A bódvarákói barlangi mentés kérdőjelei

Írta: Hegedűs András.

HVG logo

 

 

Tűzoltó munka?

Ötnapos föld alatti fogság után sikerült élve kihozni egy, a bódvarákói Rákóczi-barlangban rekedt búvárt, ám az eset rávilágított arra, hogy az állami szervezetek nincsenek felkészülve egy ilyen katasztrófahelyzet megoldására. Egyes szakértők szerint szükség lenne például egy központi mentőegységre.

Ha valaki Magyarországon barlangi túra-, netán kutatásvezető szeretne lenni, állami vizsgát kell tennie, ám ha "csak" föld alatti búvárkodásra szottyan kedve, az mindössze pénz kérdése. A búvártudást az államtól független szervezetek ellenőrzik, és ők adják ki a bizonyítványokat is. Így nemcsak az nem meglepő, hogy a barlangokba nem csupán gyakorlott búvárok merészkedhetnek le, hanem az sem, hogy az észak-magyarországi Esztramos-hegy Rákóczi-barlangjában rekedt Szilágyi Zsolt mentésénél (lásd keretes írásunkat) kezdetektől fogva a 41 éve működő Magyar Barlangi Mentőszolgálat (MBM) emberei dolgoztak a legszervezettebben. A mostani mentés kapcsán kiderült: ilyen esetben az állami segítség inkább csak az úgynevezett háttérkiszolgálásra korlátozódik.

Magyarországon a mintegy 14 ezer búvár összesen nyolc, különböző oktatási rendszerű búváregyesület keretén belül működik. Ezek közül a legismertebb és a legrégibb a 7 ezer tagot számláló Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ), amely egyébként rendszeresen szervez nemzetközi versenyeket búvárai számára. Az egyes oktatási szisztémák átjárhatók, egy búvár jellemzően több rendszerben is képesítést szerez, Szilágyi Zsolt például az amerikai eredetű PADI-nál (Professional Association of Diving Instructors) szerzett segédoktatói, az egy éve, magyar búvároktatók által indított UEF-nél (Underwater Explorers' Federation) pedig oktatói bizonyítványt. A nagy "kínálatról" tapasztalt búvárok körében általános az a vélemény, hogy az utóbbi években alakult búváregyesületek zöme főleg a pénzre utazik. Egy alapfokú tanfolyam ára 50 ezer forintnál kezdődik, rendszertől függően akár 15 fokozat is megszerezhető, ami mind-mind további tízezrekbe kerül. Ennél is egyszerűbb a barlangi merüléshez szükséges engedélyek beszerzése, ezeket a területileg illetékes nemzeti park igazgatósága állítja ki. Gyalogos barlangtúra esetén nincs nehézség, mert az engedély kiadásának a feltételeit a Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) rendelete szabályozza - a 3600, védettnek minősülő magyarországi barlang közül a fokozottan védett, veszélyeket is rejtő kétszázba például csak barlangitúra-vezetővel lehet bemenni -, barlangi merülésről viszont nem ejt szót ez a rendelet. Pedig ugyancsak égető volna a szabályozás, mivel sok magyar búváriskola - hazai tenger híján - tavakban, illetve barlangi vizekben szervezi a mélymerüléseket. Írásos rendelet híján az ilyen esetekre csak az íratlan "szabályok" adtak "útmutatást", amely szerint - és ez volt a helyzet Szilágyi csoportjával is - a nemzeti parkok igazgatói az elmúlt években csak a merülésvezető "papírjait" vizsgálják. Alapkövetelmény - mondta a HVG-nek Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) igazgatója -, hogy a merülésvezetőnek legalább búvároktatói minősítése legyen. Azt azonban már nem vizsgálják, hogy a vezető vagy a csoport tagjai rendelkeznek-e minimális barlangi ismeretekkel.

A teljes mértékben civilek által végzett bódvarákói mentésben mintegy 120 személy vett részt, közülük tízen a szlovákiai, illetve a csehországi barlangi mentőktől érkeztek. A cseh Bohuslav Kouteckyt például azért riasztották kollégái, mert úgy tudták, a magyaroknak szükségük van egy robbantási szakemberre is - mesélte a HVG-nek Bódvarákóra érkezése történetét a civil foglalkozására nézve erdészmérnök férfi. A mentésbe végül állami szereplő is bekapcsolódott: a polgári védelem (pv) edelényi irodája - ők biztosították például az áramfejlesztőt (amely egyébként rögtön a helyszínen tartózkodó operatőrök és a mentésen dolgozók közötti konfliktus egyik forrásává vált, mivel a tévések azon akarták tölteni saját akkumulátoraikat). Ugyancsak a pv-re hárult az ágyak, gépek, elemek, emellett az étel-ital, sőt még a WC-papír helyszínre szállításának a feladata is - mondta a HVG-nek Virág Tamás pv-alezredes, irodavezető. Bár végül nem hozattak mobil toalettet 200 ezer forintért, ők alakították ki az elhagyott bányaépületek egyikében a váltásban dolgozó búvárok és barlangászok számára a pihenőhelyet, és amikor háromnapos keresgélés után megtalálták Szilágyit, nekik kellett előteremteniük a speciális anyagú és kidolgozású úgynevezett melegítőpaplanokat a búvár felmelegítéséhez. Bár ez a megoldás éjjel 2-kor jutott eszébe valakinek, a pv akcióba lépett - büszkélkedett Virág alezredes, aki miután éjnek idején körbetelefonálta a környék patikáit, végül megtalálta a paplanok magyarországi gyártóját, kiugrasztotta ágyából, és mire a kért árut az üzemben összecsomagolták, a szirénázó rendőrautó meg is érkezett a paplanokért.

Semmi meglepő nincs abban, hogy a pv-nek nem voltak melegítőpaplanjai - mondta a HVG-nek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, ők ugyanis egy esetleges lakossági kitelepítéshez szükséges készlettel, ágyakkal, takarókkal, párnákkal, áramfejlesztővel, víztisztító berendezésekkel, gyógyszerekkel, védőruhákkal, illetve tábori konyhával rendelkeznek. Ha olyan eszközre van szükség, amely éppen nincs raktáron, az OKF adatbázisa nyújt segítséget a beszerzésben, a paplan gyártóját is abból tudták "kinézni".

Az OKF-nek egyébként megállapodása van a barlangi mentőkkel. A tűzoltóságnál működik ugyan egy különleges mentési csoport, ám az csak a felszínen dolgozik alpinista módszerekkel, például ha szakadékból kell kimenteni valakit, ezért talán szükség lenne egy "univerzális" központi mentőegységre. A felszín alatti mentéshez sem képzettségük, sem megfelelő felszerelésük nincs a tűzoltóknak, ezért ilyen eseteknél automatikusan a barlangi mentőket hívják. A mentés irányítását ilyenkor a civilek, hagyományosan az MBM képviselői veszik át. Csakhogy az önkéntes alapon szerveződő, negyven állandó taggal működő, percek alatt mozgósítható, évi két-három barlangi mentést végrehajtó, éves szinten kevesebb mint 1 millió forintból gazdálkodó MBM anyagi támogatása az utóbbi években folyamatosan csökkent. Míg hat-nyolc évvel ezelőtt társadalmi szervezetként évi 500 ezer forintos támogatást kapott az Országgyűléstől, ez az összeg tavalyra 350 ezer, idénre pedig 320 ezer forintra csökkent, miközben egy speciális hordágy félmillió forintba kerül - mondta a HVG-nek Dénes György, az MBM alapító-elnöke.

Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy a bódvarákói mentés mennyibe került. Az eddigi nyilatkozatokból az valószínűsíthető, hogy a számlát a zöld tárca fogja állni, mivel ő kezeli az állami tulajdonban lévő, védett értéknek számító barlangokat. A dologra már volt precedens: három évvel ezelőtt a szintén az ANP területén lévő Kossuth-barlangnál szerencsétlenül járt barlangi búvár holttestének kiemelésével végződő, négynapos, mintegy ötven embert megmozgató mentés után a tárca katasztrófaalapjából fizettek ki mintegy 1 millió forintot az eszközök és a mentéshez szükséges feltételek biztosítására - mondta a HVG-nek Székely Kinga, a KÖM barlangtani és földtani osztályának vezetője. Szerinte a bódvarákói mentés várható anyagköltsége sem fogja meghaladni a három évvel ezelőttit, a mentésben részt vevő civilek pedig nem kapnak "fizetést".

S. Ráduly János


Az elszakadt fonal

Mintegy 120 órát töltött az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) területén lévő Rákóczi-barlang fogságában Szilágyi Zsolt 26 éves budapesti adóellenőr. Bár a mentésben segédkező búvárok úgy tudták, hogy a férfi rendelkezik a merüléshez szükséges képesítésekkel, és hogy kutatási célokkal tartózkodott a víz alatt, a valóság némileg más. Szilágyi ugyanis nem kutatóbúvár, s a csaknem végzetes merülésre sem kutatási célból került sor, értesült a HVG: Salamon Gábor, az ANP igazgatója a barlangi búvármerülés legáltalánosabb formájához, "gyakorló merüléshez" állította ki az engedélyt. E papiros szerint legfeljebb tíz személy vehetett részt a merülésen, Salamon szerint ennyien férnek el a barlangban felszereléssel együtt, de a helyszűke miatt a vízbe csak ketten merülhetnek egyszerre. Az Esztramos-hegy Rákóczi-barlangjában a kilencvenes évek elejétől merülnek rendszeresen, eddig inkább a cseppköveket megrongáló búvárok jelentettek veszélyt a barlangra, és nem az a búvárokra - fogalmazott Salamon.

A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják, a helyszínen járt szakemberek szerint annyi már most biztosra vehető, hogy Szilágyi nem megfelelően kötötte ki magát a merülésnél. Alapszabály, hogy az Ariadné fonalaként emlegetett vezetőkötél nélkül nem szabad barlangban búvárkodni. Szilágyi és társa használt ugyan vezetőkötelet, ám azt nem egy fix ponthoz, a stéghez, hanem egy, a tó közepén korábban ólommal függőlegesen lesúlyozott - csak a merülés megkönnyítésére hivatott - vezetőkötélhez erősítették. Amikor a merülésből visszaindultak, a Szilágyi előtt haladó búvár túl közel került a 22 méter mély tó fenekéhez, és uszonyával felkavarta az iszapot. Szilágyi az addigi jó látásviszonyok után egy nagyjából tejeskávé állagú folyadékban találta magát, melyben látni nem, csak tapogatózni lehetett. Még így is megtalálta a lesúlyozott vezetőkötelet, de - miután azt elhúzta a maga irányába - azt már nem tudta megállapítani, hogy az nincs függőleges helyzetben. Azt gondolva, hogy már emelkedhet, leoldotta magát a kötélről, ám kiderült, hogy eltévedt, s abba az addig nem ismert levegős járatba emelkedett, ahol aztán öt nap múlva megtalálták.

Szilágyi egészen múlt hétfő reggelig valószínűleg sokkos állapotban volt, az őt kereső barlangászoknak és búvároknak ugyanis semmilyen érdemi információt nem tudott adni. Igaz, az első napokban az is nehezítette a kommunikációt, hogy csak ordítozva lehetett értekezni vele. A keresés akkor gyorsult fel, amikor a barlangászok kiszélesítve azt a repedést, ahonnan a búvár hangját hallani lehetett, néhány méterrel közelebb kerültek Szilágyihoz. Ekkorra a búvár lelkileg összeszedte magát, és képes volt visszaemlékezni az előzményekre, és ezzel használható irányokat, dőlési szögeket tudott megadni az őt keresőknek. Amikor háromnapos kutatás után az ország egyik legprofibb búváraként számon tartott Czakó László megtalálta, a fiatalember már nem volt abban az állapotban, hogy víz alatt lehetett volna kivinni, ezért a barlangi mentők úgynevezett mikrorobbantásokkal folytatták a sziklába általuk vájt táró mélyítését, ötödik napon elérve az addigra a fiúhoz az üregbe víz alatt beúszott búvárorvos által fizikailag felerősített Szilágyit, aki február 4-én, hétfőn elhagyhatta a kórházat is, ahová felszínre hozatala után szállították.

S. Ráduly János

További sajtóösszefoglalók


Támogatóink