Idén az Aggteleki Nemzeti Park sok évforduló együttállását ünnepli: 30 éve része a Világörökségnek a Gömör–Tornai-karsztvidék, 40 éves az Aggteleki Nemzeti Park, és 200 évvel ezelőtt jutott át Vass Imre a Baradla-barlang akkori legígéretesebb végpontján, a Vaskapun.
Vass Imre, a XIX. századi „Gömör-vármegye hites földmérője”, kíváncsi, tán izgága ember is volt. Gyakran látogatta az Aggtelek határában, a Baradla-tető alatt nyíló barlangot. Feltáró kutatásai 1821-ben a Vaskapu nevű részig jutottak, ahol a kor technikájával elfogytak a lehetőségei – „Eddig és nem tovább” – mondta, majd kézjegyét „Vass Imre 1821” felirat formájában a helyszínen hagyta. Ez a felirat a Vaskapuval szemben a mai napig megtalálható, a barlangot jól ismerő túravezetők meg is tudják mutatni a hosszú túrákon.
Négy évvel később, az aszályos 1825-ös évben a barlangból a víz javarészt eltűnt, így lehetőség nyílt a továbbjutásra. Vass Imre élt a kínálkozó alkalommal: az emberemlékezet óta legalacsonyabb vízállás mellett sikerült áthatolnia itt, így bejutott a barlang főágának további részeibe. Innentől kezdve, a kor technikai lehetőségeivel felszerelkezve – bőrcsizmában, kenderkötelekkel, faggyúfáklyákkal, gyapjúpulóverekben, tíz évvel a gyufa feltalálása előtt (!) – sorra indultak a feltáró expedíciók. Pár év alatt a barlang ismert hossza közel hat kilométerre nőtt, a kutatók egészen a Színpad-teremig, sőt a Retek-ágba is eljutottak föld alatti munkájuk során. A kutatásról precíz barlangtérképek, metszetek és egy gyönyörű leíró monográfia is született, amelyet 1831-ben a Landler Kiadó adott ki Pesten. Vass Imre munkásságával Magyarországon is megkezdődött az a fajta tudományos barlangkutatás, amely ma is a világ élvonalában tartja a magyar barlangászokat.
A 2025-ös ünnepi év eseményeibe illeszkedett az idei Barlangnap is, amelyet a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és az Aggteleki Nemzeti Park közösen szervezett. Számos hazai és a határ túloldalán található barlangban nyílt lehetőség túrázni, melyek közül talán a legizgalmasabb a Béke-barlang átmenőtúrája volt – amire bő egy évtizede nem volt lehetőség. Köszönet a csapatnak, akik pár hete megalázó körülmények között végeztek óriási munkát: szivattyúzással csökkentették a szifon vízszintjét, lehetővé téve, hogy a feldúsult szén-dioxid kissé híguljon az elzárt részeken, így ezek biztonságosan járhatóvá váljanak.
Barlangi mentőkként a magunk módján készültünk a hétvégére. Egyrészt a rengeteg barlangban mozgó túrázóra való tekintettel kiemelt ügyeletet tartottunk a kempingben, másrészt a táborban tartózkodóknak BLS-újraélesztés-tanulási és gyakorlási lehetőséget biztosítottunk Ambu-fantomunkon. Az így megszerzett tudás érték – életet menthet. Tavaly ősszel például barlangi mentő tagtársunk egy budapesti utcán lett figyelmes egy földön fekvő embert körülálló csoportra. A BMSz-nél megtanult módon azonnal megkezdte az újraélesztést, ami mindenki szerencséjére sikeres volt: a helyszínre kiérkező mentők életben vitték el a beteget.
A kánikulára való tekintettel idén nem kötéltechnikai bemutatót terveztünk – nem akartuk, hogy bárkinek is a tűző napon kelljen szédelegnie. Ehelyett a barlang hűvösében, egy jól körbeállható részén adtunk ízelítőt az általunk használt egészségügyi eszközökből és eljárásokból, különösen az újabb eszközöket bemutatva.
Forgatókönyvünk szerint a színpadra bal oldalról belépő túracsapat egyik tagja egy lemászásnál megsérül: nem tud lábra állni, erős fájdalmai vannak. A bemutató első felvonásának végéig a túravezető és a csapat tagjai látták el társukat az alapfelszerelésként rendelkezésükre álló, nem túl sok eszközzel.
A második felvonás első jelenetében – a mintegy száz néző zavarba ejtő tapsa közepette – színre lépett a BMSz orvosi csapata, és átvettük a sérült ellátását. Amíg az orvos és paramedikus segítője a sérült szállítható állapotba hozásán dolgozott, addig a többiek a kihűlés lassítása érdekében izolációs fóliából egy funkcionális kis sátrat építettek.
Ellátásként megmutattuk, mit és hogyan csinálnánk egy életveszélyes combcsonttörést szenvedett barlangásszal: a sérült végtagot folyamatos húzást biztosító új húzósínünkkel rögzítettük, és mivel a sérülés hátterében nagy energiájú baleset sejthető, a nyaki gerincet is egy új, vákuumos nyakrögzítővel stabilizáltuk.
A teljes testet érintő átvizsgálás után a sérültnek vénás utat biztosítottunk, majd bemutattuk az általunk továbbfejlesztett infúziómelegítőt, amely áramellátás szempontjából kompatibilis az általunk használt fúrógépek akkumulátoraival. Megmutattuk a kihűlés elleni védelem aktív eszközeit is: melegítőpárnákat, aktív melegítőleplünket, valamint bemutattuk a Légimentőktől adományként megörökölt, a barlangviszonyokat jól bíró betegőrző monitorunkat. Az ellátás végeztével a sérültet hordágyba csomagoltuk, majd Jósvafő irányába távoztunk a színről.
A sérült szerepét alakító barlangász megpróbáltatásai ekkor még nem értek véget – némileg visszaélve azzal a helyzettel, hogy testét különös műgonddal a hordágyba rögzítettük, felajánlottuk az érdeklődő nézőknek, hogy kipróbálják, milyen a hordágy mozgatása könnyű barlangi terepen. Később a hordágyban fekvő szerepet mások is kipróbálhatták. A nézők lelkesebb része hordágyat cipelt, mások – akik ekkor már fáztak – kipróbálhatták, milyen könnyen be lehet lehelni az izofóliából kialakított izolációs sátorba. Akiknek kérdése vagy hozzáfűznivalója volt a látottakhoz, kérdezhettek, és meg is oszthatták javaslataikat az ott tébláboló barlangi mentőkkel.
A Barlangnapos jelenlétünkkel, a bemutatónkkal nemcsak a szórakozási igényeiteket igyekeztünk kielégíteni, hanem azt is szerettük volna megmutatni, hogy minden hozzánk juttatott eszköztámogatás, kisebb és nagyobb pénzbeli adomány, SZJA 1% jó helyre került. A 0–24-ben működő segélyhívó számunkkal, folyamatosan fejlődő technikáinkkal, komoly ellátást nyújtani képes orvosainkkal, 64 év tapasztalatával mind a százan azon dolgozunk, hogy még biztonságosabbá tegyük a barlangjárást, barlangkutatást közösségünk számára.
Fotók: Kovács Márton
