Eltűnt kislányok keresése a Pilisben

Írta: Nyerges Miklós dr..

Eltűnt kislányok keresése 1.Egy budapesti iskola három tanulója hétfőn, déli 12 óra körül eltűnt egy tájékozódási versenyen Pilisszentlélek térségében. A tájékozódási versenyen öt fős csapatok indultak, egy csapat három lánytagja elvált a velük tartó két fiútól akik 13 órakor célba értek. A három, hét és kilenc év közötti kislány ettől kezdve nem adott életjelet magáról. A rendőrség három órán át helikopterrel kereste a gyerekeket. A Barlangi Mentőszolgálat este 7 óra után kapott riasztást, ennek megfelelően csak sötétedés után érhettünk a helyszínre. Itt megtudhattuk, hogy, az eltűnt kislányok egyike amerikai állampolgár, de magyarul jól beszél, másikuk epilepszia miatt gyógyszeres kezelés alatt áll. Mindhárom lány vékony testalkatú, magasságuk 120 centiméter körüli, de érdekes módon kérdésünkre a mentést koordinálók a nevüket nem tudták megmondani.

Eltűnt kislányok keresése 2.A helyszínen jelentős rendőri erők és számos tűzoltóegység mellett megjelentek a különféle kutyás és katasztrófamentőcsoportok tagjai is - azonban hamar kiderült hogy ők sem térképpel, sem helyismerettel nem rendelkeznek, de az éjszakai erdős területen keresést "csak úgy minden nyom nélkül" nem is tartják célravezetőnek.

Ezt követően mintegy két órát várakoztunk, mert a kutyás mentőcsapatok az eltűnés helyén próbáltak szagot fogni hogy a nyomokat követve az eltűntek nyomára bukkanhassanak. Eközben a BMSZ tagjai az esztergomi barlangkutatókkal (BEBTE) kiegészülve néhány kevéssé a megtalálás szempontjából valószínű helyszínt jártak be (Pilis-nyereg, Fekete-hegy stb.).


Eltűnt kislányok keresése 3.Éjfél körül elunva a tétlenkedést Taródi Péter felosztotta az átnézendő területet (Maróti-hegyek) a közben szép számmal összegyűlt barlangi mentők között és a csapatok útnak indultak. Elsősorban a viszonylag közeli (3-6 km) távolságban lévő mély árkokat néztük át attól tartván, hogy egy ilyen helyre tévedve a kislányok továbbhaladásra képtelenné váltak.

Közben a különféle terepjárós speciális mentők az autóval járható földutakon cirkáltak lámpáikkal az eget kémlelve és dudálva, igazából senki nem értette, hogy ők mit remélnek.

 

Eltűnt kislányok keresése 4.Szerencsére nem történt baleset az eltévedt tanulókkal, ezt azonnal sejtettük, amikor a Savós-kúti tisztás környékén a Taródi Péter által vezetett csoport megtalálta az egyik eltűnt kislány elveszett pulóverét és ezt telefonon keresztül a szülők segítségével azonosították is.

Azonnal minden hadrafogható erőt a környékre irányítottunk, amit megerősített hogy a tisztás melletti hegygerincről hallani lehetett a gyermekek hangját is csak a sűrű bozót és a mély völgy rossz akusztikus viszonyai miatt nem lehetett pontosan lokalizálni az eredetét.


Eltűnt kislányok keresése 5.Végül a nap első sugaraitól vezérelve az egyik kutyások által kísért erdész - akiket mi irányítottunk abba az irányba - a Basaharc völgyében nem messze Pilismaróttól megtalálta az eltúnt kislányokat, akiknek szerencsére semmi bajuk nem esett, tulajdonképpen igazán meg sem voltak ijedve.

A BMSZ 32 fővel vett részt a keresésben, melynek költsége a szervezet kasszáját mintegy 6-700 ezer forinttal terhelné, ha a résztvevők ezt nem vállalták volná át saját magukra. A helyszínen csak a környékbeliek által biztosított szendvics és tea állt a fáradt és éhes keresők rendelkezésére.

 

 Eltűnt kislányok keresése 6.A Pilis mentésben részt vett:

Taródi Péter, Horváth Richárd, Adamkó Péter, Gelencsér Gabriella, Kunisch Péter, Német Tamás, Hajnal Ágnes, Izápy Viktor, Nagy András, Szabó Dénes, Szabó Lénárd, Zentai Péter, dr. Szabó György, Kucsera Márton, Szabó Miklós, Zih József, Hegedűs András, Német Zsolt, Nyerges Miklós, Molnár Tamás, Császár Csaba, Kovács Márton, Egri Csaba, Simon Béla, Tarnai Tamás, Kis Attila, Kaposi Judit, Börcsök Péter, Kiss Péter, Tóth István, Zentai Zoltán, Sánta Sándor

(Fotók: Kucsera Márton)

 

 

A hírhez kapcsolódó linkek:

http://www.origo.hu/itthon/20060612harom.html

http://www.origo.hu/itthon/20060613megtalaltak.html

http://www.origo.hu/itthon/20060613vizsgaljak.html

 

Köszönetnyilvánítás

 


Támogatóink