Mentési gyakorlat a Csodabogyós-barlangban

Írta: Császár Csaba.

A magyar Barlangi Mentőszolgálat a 2009 tavaszi gyakorlatát a Keszthelyi hegység Csodabogyós barlangjában tartotta. A mentési gyakorlaton részt vett a BMSz mindhárom egysége. A gyakorlaton 40 fő vett részt, ebből a barlangban 28+2 fő tevékenykedett. A gyakorlatot a BMSZ a saját erőforrásaira támaszkodva hajtotta végre, ahhoz segítséget állami szervezettől (PV) nem kért és nem kapott.

A felszerelés nagy részének szállítását ismét Sági Péter végezte, ebben segítségére volt Eszter és Bence. A bepakolást Pataki Robi és Sas Lajos segítette.
A péntek délutáni vihar útközben érte a csapatot. A vihar után építettük ki a tábort a balatonedericsi kőfejtőben, ami nem volt eseménymentes. Este 9 órára a tábor közösségi sátorral, konyhával és világítással kiépült.

Szombat reggel volt a feladatkiosztás. A gyakorlat során tapasztalt, de eddig még lehetőséget nem kapott vezetők kerültek előtérbe. A gyakorlatvezetést Császár Csaba végezte a csoportok vezetését pedig Nagy András, aki már többször bizonyított PV gyakorlatokon, Huber Kilián aki pl. 4-es metró építésénél irányít pár tucat jómunkásembert napi rendszerességgel. A kiépítés felelősségteljes feladatát Kunisch Péter kapta.

A kiépítéshez szükséges felszerelést Polacsek Zsolttal egyeztette a kiépítő csapat. A felszerelést a teherautónál állítottuk össze.

A mentési gyakorlat a Döbbenet szakadékából (-106m) indult. Két szállító csapat volt, a váltás a Vetődéses teremnél (-36m) történt. A gyakorlat időtartamát 6-8 órára becsültük. A tényleges idő 8 óra és 8 perc volt, így - figyelembe véve az előre be nem tervezett sérült cserét, valamint egy szakasz kétszeri teljesítését (ellensúllyal illetve flaschenzuggal) - mondhatjuk, hogy a gyakorlat barlangi része a terveknek megfelelően alakult.

A mentési gyakorlat során kiépítettük a vezetési pontot a barlang bejáratától kb. 100 méterre, ahol Taródi Péter, Horváth Richárd és Császár Csaba tevékenykedett. A vezetési pont egy könnyen felépíthető családi sátor, ami asztallal, székekkel, valamint az irányításhoz szükséges híradó berendezésekkel van ellátva. A barlangi telefon jól működött, a táborral rádión tartottuk a kapcsolatot. Sajnos simplex módban nem volt jó a vétel, de átjátszó adóval jól működtek a rádiók. A vezetési ponton két laptopot használtunk, az energiaellátásról a Honda EU20i aggregátor gondoskodott.

Este a tábortűznél beszéltük meg a gyakorlatot és emlékeztünk meg dr. Szabó Leventéről, aki a Manaslun vesztette életét.

A megbeszélés több mint egy órán át tartott. A csoportvezetők, valamint Taródi Péter és Horváth Richárd is elmondta a tapasztalatait.

Vasárnap reggel dr. Brenner Dávid és Hegedűs András oktatást tartott eszméletlen sérült ellátásából.

Bemutatták a jelenleg javasolt stabil oldalfekvést, ami valamelyest eltér a régi módszertől. A fő különbség, hogy az alsó kéz is elől van, nem a test alatt/mögött. Ennek begyakorlása fontos. Célszerű lenne ezt a honlapon egy képsorozattal illusztrálni.

Az oktatás után kezdődött a tábor lebontása és a felszerelés elmosása.

A felszerelés tisztítása és a sátorbontás párhuzamosan történt, hogy minél hamarabb végezhessünk.

 

Támogatóink