Gyakorlat és terepbejárás a Róka-hegyi kőfejtőben

Írta: Császár Csaba.

Gyakorlat a tűzoltókkalA Róka-hegyi kőfejtő egyre népszerűbb mászóhely. Sajnos itt is történtek mászással kapcsolatban balesetek, ebből az egyik végzetes volt. Emiatt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlattal egybekötött terepbejárást tartott Július 21.-én a Rókahegyi kőfejtőben. A gyakorlat lebonyolításához kérték segítségünket, részünkről Horváth Richárd, Szederkényi Nándor és Császár Csaba vett részt a gyakorlaton. A ’sérült’ Császár Bence volt.


A gyakorlaton az elképzelt szituáció szerint egy férfi zuhant a mélybe a szikláról. Az FKI Műveletirányítása – nehéz mentésre számítva – a III. kerületi tűzoltókon kívül a helyszínre riasztotta a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot, az FKI Doktor Szolgálatát, és a két alpintehnikai mentésre is képes tűzoltó rajt, a VIII.2-es és az I.1-es tűzoltógépjárművet.


A sérültet a legmagasabban kezdődő fal (Kis fal) alól kellett a hosszú törmeléklejtőn leszállítani hordágyban, mivel a doktor gerinc és medencesérülést feltételezett. A sérültet gerincágyra rögzítették, majd egy Skedco hordágyba helyezték a szállíthatóság miatt.


A falak kiépítését a Rókahegyi szikla- és hegymászó sportegyesület végzi, az idén kezdték el a falakon az alsó standok kiépítését. Szerencsére a legmegfelelőbb mentési útvonal tetejénél (ahol a terep a legegyenletesebb volt és nem voltak nagyobb kövek, amit a kötél adott esetben megindíthatott volna a hordágy fölött) már elkészült az alsó stand, így a hordágy és a mentő személyzet leeresztését könnyen meg lehetett oldani. A hordágyat négyen szállították, az eresztéskor három kötelet használtunk, eggyel a hordágyat engedték, a másik kettő pedig a két oldalon lévő tűzoltók közlekedését segítette.

A gyakorlat résztvevői
A gyakorlatot elvégezte mindkét kötéltechnikai felszereléssel ellátott raj, a szállításban pedig a III. kerületi raj segített. Az eresztéseken kívül gyakoroltuk a sérült felfelé szállítását is húzórendszeres és ellensúlyos módszerrel. A gyakorlat során csak a falban lévő fix kikötési pontokat használtuk.


A gyakorlat után körbejártuk a kőfejtőt, hogy a Rókahegyi Se részére javaslatot tudjunk adni további alsó standok kiépítéséhez, ami nem csak a mászást, hanem az esetleges mentést is szolgálhatja.

További részletek és felvételek IDE KATTINTVA az FKI honlapján találhatóak.

Fotók: Szederkényi Nándor

 

 

Támogatóink