elsőként meghodította tarsaival az Illimani közel 7000m magas csúcsát. Szíve mégis a barlangászat felé húzta jobban. Aktívan részt vett a tanfolyami oktatásokban, lelkes, de szigorú tanár volt. Nagy elvárásai voltak magával, és társaival szemben is. Felsorolhatatlan mennyiségű hazai- és külföldi barlangtúrán, expedíción vett részt. Csoportunk húzóembereként és túravezetőjeként több ilyen túrát szervezett maga is, alapos precizitással, mindenre kiterjedő figyelemmel. Magabiztos, határozott egyénisége kimagasló felkészültsége révén került a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ) tagjainak sorába.
Munkahelyén agrármérnökként szintén remekül megállta a helyét. Eredményességét és azt a sok energiát, amit ebbe a sportba fektetett jelezte, hogy számos barlangászverseny győzteseként állhatott éremmel a nyakában (Lakatos-kupa, Hágó-kupa). Fájó szívvel búcsúzunk Tőle és kedvesétől, pótolhatatlan veszteséget jelentve szüleinek, hozzátartozóinak, barátainak, egyesületének, társadalmunknak, és mindenkinek, aki ismerte őket és szerette! Igazi barátom volt, tudtam bármikor számíthatok a segítségére, sajnos mikor ő szorult segítségre, az már későn érkezett.
Mindnyájan tudjuk, akik az extrém sportoknak szenteljük az életünket, hogy folyamatosan képezni kell magunkat, megismerni minél jobban a természet, a technika és társaink erőforrásait. Azonban bármennyire is vigyázunk, tudjuk, hogy a természet erői legyőzhetetlenek. Képességeink határán mozgunk, és vissza-vissza táncolunk, ha az életünkről, társaink életéről van szó. A kalandvágy, az izgalom, a felfedezés élménye minden egyes túrán visszatér, és új küzdésre, a nehézségek leküzdésére sarkallnak, azonban számos veszély leselkedik Ránk, mikor csak a szerencsében bízhatunk.
E kis rövid verssel búcsúzunk Bubbától és Annától:
Emlékül
A világ távoli szegletében,
A pálmákat nézem a naplementében,
És tudom, barátaim fent nyugszanak az égben!
Testük és a lelkük találkozik együtt,
Szívünkben őrizzük emlékük és tettük.
Jóban és rosszban, sírtunk és nevettünk,
Mi voltunk értetek, és Ti mi értünk!
Barátságunk örökkön megmarad,
Gondolatok kellenek ide, nem szavak!
Túráinkon vigyázunk egymásra, mint Ti tettetek Velünk,
Közösen örültünk, ha valamit elértünk.
Visszük tovább a fényt, és a lángot,
Barátaitok és a GUBACS mindig gondol Rátok!
Szabó Dénes
Búcsúztató - 2006. március 8.
Barátaim!
Nehéz feladatot kaptunk a mai napra a sorstól. Két társunktól, barátunktól kell végső búcsút vennünk. Anna és Bubba alig több mint két hete szenvedtek végzetes balesetet Észak Olaszországban, egy boldog barlangászattal töltött pár napos túráról hazafelé tartva.
Elsőként Annáról szólnék pár szót, tolmácsolva a hozzá legközelebb állók, klubtársainak a Pizolit Barlangkutató egyesületnek szavait. Annát 1999 őszén ismertük meg, amikor alapfokú tanfolyamunkra jelentkezett. Kezdeti páratlan lelkesedése az évek multával sem csökkent. A tanfolyam után részt vett a Szamentu-barlang embert próbáló körülmények közötti térképezésében. Azóta sok szép napot és hetet töltöttünk együtt vele, felszínen és barlangban egyaránt. A sziklák, a hegyek, a barlangok élete elválaszthatatlan részét képezték, mint sokunknak. Közös túráinkon mindig csodálattal figyeltük a természet iránti rajongását, ahogy örülni tudott a legapróbb dolgoknak is. Bubbát alig másfél éve ismerte meg, de március óta talán mindennél fontosabb volt neki, boldogan mesélte, hogy végre ismét szerelmes. Azóta ideje nagy részét vele töltötte, s mi csak ritkábban láttuk, de ez a dolgok rendje. tolsó útjukra is együtt indultak.
A természet erőivel dacolva próbáljuk kielégíteni kíváncsiságunkat, kalandvágyunkat, vagy ilyen körülmények között dolgozunk tudományos eredményekért. Feltárjuk, és térképre rajzoljuk a Föld mélyének oly távoli szegleteit, melyeknek megpillantása csak keveseknek adatik meg. Hisszük, hogy nem csak bátrak, de erősek, kellően megfontoltak és felkészültek vagyunk, s erről győzködjük szeretteinket is. Tudnunk kell azonban, hogy ez néha nem elég.
Anna, Bubba, szeretettel őrizzük emléketeket.
Bubbáról egyik talán legjobb barátjának és a kezdetektől társának, Szabó Dénesnek szavain keresztül emlékeznék meg: "Bubba barlangász pályafutását 1994-ben kezdte. Igazi lelkes társ volt, melynek köszönhetően megalapítottuk a GUanó BArlangjáró CSoportot 1996-ban. Szabadidejét a barlangászat, a magashegyi túra és a sziklamászás kötötte le. Barlangi túravezetőként 1997-ben végzett. Végigjárta a hegymászótanfolyamokat is. Ebben a sportban is sikeres volt, melynek eredményeként a magyarok közül elsőként meghódította tarsaival az Illimani közel 7000m magas csúcsát Dél-Amerikában.
Szíve mégis a barlangászat felé húzta jobban. Aktívan részt vett a tanfolyami oktatásokban, lelkes, de szigorú tanár volt. Nagy elvárásai voltak magával, és társaival szemben is. Felsorolhatatlan mennyiségű hazai- és külföldi barlangtúrán, expedíción vett részt. Csoportunk húzóembereként és túravezetőjeként több ilyen túrát szervezett maga is, alapos precizitással, mindenre kiterjedő figyelemmel. Magabiztos, határozott egyénisége kimagasló felkészültsége révén került a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjainak sorába. Eredményességét és azt a sok energiát, amit ebbe a sportba fektetett jelezte, hogy számos barlangászverseny győzteseként állhatott éremmel a nyakában a dobogó legfelső fokára. Mindnyájan tudjuk, akik az extrém sportoknak szenteljük az életünket, hogy folyamatosan képezni kell magunkat, megismerni minél jobban a természet, a technika és társaink erőforrásait. Azonban bármennyire is vigyázunk, tudjuk, hogy a természet erői legyőzhetetlenek. Képességeink határán mozgunk, és vissza-visszatáncolunk, ha az életünkről, társaink életéről van szó. A kalandvágy, az izgalom, a felfedezés élménye minden egyes túrán visszatér, és új küzdésre, a nehézségek leküzdésére sarkallnak, azonban számos veszély leselkedik Ránk, mikor csak a szerencsében bízhatunk."
Ezek voltak a legközelebbi barátok, társak búcsúszavai.
Mint kezdtem, búcsú a mai napra rendelt feladatunk. De csak a testüktől fogunk búcsúzni emlékezetünkben továbbra is velünk lesznek majd. Mert, amikor majd a Pálban Bakót rendeltek, vagy a Hágó kupán lekváros bölényt esztek, mindig eszetekbe fog jutni Bubba barátunk. Anna és Bubba! Kik hitünk és reményeink szerint Ti most egy felhő széléről láblógatva nézitek e tömeget. Benneteket arra kérlek, szintén ne felejtkezzetek meg rólunk. Ha az égi sziklák, csúcsok, aknák és kanyonok meghódítása közben jut egy kis időtök még ránk, akkor segítsetek nekünk, ahogy eddig is tettétek. Hogyha majd egy túra vége felé egy szűkületben megakad a begünk, kérlek benneteket, taszítsatok rajta egyet! Ha a gyakorlat sokadik órájára nehézzé válik majd a hordágy, akkor billentsétek meg a sarkát egy kicsit, hogy könnyebben vihessük tovább! Aztán persze menjetek, és fedezzétek fel a fenti világ csodáit ugyanolyan lelkesen, mint tettétek velünk sok éven át.
A Magyar Barlangkutató Társulat és a Magyar Barlangi Mentőszolgálat nevében megköszönöm Nektek, hogy ismerhettünk benneteket!
további képek, cikkek ide kattintva...
vissza az örökös tagjainkoz...
Olaszország ÉK-i csücskében húzódik az Osztrák - Szlovén határ közelében a Júliai-Alpok, 2000 m fölé magasodó csúcsokkal. Ennek egy jól lehatárolható része 1800-2000 m magasságban elhelyezkedő Canin-plató, melynek legnagyobb barlangrendszere a Michele Gortani--Davanzo, vagy más néven a Col delle Erbe rendszer ("a Füves domb barlangrendszere"). A barlangot trieszti barlangkutatók tárták fel 1965 és 1986 között 12 kilométer hosszban és 934 méter mélységben. Ezt a munkát folytatta a magyar barlangászokból verbuválódott ún. Gortani-team nevű csoport amely a barlangban 1993 óta jelentős új részeket fedezett fel, több új bejáratot nyitott. A csapat minden télen leszállt a barlangba és az olasz barlangkutatókkal és hatóságok támogatását is élvezve dokumentálta az új feltárásokat, tudományos vizsgálatokat végzett.
A téli leszállásokat az alpesi barlangokban nyáron állandóan fenyegető - gyakorlatilag kiszámíthatatlan - árvízveszély indokolta. Hogy ez nem csupán feltételezés azt jelzi az a tény is, hogy 1987-ben három cseh barlangkutató vesztette életét a barlangban egy ilyen váratlan vízbetörés miatt. A barlang felfedező bejárata 2000 méter magasságban található, melynek megközelítése télen gyakran sok nehézséget okozott. A Gortáni team kutatásainak eredményeképpen 2001 nyarán egy új bejáratot nyílt meg mintegy 400 méterrel lentebb melynek megközelítése sokkal biztonságosabb télen is. Ezt hívják ma Magyar-barlangnak.
A téli expedíciók ezt követően ezt a bejáratot használták az idei volt a 15. téli alkalom amikor a magyar barlangkutatók a mélybe szálltak.
Tizenhárman indultak a barlangot kutatni, közülük hárman (Szabó Attila, Erdei Anna és Kriston Szilárd) munkahelyi elfoglaltságuk miatt csak rövidebb ideig tudtak maradni. Amikor vasárnap este a felszínre értek látták hogy nagyon rossz az időjárás és ezért nem vállakoztak hogy sötétben induljanak vissza a havas hegyoldalban, amely normális körülmények között még éjszaka is csak 1-2 órás nem túl nehéz hegyi túrának számít a Sella Neveai sípályáig.
A barlang bejáratában éjszakáztak és másnap reggel korán indultak, de mintegy 5 órára volt szükségük a nagy hó miatt hogy az út első, könnyebbik felét megtegyék. Ekkor egy kisebb oldalvölgyből egy lavinát kaptak amelyből szerencsésen kikeveredtek és egy biztosnak látszó helyről telefonon értesítették a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot azzal a kéréssel hogy riasszák az olasz hegyimentőket.
A BMSZ azonnal felvette a kapcsolatot az olaszokkal akik közvetlenül is egyeztették velük a megadott GPS koordinátákat, de nem sokkal ezután hiába próbálták őket telefonon elérni azt nem vették fel. Sajnos idoközben kiderült hogy a helikopter sem tud a rossz ido miatt felszállni ezért gyalogosan indultak a keresésükre de a helyszint a sötétség és a folyamatos lavinák miatt megközelíteni sem tudták, fényeket és hangokat sem lehetett hallani.
Reggel sikerült az olasz hegyimentőknek a helyszínre jutniuk ahol megtalálták a Kriston Szilárdot aki önerejéből mászott ki az alól a hatalmas lavina alól ami a nyáron táborhelyként használt réten érte őket. Ő a háromórás küzdelem után, amit a lavina fogságából való kiszabadulása érdekében folytatott, megpróbálta társait is megkeresni de sikertelenül. Megmutatta a mentőknek a helyet ahol társait sejtette és a keresők sajnos meg is találták a két méter hóval eltemetett két élettelen testet, nem lehetett már rajtuk segíteni.
Szilárdot helikopterrel biztonságos helyre szállították, majd a Magyar-barlang bejáratához repültek ahol a délelőtti órákban újabb csoport kijövetele volt esedékes. Őket (Nyerges Attila, Surányi Gergely és Kugyela Lóránt), hogy ne legyenek kitéve egy újabb lavina kockázatának, helikopterrel vitték le a völgybe. Ezt követően még négyen maradtak a barlangban Szabó Lénárd vezetésével, de ők természetesen mit sem tudhattak a felszínen történtekről, az előre eltervezett program, szerint végezték kutatómunkájukat. Bár a barlangban semmilyen veszélynek nem voltak kitéve az időjárási kockázatok miatt Friuli-Venezia-Giulia tartomány hegyi- és barlangi mentőszolgálata kedden úgy döntött, hogy felgyorsítja a kutatást a még mélyben lévők után. Ezért szerda reggel négy olasz barlangi mentőt vittek légi úton a barlangrendszer bejáratához akik lementek és szóltak a mit sem sejtő kutatóknak. Ezt követően együtt a felszínre jöttek és csütörtökön reggel helikopterrel mindannyian a völgybe ereszkedtek, jelenleg úton vannak hazafelé.
A korábbi évek jól bevált gyakorlatának megfelelően az összes barlangba leszálló kutató a megfelelő felkészültség és gyakorlat mellett a barlangi- és hegyimentésre is érvényes biztosítással rendelkezett így a mentés és az elhunytak hazaszállításának költségei a biztosítót terhelik.
Dr. Nyerges Miklós