All Stories

Ötven éves a Magyar Barlangi Mentőszolgálat

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSZ) április 29-én a Pál-völgyi-barlang bejárata melletti kőfejtőben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az évforduló alkalmából tartott rendezvény meghívottai között szerepeltek a BMSZ együttműködő partnerei (Rendőrség, Országos Mentőszolgálat, Polgári Védelem stb. képviselői), támogatói, egykori tagjai és többen a megmentettek közül. Az eseményen részt vettek külföldi barlangi mentőszervezetek képviselői – köztük Christian Dodelin, a Nemzetközi Barlangtani Unió Barlangi Mentő Bizottságának elnöke - is, akikkel az elmúlt évtizedek során szoros emberi és szakmai kapcsolatokat épített ki a BMSZ.

A BMSZ hivatalosan 1961-ben alakult és eredetileg a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat égisze alatt kezdte meg működését. Az elmúlt, immáron öt évtized során azonban tartozott a Magyar Vöröskereszt, majd a Magyar Természetbarát Szövetség szervezeti keretei közé is. 1990 óta önálló és ma már kiemelten közhasznú egyesületként végzi tevékenységét. A jelenleg közel száz tagú egyesület, amelynek tagjai között hét orvos is van, egy budapesti székhelyű központi egységgel valamint két területi szervezettel, a Mecsek térségében lévő Dél-magyarországi és az Aggteleki területi egységgel működik.

Játékos vetélkedőt szervezett a BMSZ

A játékos gyakorlat célja a barlangi mentés során alkalmazott elemek és tudás gyakorlása volt.

A rendezvényen hat állomáson voltak feladatok, melyeket a résztvevőknek meg kellett oldaniuk:

1. Opera Nagytravi: A hordágy felhúzása, és fej-láb manőverrel kiemelése az akna tetejéről
2. Sóhajok-hídja: Flaschenzug húzórendszerrel felhúzás, csomón átszerelés, leeresztés szintén csomón átszereléssel
3. Nagy-terem és Vonalzó közötti felső járat: Szűk szakaszon a hordágy transzportálása
4. Inga-terem: Izofólia sátor építése, hordágyba sérült csomagolása
5. Bejárat – Petőfi-terem: Telefon kiépítés, kapcsolatteremtés
6. Pál-völgyi-kőfejtő: Elméleti teszt, felszíni vezetési pont kiépítés

Részvétel a „Földalatti tömegkatasztrófák elhárítása” szemináriumon Lengyelországban

A lengyel hegyimentő szolgálat a helyi katasztrófavédelemmel közösen 2010. október 22-24-ig nagyszabású szemináriumot tartott Alsó-Sziléziában. A rendezvény célja a földalatti turisztikai látványosságokból való mentés, mentésszervezés gyakorlása volt.

A környéken sok elhagyott, volt német földalatti város van, melyek a feladatok kiváló helyszínül szolgáltak. Első napon egy földalatti, 2-3 km hosszúságú labirintusban áramszünet miatt megszűnt a világítás, itt kellett mintegy 15-20 embert megtalálni, majd elsősegélyben részesíteni, és kimenteni. Figyelemreméltó volt a gyakorlat során, hogy a résztvevők rendkívül fegyelmezetten végezték munkájukat.

Második napon egy tömeges balesetet kellett felszámolni egy romos, kazamatákkal átszőtt várban. A feladat érdekes momentuma volt, hogy egy kb. 30 méter mély ciszternából egy búvárt ki kellett menteni (felhúzni).

Bemutatót tartott a BMSZ Dél-Magyarországi Területi Egysége

A BMSZ Dél-Magyarországi területi egysége (DMTE) a Baranya Megyei Védelmi Bizottság kérésére barlangi mentési bemutatót tartott 2010. október 13-án a Mecsekben, a Büdöskúti-zsombolynál. A bemutatóra felkészülésként három nappal korábban a helyszínen gyakorlatot tartottak.

A feladat a zsomboly aljáról egy sérült kimentése volt, melyet ellensúlyos futómacska használatával oldottak meg.

A kipakolással, beöltözéssel, kiépítéssel és kiemeléssel együtt 35 percig tartott a bemutató mentés, a BMSZ munkájáról igen elismerően nyilatkozott a Baranya Megyei Védelmi Bizottság,  a bizottság titkára felajánlotta segítségét a további együttműködéshez.

Részvétel a délkelet-európai mentési gyakorlaton Macedóniában

2010. szeptember 25 - 2010.október 03. között a Magyar Barlangi Mentőszolgálatból két fő vett részt a szlovén barlangi mentők és a délkelet-európai katasztrófavédelem (DPPI-SEE) által szervezett közös gyakorlaton Macedóniában.

A gyakorlat célja volt, hogy a macedóniai régióban barlangi mentőket képezzen a helyi barlangászok bevonásával, illetve legalább alapszinten megismertesse a régió barlangászait a barlangi mentő technikákkal. A gyakorlatot és az oktatást a szlovénok szervezték, a helyszínt és az ellátást a makedónok biztosították.

10 országból érkeztek résztvevők (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Montenegró, Macedónia, Albánia, Bulgária, Törökország, Magyarország), minden országból 2 barlangi és / vagy hegyi mentőt delegált a küldő ország katasztrófavédelme.

Nemzetközi barlangi mentő gyakorlat az István-lápai-barlangrendszerben

2009. október 08.-ától 2009. október 11.-éig a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szervezésében, négy ország, hét barlangi mentőszervezete részvételével regionális együttműködési gyakorlatot, és megbeszélést tartott.

A résztvevők:

  • - Horska Zachrana Sluzba, Szlovákia (Hegyi Mentő Szolgálat)
  • - Speleo Club Rozsnava, Szlovákia (Rozsnyói Barlangász Egyesület)
  • - Salvamont Salvaspeo Bihor, Románia (Romániai Hegyi, és Barlangi Mentőszolgálat, Bihar megyei Egység)
  • - GOPR, Lengyelország (Lengyel Hegyi Mentő Szolgálat)
  • - Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete, Magyarország
  • - Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat, Magyarország
  • - Magyar Barlangi Mentőszolgálat, Magyarország

A gyakorlaton részt vett a Katasztrófavédelem részéről a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet (FKRMSZ) parancsnok helyettese, Garaguly István főhadnagy, Horváth Szabolcs főhadnagy, valamint, a Miskolci kirendeltségről Rinyu Zsuzsanna kisasszony.