Thaiföldi mentés egy új könyv tükrében

Written by Dr. Zádor Zsófia Erzsébet - Kovács Márton.

2019.01.16. - A nyári thai mentés sztoriját a napokban ismét felkapta a világsajtó, ennek oka egy frissen megjelent könyv, amit egy helyszínen jelen lévő riporter, Liam Cochrane jegyez The cave – The inside story of the daring Thai cave rescue címmel. Ugyanezen író egy háromrészes internetes sorozatot jelenített meg a könyv kivonataiból a sajtóban.

A könyvet bemutató újságok szerkesztői szerint a könyv fő erőssége, hogy sokat ír a kimentés körülményeiről, amik állítólag nem tükrözik azokat a szülők és hírekre éhes média felé kommunikált állapotokat, amiket a korábbiakban ismerhetett meg a nagyvilág. A nyáron nyilvánosságra került hírek is említettek szedációt a mentés során, de azt sugallták, hogy ilyen állapotban is valamennyire éberek maradtak a kimentett gyermekek, aktívan, úszva, a vezetőszárat követve vettek részt saját kimentésükben. Ehhez odabent, a barlangban megtanultak úszni, megtanulták a légzőautomata, illetve a teljes arcmaszk használatát. Az akkor rendelkezésre álló hírek szerint a kimentés során elöl egy búvár haladt, a légzőgázokat tartalmazó palackkal, ami az arcmaszkhoz csatlakozott, hátul pedig egy másik mentőbúvár igazgatta a netán bajba jutó gyermekeket.A most megjelent Liam Cochrane írást szemléző újságírók azt állítják, hogy a gyermekek altatva, testi épségük megőrzése, elakadások elkerülése végett rögzített karokkal, kvázi hátuknál fogva, „csomagként” jutottak a felszínre, a vízben a segítők által igazgatva.

A szedáció szükségessége miatt a tapasztalt búvárorvost és aneszteziológust, az ausztrál Dr. Richard Harrist, illetve nyugalmazott állatorvos kollégáját, egyben merülő társát, Craig Challent kérték fel a barlangban rekedt csapat egészségügyi ellátásának feladataival. A két orvos már a leszállás előtt számított arra, hogy nagy kockázatot rejt a fiúk altatva szállítása a vízzel kitöltött járatokban, erre klinikai tapasztalat nincs, ilyen mentésekre precedens sem nagyon volt eddig. Mivel nem szerették volna, ha egy estleges katasztrófa következményei őket terhelnék, diplomáciai mentességet kértek a leszállás előtt a thai kormánytól. A hírek szerint a thai hatóságok a helyzet sokrétű kockázatait ismerve ebbe természetesen belementek, és kvázi szabad kezet adtak a világon egyedülálló tudással bíró orvoscsoportnak.

Tudni kell, hogy barlangi körülmények közti egészségügyi ellátásokra bevett, jóváhagyott, kőbe vésett orvosi protokoll nem létezik, a helyszínen, az adott helyzettől, állapottól függően kell döntéseket hozni az egyébként bevett, ismert és használt terápiák közül választania az ellátóknak. Mivel az idő sürgetett, a 9 nap után, legyöngült állapotban megtalált csapatot a vízszint emelkedése, a levegős üreg oxigénszintjének csökkenése, a széndioxid feldúsulása, a kiszolgáltatottság, az áradással bekerülő trópusi kórokozóknak való kitettség, csakúgy mint a relatív alacsony hőmérséklet mind-mind veszélyeztette. Mivel a következő napokban egy még hevesebb esőzéssel járó időszak volt várható, hasonló ahhoz, ami azt az áradást okozta, ami elzárta a csapatot a kijárattól, minél előbb döntést kellett hozniuk és a mentőcsapatnak cselekedniük kellett. Saman Gunan, korábbi tengerészeti búvár ismeretlen okból bekövetkezett halála tovább növelte a feszültséget és a nyomást is a mentést irányító stábon.

A thai és brit mentőbúvárok a felszínen egy úszómedencében próbálták ki eközben három fiatal, egy nagy, egy közepes és egy kisebb termetű fiú segítségével, hogy hogy működne egy ilyen mentés, teljes arcmaszk használatával. Egy búvár irányította végig az éber gyerekeket a medencén, sikeresen, ami bizakodásra adott okot. A barlangban található szűk járatokban, teljes sötétségben, nullára csökkent láthatóság mellett várható volt, hogy a gyerekek nyugtalanabbul élnék meg az élményt, ami veszélyt rejt magában. Egy ilyen helyzetben könnyen alakulhat ki pánikreakció, ami leggyakrabban a veszély hárításával, kapálózással, az arc szabadításával járna, életveszélyes a fulladás lehetősége miatt. Barlangi körülmények közt előálló és a fenti körülmények között érthetően uralhatatlanul kialakuló pánik kockázata óriási, veszélye felbecsülhetetlen. Egy pánikban lévő, térben és időben nem orientált gyermek, akivel a barlangi merülés körülményei között csak korlátozottan lehet kommunikálni nem csak önmagára veszélyes, de a mentésben részt vevő mentőbúvárok életét is veszélybe tudja sodorni pillanatok alatt.

A fenti körülményeket ismerve és a kockázatokat elemezve a mentésben részt vevő stáb tagjai az altatás mellett döntöttek, megtartott spontán légzés mellett. Bár nem voltak biztosak abban, hogy ez az eljárás sikeres lehet-e, úgy vélekedtek, hogy ha legalább pár főt meg tudnak menteni, az már sikernek könyvelhető el. Akkor, az akkor rendelkezésre álló információk, kilátások és előrejelzések mellett ez egy nagyon nehezen meghozott döntés lehetett. 

Az információk szerint a gyerekeket tájékoztatták minderről, elmagyarázták nekik, hogy mire készülnek, mi vár rájuk a kiút alatt. Elmondásuk szerint ezt higgadtan fogadták, inkább bizakodók voltak, azt mondták, hogy nekik az a fontos, hogy bármi áron a felszínre jussanak. Nem sírtak, nem voltak riadtak. Egy „búcsúlevelet” fogalmaztattak velük, hogy legalább az kijusson a hetek óta aggódó aggódó szülőkhöz. Végül egyikük fogalmazta meg az üzenetet, és mindannyian aláírták.

Az altatáshoz három szer kombinációját használták. Az egyik a szájon át alkalmazott alprazolám (Xanax) volt, 0,5 mg dózisban. Ez a szer nyugtató, enyhe altató hatású, szorongásoldó, görcsoldó tulajdonságokkal bír. Pánik és szorongás ellen hatékony, egy felszabadultabb, oldott állapotba juttatja a használót. Miután a gyerekek megkapták ezt a szert, izomba (combfeszítő) kaptak atropint (bár a könyv nem tér ki rá, 0,5 mg dózis az általában használatos), ami a nyálelválasztást és a tüdőben a váladéktermelést csökkenti és hörgtágító tulajdonságú. Ez a légzés könnyítését szolgálja, segít a stabilabb légutak fenntartásában, illetve csökkenti a köhögési inger megjelenését.Nagy szükség volt erre a hatásra is, mert a lenti körülmények közt eltöltött idő és a legyengültség a felső légúti fertőzések rendkívüli módon fenyegették a gyerekeket.Harmadikként, másik combjukba ketamint kaptak, 5 mg/testtömegkilogramm dózisban. Mivel ez egy gyorsan ható általános érzéstelenítőszer és hatása csak rövid ideig (kb. 1 óráig az első dózisban) tart, így a hosszú mentési idő miatt ismételni kényszerültek 2-4 alkalommal. Ehhez a gyerekeket kísérő búvárok előre töltött fecskendőket kaptak, amiből beadhatták a szert. Az ismétlő dózis 2,5 mg volt testtömegkilogrammonként. A ketamin altató, szedáló hatása mellett fájdalomcsillapító is. Remek tulajdonsága, hogy a légzésfunkciót nem rontja, mivel a légúti reflexek megmaradnak használatakor. Dózisfüggően disszociatív anesztéziát tudunk elérni adásával, ami egy olyan állapotot jelent, amikor a tudat úgymond különválik az észleléstől, a tapasztalatokra nem emlékszik a beteg, az érzékelés csökken. Mellékhatásként viszont gyakran okoz hallucinációkat, nyugtalanságot. Szerencsére 15 év alatt, izomba adva ezek a hatások ritkák, illetve az először adott Xanax miatt a gyerekek nem élték meg ezeket, ha ki is alakultak.A ketamin beadása után megszokott jelenség az, hogy körülbelül 30 másodpercig nem lélegeztek a gyerekek, aztán spontán légzésük visszatért. Ezt a folyamatot a beavatkozni tudó orvosok jelenlétében kezdték meg, hogy nem várt reakciók esetén azonnal az elérhető legmagasabb szintű segítség legyen kéznél. A légzés stabilizálódása után búvárruhába bújtatták őket, kezeiket  rögzítették hátuk mögött, mellkasukhoz oxigénpalackot rögzítettek, arcukra pedig feltették a teljes arcmaszkot. Rengeteg maszkot vittek a helyszínre egyébként, ezek közül 4 volt megfelelő méretű a gyerekeknek, de még így is félő volt, hogy a legkisebbeknél nem fognak jól zárni. A búvárruhákon lévő speciális hevederzetnél fogva, a hátuknál fogva tudták a búvárok mozgatni a gyerekeket. Így tudták a vízzel telt szakaszokon átjuttatni az alvó gyerekeket. Több helyen nagyon kellett vigyázni, hogy a falak, cseppkövek, és egy 30x70 cm körüli szűkület ne sodorják, mozdítsák le az arcmaszkot a gyerekekről elkerülendő a katasztrófát. Sokszor a búvároknak kellett egészen a falhoz lapulniuk, szorulniuk, hogy a gyereket ne érje sérülés.A száraz szakaszokon a gyerekeket Craig Challen és kollegái kiszállás után rögtön ellenőrizte, eltávolították palackjukat és arcmaszkjukat, megnézték, mennyi nyál gyűlt fel a szájukban, légzésük megfelelő-e. A vizes szakaszok közt hordágyakban jutottak előre az alvó bajbajutottak.Az első kimentési napon, július 8-án 4 gyermeket szállítottak a felszínre, elsőként az Ek edző által kijelölt Note-ot, Tern-t, Nick-et és Night-ot. Közülük az elsőként kimentett 14 éves Note légzése az utolsó felszínre emelkedéskor felületes és nehezített volt, de itt, a barlang száraz szakaszán már nem okozott akkora problémát az ellátás. A harmadikként kihozott 15 éves Nick légzése minden hideg vízbe merüléskor kb. 30 másodpercre leállt, majd rendben újraindult. A negyedik, a 17 éves Night, aki születésnapját ünnepelte az eltűnéskor, és csak a túrára csatlakozott a focicsapathoz, rosszul reagált a szerek beadására. Légzése szabálytalan lett, ezért Harris doktor az indulás előtt kénytelen volt kb. fél órán át légutait szabadon tartva fektetni, eddigre a légzés visszaállt, elindulhatott kifelé egy búvár segítségével.A kimentett gyerekeket helikopterrel szállították kórházba, ahol steril szobában különítették el őket, felépítették táplálásukat, és teljes rehabilitációjukat megkezdték.A mentés második napján egy gyerekkel volt csak probléma, aki felébredt a víz alatt, szállítás közben, így ott kellett beadni neki az ismétlő dózis ketamint. A gyerek az elmondások alapján nem emlékszik erre.A harmadik napon 4 csapattagot és az edzőt hozták ki, ráadásul erre a napra jósolták a nagy mennyiségű esőt. Elsőként az edzőt hozták ki. A másodikként kihozott 16 éves Tee lába egy szifonban egy zsinórba akadt. Az őt szállító búvár kénytelen volt letenni őt a járat aljára, és visszatolatva kiszabadítania elakadt lábait, utána tudtak tovább haladni. Az utolsóként kihozott 13 éves Mark volt az egyik legkisebb a csapattagok közül. Az ő arcára nagyon kétséges volt, hogy illeszkedik-e majd a maszk, így nála fokozottan fontos volt, hogy ne érjen a falhoz sehol. Ez főleg nehéz volt az eddigre teljesen megszűnt látótávolság miatt.

Az óriási erőforrásokat, és kb 1000 ember munkáját ebben a szakaszban már a szerencse is kísérte, végül mindenki minden bent rekedt gyermek kimenekítése sikerült. A mentésben részt vevők óriási munkát, a mi logikánkkal szinte felfoghatatlan nagyságú mentést hajtottak végre barátságtalan természeti környezetben. A mentést irányító team a sok helyről érkező nyomás és elvárás ellenére sikeresen helyt állt, és hatékonyan irányította a mentést, és koordinálta a helyszínre érkező nagyszámú önkéntest, szakértőt, önjelölt és ambíciózus kalandorokat és a világ minden tájáról érkezős sajtós stábokat is. Mindannyiunk munkájáért innen, sok ezer kilométerről is hálásak vagyunk. 

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat a mentés idején is és azóta is a sajtó rendelkezésére áll szakértőként. A mentés alatt többünk nap mint nap segítette a sajtó munkatársait a folyamatban lévő mentés megértésében, a történtek legjobb megértésében. Természetesen most is rendelkezésre állunk barlangokat, barlangászatot érintő  ügyekben, az érintettek elérhetősége megtalálható a KAPCSOLAT - SAJTÓ oldalon. Barlangász barátaink részére is szívesen állunk rendelkezésre formális és informális csatornákon keresztül. Liam Cochrane könyvét megrendeltük már az Amazonon, amint megérkezik, lehetősége lesz az angolul olvasóknak forgatni, de a türelmetlenebbek kb. 15 USD áron online is elérhetik e-book olvasóikra. 

Jó szerencsét!

Támogatóink