A Magyar Mentőmotor Alapítvány dolgozói szakmai továbbképzést tartottak 2012. november 09-11 között Esztergomban.
A programon kikapcsolódásképpen szombat délután a résztvevőket a barlangi mentőszolgálat és a BEBTE barlangkutató csoport tagjai kísérték a Sátorkőpusztai-barlangba.
A csoport létszáma miatt a barlangba két fordulóban tudtunk lemenni, eközben a felszínen a társaság másik felét kötéltecnikai játékokkal foglalkoztattuk.
A rendezvényen közel 20 fő vett részt, a hideg ellenére mindenki nagyon jól érezte magát.
2012 szeptember 8-án szombaton este hét óra körül Szabó Lénárd barlangi mentő telefonjára érkezett hívás, hogy Pásztó közelében a Nyikom leszállóhelynél egy siklóernyős akadt fel egy magas fára.
Némi töprengés és telefonálás után két fő barlangi mentő elindult a helyszínre. A gépkocsival elérhető helytől még kb. húsz perc gyaloglás után egy meredek hegyoldalban, mintegy 10 m magasságban egy vadcseresznye fa lombjai között rekedt a pilóta. A fa kimászása, és a sérült leeresztése mintegy 10-15 percet vett igénybe, az ernyő épségben "megmentése" már tovább tartott.
Később egy másik, bár közeli helyen még egy felakadt ejtőernyőt kellett leszedni.Az esemény után az oktatókkal elbeszélgettünk, és abban maradtunk, hogy keresni fogjuk egymással a kapcsolatot, és az együttműködés legkedvezőbb formáját a jövőre nézve.
2012. augusztus 3-án a budapesti Normafához riasztották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálatának rohamkocsiját. A víztoronytól kb. 600 méterre, az erdőben egy meredek oldalon epilepsziás rohamot kapott egy 15 éves német állampolgár.
A rohamkocsi felszerelése és a személyzet létszáma miatt, nem volt lehetséges a biztonságos kiszállítás az erdei terepen, ezért kérték a BMSZ segítségét. A barlangi mentők egysége egy órán belül ért a helyszínre, és mintegy 10 perc alatt a mentőautóhoz szállította a sérültet.
2012. június 21-én este a Mátyás-hegyi-barlangban túrázott egy kisebb csapat. A Vadvizek-útja barlangszakaszon P. Tibor (25) rosszul lépett, és térdsérülést szenvedett. A túravezető a sérülésre való tekintettel a BMSz-től kért segítséget.
Szerencsére a barlangi mentőszolgálat több tagja is a közeli Pál-völgyi-barlangnál tartózkodott, így azonnal le tudtak szállni a barlangba.
Eközben a túratársak elsősegélyben részesítették a sérültet, és izolációs takarókkal óvták a kihűléstől (a felszíni hőség ellenére a barlangokban 11˘C hőmérséklet van ilyenkor is).
Hamarosan megérkezett a BMSz két orvosa: dr. Temesvári Péter aki riasztásra érkezett a helyszínre, és dr. Szabó György aki éppen a barlangban túrázott egy kis csapattal, amikor belefutottak az eseménybe.
2012. május 18-20. között a Bükk-hegységben közös gyakorlatot tartott a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesülete (BMÉE), a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat (BBMSZ) és a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ).
Péntek este érkeztek a résztvevők az ország különböző pontjairól Létrás-tetőre. A gyakorlat célja egy feltételezett sérült ellátása és felszínre szállítása a barlang Nyugati-ágának végpontja közeléből. Szombat reggel kilenc óra előtt szálltak le az első mentőcsapatok a barlangba, a hordágy szállítását végig orvoscsoport kísérte. Kiépült a telefon-összeköttetés is a felszín és a mentőcsapatok között, igaz, csak a mentés második felére, mert a technika ördöge közbeszólt.
A mentés három szakaszát a három mentőszervezet egy-egy csoportvezetője irányította: Piri Attila, Bátori Károly valamint Németh Zsolt.
2012. május 18.-án Az Országos Mentőszolgálat Hajdúszoboszlón rendezte meg mentőversenyét, melyre a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot is felkérték a szervezés lebonyolításához segítőnek.
Feladatunk a verseny egyik állomásának kiépítése, és üzemeltetése volt. Itt két nehezen megközelíthető helyen található sérülthöz kellett eljuttatni a versenyzők csoportjainak tagjait kötéltechnika segítségével. Az állomáson Dr. Temesvári Péter és Kiss Zoltán képviselte a BMSZ-t.
A feladat ami a mentőkre várt: feljutni egy romos ház második emeltére, és onnan leereszkedni a súlyos sérülthöz meghatározott időközönként (3perc) és meghatározott sorrendben (gépkocsivezető, mentőápoló, mentőtiszt).
2012. április 30-án dél körül éles riasztást kapott a BMSZ Dél-Magyarországi Területi Egysége, miszerint 12 óra 15-kor barlangi sérülés történt a Mecsek-hegységben, a Trió-barlangban. Elsődleges információnk alapján a barlangi túrán az egyik 16 éves fiú, akinek a túrát megelőzően korábban volt – állítólag már gyógyult – kulcscsonttörése, a túra során terheléskor reccsenő hangot hallott a válla felől, ami ezt követően erősen fájni kezdett. Az eseményt követően a sérült azonnal a felszínre indult saját lábán, a túravezető segítségével. A barlangi létrán sikerült feljutnia, de a kijárati kuszoda előtti szűkületen már önerejéből nem tudott fájdalma miatt áthatolni, így a Barlangi Mentőszolgálat riasztása mellett döntöttek.
A BMSZ Dél-Magyarországi területi egysége a Központi egység részéről 10 fő készenlétbe helyezését kérte az Országos vezetőnktől arra az esetre, ha nem sikerül megfelelő létszámú mentőegységet kiállítani a feladat elvégzésére, vagy ha a sérült, orvos által diagnosztizált állapota indokolja a nagyobb, elhúzódó mentési folyamatot.