Mentés Dobogókőn

Dobogókő mentés 1.Pénteken valamivel fél hét előtt kaptuk a riasztást hogy Dobogókőn valaki lezuhant valamelyik szikláról és feltehetőleg súlyosan megsérült. A riasztásvezető a helyszínt és az eset súlyosságát mérlegelve mindenkit azonnal a helyszínre irányított, csak egy autó tett kitérőt a raktárba, hogy a szükséges felszerelést a helyszínre hozza.

A BMSZ titkára érkezett elsőként a helyszínre, aki éppen Szentendrén kapta a riasztást, amikor hazafelé tartott. A helyszínen néhány tűzoltó és rendőr lézengett csak a parkolóban, akik azonnal elmondták hogy az illető meghalt, de mindenképpen számítanak a Barlangi Mentőszolgálat segítségére, mert ők mind létszámban, mind felkészültségben nincsenek elegen a nehezen megközelíthető terepen levő holttest elszállításához.

Közben megérkezett a Barlangi Mentőszolgálat orvosa, aki hivatalosan is megállapította a halál beálltát és kiállította a szükséges papírokat, de még megkellett várnunk a hatósági helyszínelő megérkezését is. Mikor a hivatalos dolgok lezárultak, a mentőhordágyba csomagoltuk a szerencsétlenül járt embert és mintegy 20 perc alatt a dobogókői parkolóba szállítottuk, ahol átadtuk a halottszállítoknak.

A mentésen 25 Barlangi Mentőszolgálatos tag vett részt, az összen 3 órás mentés becsült költsége 250.000 Ft. Az eset ismét rávilágított arra, hogy Magyarországon bár nincsenek nagy és veszedelmes hegységek, az emberek mégis hajlamosak lebecsülni a veszélyt. Ebben az esetben egy egésznapos kirándulást követően a T-Online dolgozóinak egy hét fős csoportja, akik egy csapatépítő tréning résztvevői voltak, indult egy esti levezető sétára a Thirring sziklák alatt húzódó körútra, azonban megfelelő világítást nem vittek magukkal.

Kevély 3.Kevély 4.

 

Az elöl haladó fiatalember, aki tapasztalt túrázó volt (H.R. 31 éves), a Teljesítménytúrázók Társaságának tagja gyakorlatilag belesétálhatott az egyik út mellett húzódó 15-20 mély szakadékba, és ott azonnal szörnyethalt. Ez néhány éven belül a harmadik hasonló eset a környéken, melyből kettő emberhalállal végződött, azonban hiába mutogatnak a felelősöket kutató illetékesek a Pilis Parkerdő felé, hogy miért nincs lekerítve itt vagy ott az út melletti meredély, ez nyilvánvalóan nem lehet megoldás az elővigyázatos magatartás pótlására.

Dobogókő mentés 4.Dobogókő mentés 5.

Keresés