A Korridor.hu hírei a Rákóczi-barlangban történt balesetről és a mentésről

Írta: Hegedűs András.

korridorlogo

 

Már 100 mentő kutatja az eltűnt barlangászt - 2002. január 28.

korridor1A mentők folyamatosan kommunikálnak barlangásszal, aki kiáltásaikra egyre gyengébben válaszol.

Nagy erőkkel, immár 100 mentő keresi a Bódvarákónál lévő Esztramos hegy barlangjában szombat este eltűnt 26 éves budapesti kutatóbúvárt, eddig azonban a keresés nem járt sikerrel. Virág Tamás alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság edelényi igazgatóságának vezetője a helyzetet ahhoz hasonlította, mintha tűt keresnének a szénakazalban. Bármelyik pillanatban rálelhetünk a fiatalemberre, de akár hosszú órák is eltelhetnek míg megtaláljuk - fogalmazott, hozzátéve: a félórás váltásban lemerülő búvárok ott köröznek körülötte, de egyelőre nem lelik a hozzávezető utat.

Az éjszaka is nagy erőkkel kutattak a kutató-barlangász után. Ám a mentőcsapat tagjai hiába keresték az a sziklaüreget, ahol a fiatalember tartózkodik, a zavaros vízben ugyanis nem lelték azt a járatot, ahonnan el lehetne érni a barlang foglyát. A mentők folyamatosan kommunikálnak barlangásszal, aki kiáltásaikra egyre gyengébben válaszol.

korridor2A budapesti, pécsi, miskolci és szlovákiai barlangi mentőcsapatok tovább folytatják a merüléseket, munkájukat lyukói bányászok is segítik. Vezetőik elmondták, hogy mindaddig nem adják fel a keresést, amíg társukat ki nem hozzák a barlangból.

Reggel átmenetileg felfüggesztették annak a sziklahasadéknak a bontását és szélesítését, ahonnan a legjobban hallatszanak a szerencsétlenül járt barlangász kérdéseikre adott válaszai.

Az Aggteleki Nemzeti Park területén található Esztramos-barlang feletti hegyet mintegy 15 esztendővel ezelőtt kőbányászat céljából kezdték bontani, a környezetrombolást azonban később leállították. A volt bánya alatt - mint kiderült - csodálatos szépségű cseppkőbarlang található. Ezt térképezik fel budapesti és pécsi búvár-barlangászok.

A keresők közelebb kerültek a bent rekedt búvárhoz - 2002. január 29.

Felmerült egy sziklarobbantási terv is - nem világos, hogy honnan jön a mélyben rekedt kutatóbúvár hangja.

A barlangi mentők vésőcsapata kedden reggel 8 órára három, illetve csaknem négy méteres mélységben haladt előre a sziklafalban, abba az irányba, ahonnan a 26 éves budapesti bent rekedt barlangász hangját hallják - közölteb a helyszínen Németh Tamás barlangi mentő. Elmondta azt is, hogy a vésés során mintegy 2-3 centiméter szélességű függőleges légrést is találtak, amin keresztül pillanatnyilag erősebben hallatszik szerencsétlenül járt társuk hangja. Ez egyrészt azért jó, mert a résen keresztül jobban továbbíthatók a hangok, de segíti a vésőcsapat előrehaladását is, hiszen most már támpontjuk van arról, hogy milyen irányba haladjanak tovább. Ugyanakkor rosszat is jelenthet, mivel tulajdonképpen a kedvező jelek ellenére még mindig igen messziről hallatszik a férfi hangja. A mentők szerint a következő 1-2 órában jelentős változás következhet be a mentésben.

Az Esztramosban dolgozó mentőcsapat csaknem nyolcvan tagja egy olyan különleges vegyszer megérkezésére vár, amely kicsapatja a barlang vizét zavarossá tevő anyagot, és az így a letisztult vízben remélhetően gyorsan nyomára jutnak a szombaton este eltűnt kutatóbúvárnak. Ezt a helyszínen lévő Szabó Tamás, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesületének titkára mondta az MTI-nek hétfőn koradélután. A magyar és szlovák mentő párosok egy-egy merülés alkalmával 20-25 percig tartózkodhatnak a 20 méter mélységű vízben. Egyikük biztosítja társát, miközben a másik búvár centiméterenként haladva próbálja megtalálni azt a víz alatti, eddig fel nem térképezett járatot, amelyen át a bajba került 26 éves férfi szombaton este elhagyta a már feltárt nagyobb vízmedencét.

korridor3Egy-egy búvárpáros - beszámítva a tíz-tíz perces oda és visszavezető utat - csupán alig öt percet tud hasznos feltárással tölteni a mélyben. (Az igencsak szűk víz alatti járatokban két búvárnál több egyidőben nem fér el.) A különleges vízülepítő vegyszer - amelyik annak a dunántúli barlangásznak a találmánya, aki annakidején részt vett az Esztramos feltérképezésében - már útban van Bódvarákóra és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság gondoskodott arról, hogy a borsodi utakon a szállító jármű szabad utat kapjon.

Az Esztramos barlang foglyának kiszabadítására a szakértők egy sziklarobbantás tervét is felvetették - közölte Laczkó Attila, a megyei katasztrófavédelmi bizottság munkatársa. A végleges döntés előtt konzultálnak a Miskolci Bányakapitányság műszaki vezetőivel, akik már útban vannak Bódvarákóra.

Az elképzelés szerint egy célzott, kisebb erejű robbantással fel lehetne szabadítani azt az utat egy sziklahasadéknál, amelyet a mentőcsapatok már vasárnap délután csaknem egy méteresre szélesítettek. A mentők véleménye szerint ezen a hasadékon át hallható továbbra is a legerősebben a segítségre várakozó kutató-barlangász hangja.

Szabó Tamás, a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesületének titkára azonban a tervről úgy vélekedik: nem bizonyos, hogy a barlang mélyéről pontosan meghatározható helyről érkeznek a 26 éves budapesti kutatóbúvár válaszai a mentők által feltett kérdésekre.

Lehóczki László, a Miskolci Speciális Mentőcsoport vezetője szerint igen kockázatos egy robbantás az Esztramosban, mert fennáll az omlás veszélye.

A barlangi mentők továbbra is kapcsolatot tudnak tartani szerencsétlenül járt kollégájukkal. Az egy eddig nem ismert kürtőn át egy sziklaüregbe menekült barlangász délben érthetően válaszolt a mentők kiáltásaira. Hangja azonban időközönként változó erősségű, hozzáértők véleménye szerint ellenálló képessége is gyengül. A bajbajutott kutató szombati lemerülésekor négy darab akkumulátoros lámpát vitt magával. Feltételezik, hogy ezek teljesítményét okosan beosztva még van világítása.

A mentők szerint valótlan az a sajtóhír, hogy a búvár nyakig vízben van; úgy vélik, hogy álló helyzetben nem éri el a víz a lábát, fáradáskor pedig leülhet az üregpadkán, a víz ilyenkor csupán térdéig ér. A fiatalember levegőellátásával sincs gond, mert miként a hang terjed a sziklahasadékokon, ugyanígy szellőzik is tartózkodási helye.

A helyszín fölött a mentőcsapat tovább bővíti - légkalapácsokkal, és robbantásokkal - azt a hasadékot, ahonnan a legjobban hallható a bent rekedt búvár hangja, remélve, hogy ezen az úton is elérhetik őt. A barlang bejáratánál jól felszerelt rohammentő áll készenlétben, Miskolcon pedig egy mentő helikopter.

Lassan halad a barlangi mentés - Rosszul mérték fel a sziklafal vastagságát - 2002. január 30.

korridor4Szilágyi Zsoltnak infúziót, italt és szőlőcukrot adnak, hogy megerősödjön - még bontják a sziklafalat, hogy kihozhassák a felszínre

A mentőcsapatok továbbra is nagy erőkkel dolgoznak Szilágyi Zsolt barlangkutató felszínre hozatalán. Délelőtt 10 órakor úgy döntöttek a helyszínen lévő szakértők, hogy továbbra is abban a másfél négyzetméteres barlangi szakadékban próbálják feljavítani a 26 éves fiatalember fizikai és lelkiállapotát, aki már szombat estétől foglya az Esztramos hegy alatti Rákóczi-barlangnak.

Most már több mint tíz órája Szilágyi Zsolt mellett tartózkodik dr. Hajnal Gábor, szegedi búvár-orvos, és folyamatosan ellenőrzi a fiatalember egészségi állapotát. Eközben a barlang egyik felszíni ágán tovább folytatják a vésést a mentőcsapatok. Az előrehaladás meggyorsítására eddig azonban a honvédség egyik haditechnikai csoportja nem tudott robbantani azon az ágon, ahol még az éjszaka másfél méter távolságra vélték felfedezni a túloldalon tartózkodó kutatóbúvárt. Az éjszakai kutatófúrások során kiderült, hogy az a sziklafal, aminek vastagságát tegnap csak másfél méterre becsülték, a szerda reggeli alapos tájékozódás után már meghaladja az 5-5,5 esetleg 7,5 métert is.

A barlangi mentők vésőcsapata eddig háromóránként egy métert tudott előre haladni, tehát rosszul becsülték meg a szakértők azt, hogy kedd éjfélre kihozzák a Rákóczi-barlangból Szilágyi Zsoltot.

Az észak-magyarországi, a nyíregyházi, debreceni és budapesti kutatócsoportok újabb tervet dolgoznak ki a fiatalember kihozatalára. A vita tárgya az, hogy víz alatt, egyesek szerint a mintegy másfél méteres oldaljáraton nem lehet kihozni a fizikai állapotában egyre romló, most már negyedik napja bent rekedt férfit. A felszínen dolgozó vájó-fúró brigád viszont nem az előre becsült mértékben halad tovább a táró vágathajtásával.

A barlang bejáratánál várakozó több mint 30 újságíró semmiféle választ nem kap azokra a kérdésekre, hogy miként folytatódik Szilágyi Zsolt felszínre hozatalának programja, ugyanis a mentésben részt vevő csoportok vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek. Van aki úgy véli, hogy abban a pillanatban, amikor Czakó László barlangmentő rálelt a bent rekedt fiatalemberre, rögtön arra kellett volna őt rávenni, hogy megtalálójával együtt kiússzon fogságából.

A szakértők másik fele viszont úgy vélekedik, hogy lent kell olyan fizikai és pszichikai állapotba hozni a a barlangászt, hogy az orvosok által "megerősítve" kibírja a felfelé vezető másfél órás utat.

Rádión üzent családjának a barlangban rekedt kutató - 2002. január 31.

Tecnikai akadályok miatt csúszik a mentés: rosszul mérték fel a sziklafal vastagságát. A barlangkutató jól van, már csokit és kekszet is evett

korridor5Újabb fejlemények és akadályok miatt a barlangi mentőszolgálat szakvezetői úgy döntöttek, hogy biztonságos körülmények között csak csütörtökön délben, vagy a délutáni órákban hozzák ki a bódvarákói Esztramos-hegy alatt húzódó Rákóczi-barlangól Szilágyi Zsoltot, aki szombat este óta foglya az üregnek.

A már kedden 12 óra előtt megtalált barlangkutató felhozatalát a legutóbbi terv szerint szerda reggelre tervezték, azonban olyan technikai akadályok merültek fel, amelyek miatt azt el kellett halasztani.

Ezek részleteiről Hegedűs Gyula a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik vezetője elmondta, hogy a víz alatti felhozatal nagyon kockázatos lenne, ezért a mentőcsapatok megvárják, amíg társaik áttörik azt a sziklavájatot, amelyben az elmúlt 24 órában több mint öt métert haladtak előre.

A munkálatok során kiderült, hogy a föltételezés szerint hátralévő másfél méter valójában akár öt-hat méter lehet. Éppen ezért továbbra is biztonságos körülmények között a mélyben kialakított helyen tartják Szilágyi Zsoltot.

Kedd délutántól búvárok - társaságukban orvosok - gondoskodnak arról, hogy a bentrekedt barlangász fizikai és lelkiállapota javuljon.

Kedden a megtalálása után először teát, szőlőcukrot, különböző vitaminokat juttattak el a szerencsétlenül járt búvárhoz, szerdán délután azonban már könnyű ételeket is fogyasztott. Így csokit, kekszet és levest is evett, testhőmérséklete pedig normális.

Hegedűs Gyula, aki rögtönzött sajtótájékoztatója előtt néhány perccel érkezett a felszínre, az MTI-nek elmondta, hogy a bajba került fiatalember hangulata, fizikai állapota egyre javul, pulzusszáma már meghaladja a 60-at és bizakodik abban, hogy egy napon belül a felszínre kerül, ahol szülei, rokonai, barátai várják.

Csehországból, Szlovákiából a Miskolci Egyetemről olyan műszerek érkeztek a mentés színhelyére, amelyekkel az eddigieknél pontosabban behatárolható az a sziklahasadék, ahol jelenleg a bent rekedt barlangkutató és megmentői tartózkodnak.

Virág Tamás alezredes, a mentés műszaki hátterét biztosító polgári védelmi iroda vezetője is azon a véleményen volt, hogy a szerencsétlenül járt kutatóbúvár csütörtök délutánig kihozható a barlangból.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik vezetője a helyszínen arról is beszámolt, hogy Szilágyi Zsoltnak megviselt állapota ellenére sem ment el a kedve a barlangászattól, sőt magányában már egy hévízi barlangkutatási tervet is kidolgozott.

A kiszabadított búvár köszönetet mondott megmentőinek - 2002. február 2.

A 26 éves Szilágyi Zsolt 120 órás barlangfogság után várhatóan néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat

Folyamatosan javul az állapota a bódvarákói barlangból csütörtökön kimentett kutatóbúvárnak. Szilágyi Zsolt várhatóan néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház központi intenzív osztályának vezető főorvosa. Ökrös Ilona elmondta, hogy az ápoltnál az ötnapos barlangi tartózkodás miatti hőháztartási zavarok megszűntek, kezd helyreállni a korának megfelelő jó egészségi állapot. Szilágyi Zsolt szombat reggel már kimehetett zuhanyozni; a fiatalember étvágya is egyre javul. A főorvos szerint - látva a folyamatos javulást - semmi értelme nincs annak, hogy az intenzívről egy másik osztályra helyezzék át. Úgy gondolják, hogy még néhány napig, csupán megfigyelésre és további erősítésre ott marad, majd hazaengedik családjához.

korridor6Szilágyi Zsolt a Tényeknek nyilatkozva kórházi ágyáról mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett megmentésében. A búvárt - mint mondta - meglepte, hogy ennyien dolgoztak érte. Állapotáról közölte, hogy kicsit kába még, de rendbe fog jönni.

A barlangi mentőcsapatok csütörtök délután 5 óra előtt néhány perccel hozták a felszínre Szilágyi Zsolt 26 éves kutatóbúvárt, aki pontosan öt napon át volt foglya az Esztramos-hegy alatti Rákóczi-barlang üregének. A fiatalembert a mentők a miskolci megyei kórház központi intenzív osztályára szállították.

Végh Zsolt, a kimentett barlangásszal a felszínre érkező egyik búvármentő elmondta, hogy az üregből kivezető 12 méter hosszúságú szűk vágatot Szilágyi Zsolt négykézláb tette meg. Amikor kiszabadult, egy speciális mentőágyra fektették, amelynek segítségével délután 4 óra 55 perckor sikerült felszínre hozni a barlangból.

A barlang bejáratánál felesége, édesapja, édesanyja és a rokonok, továbbá a környék lakói, a bányamentők várták Szilágyi Zsoltot, akit pillanatok alatt átraktak a helyszínen várakozó rohammentőbe, amely néhány perccel ezután a miskolci megyei kórházba szállította.


korridor7A mentőcsapatok délelőtt 11 óra 40 perckor egy vékony résen törték át annak az üregnek a falát, amelyben a bent rekedt kutatóbúvár tartózkodott. A mentőcsapatoknak néhány órára volt még szükségük ahhoz, hogy ezt a rést annyira kiszélesítsék, hogy azon a bent rekedt kutatóbúvárt, Szilágyi Zsoltot ki tudják hozni. Véséssel, fúrással, apró robbantásokkal mélyítették a tárót, hogy eljussanak szerencsétlenül járt társukhoz, aki foglya volt a bódvarákói Esztramos-hegy alatt húzódó Rákóczi-barlang általa felfedezett üregének. A munka az utolsó fázisban jelentősen lelassult, mert minden robbantás után szünetet kellett tartani, hogy oxigénpalackokkal frissítsék a levegőt.

A lőporgázok miatt ugyanis a fal mindkét oldalán búvártechnikával kellett friss levegőt juttatni a mélyben rekedt búvárhoz és rá vigyázó társához, továbbá a kihajtott sziklafal oldalán a mentőcsapat tagjaihoz is.

korridor8Az oxigénpalackokat folyamatosan cserélték, ha egy palackból kifogy a levegő, azonnal viszik a barlang bejáratához, ahol újratöltik.

Az orvos szerint Szilágyi Zsolt fizikai és lelkiállapota fokozatosan javult, a fiatalember már bizakodott, ami megkönnyíthette számára a felszínre jutást.

A kiszabadítására váró férfi a hozzá eljuttatott mikrofon segítségével már üzent családtagjainak, így feleségének és édesanyjának is.
            
Az Ördög Sörözőjének hívják a barlangászok azt a szakaszt, amelyben Zsolt bennrekedt. A név a járatot legelsőként feltáró búvárnak jutott az eszébe, minden bizonnyal azért, mert az egyébként kristálytiszta víz úgy kavarodik fel, ha búvárok merülnek alá benne, mint a sör - írja a Mai Lap.

korridor9Az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartozó, a karszthegység ellentétes oldalán lévő Bódvarákó község fölötti Esztramos-mészkőhegyet az 50-es évektől kezdték bontani, innen látták el az ózdi és a diósgyőri kohókat a vasolvasztáshoz szükséges mészkővel. A hegy magasságából mintegy 150 métert bontottak el. Eközben a barlangászok felfedezték, hogy a hegy alatti járatokon lejutva csodálatos szépségű cseppkövek borította barlangok, barlangtermek található. A hegy bontását a Borsodi kohászat leépülésével megszüntették, a barlangászok pedig hozzáláttak a Rákóczi- barlang új járatainak, termeinek feltérképezéséhez. Ez a munka máig sem fejeződött be.

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön közleményben fejezte ki örömét amiatt, hogy sikerült felszínre hozni Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt, és köszönetét a mentésben közreműködőknek.

"Napok óta növekvő aggodalommal, de nem múló reménnyel kísértem figyelemmel, hogy mikor sikerül kimenteni a barlangban rekedt Szilágyi Zsolt kutatóbúvárt. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország aggódott a fiatalemberért, akinek a megmentéséért hat napon át küzdöttek a szakemberek. Megkönnyebbülve mondhatjuk ki: sikerrel! Az összefogás, a másik emberért, a társért viselt felelősség szép példáját adták a mentésben résztvevők. Elismerés illeti őket azért a megfeszített munkáért, amellyel bajba jutott társukon segítettek. Szilágyi Zsolt számára - csodálatra méltó lelkiereje mellett - az a tudat jelenthette a legfőbb reményt, hogy bízhat barátaiban, kollégáiban. Talán ez, a feltétlen bizalom a legtöbb, amit az ember egy közösség tagjaként érezhet. Ezúton is szeretném megköszönni a mentésben résztvevő valamennyi közreműködőnek, hogy tudásuk, erejük legjavát adva, emberségből példát mutatva megmentették honfitársunk életét."

További sajtóösszefoglalók


Támogatóink