Rose György (Gyurika) - (1970 -1995)

Írta: Maucha Gergely - Németh Tamás - Zsólyomi Zsolt.

 

rose1Rose György a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagja. A csoport tavaszi expedíciója az alsó-ausztriai Ötscher hegy oldalán nyíló Taubenloch és Geldloch barlangok bejárására indult. A túra harmadik napján Rose György társnőjével rövid "sétára" indult este 8 óra körül a Taubenloch bejárat körüli tágas, főleg vízszintes járataiba. Túrájuk vége felé, június 4-én éjfél körül a Melki dóm közelében lévő Fledermaus-nál Rose Gyuri letért a jól kijárt barlangi ösvényről, elkerülve azt, hogy társnőjére köveket omlasszon. Szerencsétlenségére egy nagy ingatag sziklába kapaszkodott, amely ráomlott, és kőzuhatagot indított meg. Gyurit a kövek magukkal sodorták, és halálra zúzták. Társnője azonnal riasztotta a bejárati üregben alvó, illetve a Geldloch-barlang kiszerelésével foglalatoskodó túratársakat, akik kötszerekkel, hálózsákkal és élelmiszerrel felszerelkezve siettek Gyuri segítségére.

 

Ez alatt ketten a hegyről a közeli faluba lerohanva értesítették a helyi hegyimentő-szolgálatot. Sajnos a túratársak és a helyi mentőszolgálat példamutatóan gyors, szakszerű segítsége sem menthette meg Rose György életét. Halála a BEAC-nak, a Barlangi Mentőszolgálatnak, a Társulatnak és az egész magyar barlangászatnak fájdalmas veszteség.

 

1995-ben tavasszal Ő volt a Béke-barlangban rendezett gyakorlat vezetője. Nagyon büszke volt rá. A fekete fehér kép az ő gépével készült.

1995-ben tavasszal Ő volt a Béke-barlangban rendezett gyakorlat vezetője.

Nagyon büszke volt rá. A fekete fehér kép az ő gépével készült.

 

Egy Barátunk halálára
Nem mondhatom, hogy közeli jó barátom lett volna. Még talán a barátjának sem mondhatom magam, ahhoz túl keveset voltunk együtt. Egyszerűen én is ismertem és szerettem őt. Elismertem, amit csinált, és tiszteltem érte. Indultam barlangász versenyeken, amelyeket ő szervezett, részt vettem tanfolyamokon, ahol ő is oktatott. Bár fiatalabb volt nálam egy-két évvel, mégis volt mit tanulnom tőle. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy fiatal kora ellenére az egyik legtapasztaltabb barlangász volt Magyarországon, nagyszerű elméleti és technikai felkészültséggel, kitűnő kondícióval. 

 

 Gyurika, Dalma és Andi a Nyest bejáratánál

Gyurika, Dalma és Andi a Nyest bejáratánál

 

Gyuri, vagy Gyurika, ahogy sokan hívták, most fent van az örök barlangászmezőkön. Talán kiül most egy felhő szélére, a lábait lógázza, és kissé kaján félmosollyal, de jóindulattal szemléli erőlködéseinket itt a földön és a föld alatt.Emléktábla a Taubenloch barlangnál

Valaki azt mondta, értelmetlen volt a halála. Valóban, fiatalon halt meg, tele tervekkel, a földrajz felvételije előtt pár nappal. Én mégsem úgy gondolok rá, mint valakire, aki értelmetlen halált halt.

Talán, ha elüti egy autó, ha fejbe ütik az utcán, ha ..., de Ő barlangban halt meg, nem messze a társaitól, akikkel együtt túrázott, akikkel egy család voltak. Talán értitek, hogy mire gondolok.

A közeli hozzátartozóinak, a barátainak a számára, akik ott voltak, rettenetes élmény lehetett. Mégis, számunkra, akik elsősorban, mint barlangászt ismertük, a neve így már örökre összefonódik a barlangokkal. Legenda lesz.

Régen volt már halálos barlangi baleset Magyarországon, és ez nagymértékben annak az oktató-nevelő munkának köszönhető, amelyben Ő is részt vett, sőt egyik irányítója lett. Az Ő balesetét is ki fogják, ki fogjuk elemezni, leszűrjük a tanulságokat.

Ő nem volt kezdő, nagyon is, hogy nem volt az. Mint a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik legkiemelkedőbb tudású tagja, nagyon is tudta, hogy a barlangjárás veszélyekkel jár. Ismerte a barlangi statisztikákat, tudta, hogy a barlangokban meg is lehet halni.

Rose GyörgyMi akkor a tanulság? Még a legtapasztaltabbakat is érheti baleset. Elég lehet egy óvatlan mozdulat, egy vízbetörés, egy kőomlás...Tudatában kell lennünk, hogy a barlangok világa halálos veszélyeket is rejthet.

Ne járjunk akkor barlangokba? Azt hiszen, nem ez a megoldás. Ne foglalkozzunk a veszélyekkel, és igyekezzünk az Ő balesetét is mihamarabb kiverni a fejünkből? Úgy gondolom, hogy helyére kell tudnunk tenni a dolgokat. Barlangba járni, ezt olyan szinten művelni, ahogyan ezt Ő is tette, veszélyes. Sokat kapunk azonban cserébe. Nem csak a föld alatti világ csodáira, gyönyörű formáira gondolok. Nem csak az ereszkedések, a zúgó patakok, a kitett mászások vad izgalmára. A veszély érzete, a közös szenvedés hidegtől, víztől, fáradtságtól összetartó közösségeket kovácsol. Minél nagyobb dolgokat élünk meg együtt, annál inkább. Azonban, ha így akarunk élni, tudnunk kell mit kezdeni a balesetek, a halál gondolatával. Fel kell tudnunk dolgozni , bele kell tudnunk illeszteni a világról alkotott gondolatok közé.

Gyuri nem élt hiába. Ilyen emberek, mint Ő, nem halnak meg. Tovább élnek abban, amit alkottak, mozdulatokban, amit tőlük lestünk el, a közös túrák, versenyek emlékében.

Szerencse fel!

Maucha Gergő

 

 

Rose György

Rose GyörgySzületett 1970 február 21-én. Barlangász tevékenységét 1986-ban kezdte a Rózsadombi Kinizsi Barlangász Egyesületben. A BEAC-ban tette le az alapfokú vizsgáját 1987-ben. Már akkor feltűnt kimagasló tudásával, ügyességével, erejével és kedélyes hozzáállásával. 1988-89-ben elvégezte az MTSz technikai tanfolyamát, majd 1990-ben túravezetői minősítést szerzett Ugyanebben az évben még egy barlangi térképező szakvizsgát is letett. Hamarosan tagja lett a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak.

Barlangász tevékenységét a BEAC-ban folytatta. Szerette a kihívásokat, mindig a legnehezebb feladatot kereste. Gyakran elindult barlangversenyeken is, és ha elindult, akkor csapatával az élvonalban végzett. Kimagasló tudása mellett jó kapcsolatteremtő képessége volt, szinte mindenkit ismert, szívesen foglalkozott a fiatalok oktatásával is, és kivette a részét a kutatómunkákból is. (Pálvölgyi- és Józsefhegyi-barlang feltárása, extrém mászások az alsóhegyi zsombolyokban, Vecsembükki-zsomboly, Szabópallagi-zsomboly). Kiválóan rajzolt, így a barlangi térképek készítésénél is kulcsszerepet vállalt. (Szabópallagi-zsomboly, Vecsembükki-zsomboly, 404-es barlang, egyéb alsóhegyi zsombolyok-barlangok)

Megemlékezés

Részt vett a BEAC nyári expedícióin is, bejárta Európa sok nagy barlangját, 1000 méternél mélyebbre is lejutott. Egyszer a halállal is sikerült szembenéznie a Michelle Gortani barlangban, amikor árvíz kapta el a csapatát, és órákon át kellett várniuk, hogy a víz lecsendesedjen. Az eseményt higgadtan fogadta, inkább türelmetlen volt, hogy miért kell egy kis víztől megijedni. Itt is a legnehezebb szerepet vállalta a menekülés során: ő volt az utolsó a köteleken, őt nem húzta ki senki a víz alól.

"Civilben" taxisofőr lévén elég szabad időbeosztása volt, sok időt tudott fordítani a hobbijára. Hamarosan a BEAC vezetőségi tagja lett, Időt, fáradságot nem kímélve tervezett, szervezett, irányított, levelezett. Így vált a BEAC motorjává, gyakorlatilag ő vezette a BEAC-ot.

 

 

MegemlékezésÉlvezte a népszerűséget, de soha nem élt vissza vele. Ő volt az, aki megszemélyesítette a BEAC szellemet, tudásával segítőkészségével, vidám karakterével, kifogyhatatlan energiájával és nem utolsósorban emberségével, abszolút megbízhatóságával.

Ezekben az időkben gondoltam azt, hogy most már nyugodt lehetek, mert biztos kezekben van a BEAC fényes jövője.

1994-ben az MTSz elhatározta, hogy egy alapfokú barlangjáró oktatókönyvet ad ki a kezdők útjának egyengetése céljából. Gyuri e könyv megírásában és szerkesztésében is oroszlánrészt vállalt, és akkor még nem sejtettük, hogy a '95-ben kiadott könyv címlapjára már gyászkeretben kerül föl a neve ...

Váratlan és mélységesen igazságtalan halálával okozott törést máig nem heverte ki a BEAC, még ma is csak árnyéka régi önmagának...

Németh Tamás

 

 

Első Pireneusi Játékok 1993. 05. 10.

"Egyszer volt már egy nemzetközi verseny"

Régen történt, több mint 10 éve már a részvételünknek az "első hegyi Olimpián". A rendezőségnek az volt a célja, hogy kétévenként megismétli a rendezvényt, ugyanilyen színvonalasan, mint az elsőt. Mesébe illő történet, amit most itt leírok, legalábbis mi (Rose Gyuri, Zsólyomi Zsolt), így éltük át. Egy kicsit nehéz az írás mivel barátom tragikus halála óta (1995. 06. 01), elkerültük a Gyurikával és tevékenykedésével kapcsolatos írásokat. Én úgy gondolom, itt az idő, hogy rá is emlékezzünk, mivel meghatározó egyénisége, motorja volt a 90-es évek barlangász társadalmának.

A történet 1993. január havában kezdődött. A BEAC klubnapján jelentette be, Bajna Bálint, hogy a francia szövetségtől (FFS) kapott egy levelet. A levél tartalma egy meghívó az Első Pireneusi Játékokra, első hegyi Olimpia gondolata megvalósult. Nekünk az ötlet nagyon tetszett, de kérdéses volt, hogy ki menjen. Ez gyorsan eldőlt, mivel akik még szóba jöhettek nem értek rá, főiskolai tanulmányuk miatt. Gyurikával elhatároztuk, hogy kimegyünk a versenyre.

PireneusA kiírásban barlangi és kanyonos versenyre lehetett jelentkezni és egy tolmács is belefért a keretbe. A kanyonozásról nem hallottunk akkor még semmit, tehát ezt kihagytuk. Tolmácsunk első megbeszélésre Balács Béla lett volna, de ő lemondta. Utána csatlakozott hozzánk Toldi György a Tengerszem vezetője, tolmácsként. A levelezést elkezdtük, jelentkeztünk a versenyre. Sohasem felejtem el azt a beszélgetést, amit Gyurikával a Meteor klubjának a felső emeletén, a karosszékek között ejtettünk meg. Gyurika megkérdezte tőlem, hogy mennyire vegyük komolyan a versenyt szerintem, azt mondtam neki, hogy nem lenne hátrány, ha nem az utolsók lennénk, mert az elég ciki lenne. Egyetért velem és úgy gondolja, hogy el kéne kezdeni, felkészülni a versenyre. Első körben szokjunk le a dohányzásról és kezdjünk el futni, meg ilyenek. Hát ez szép gondolat, de a mi barlagos életünk pont ellenkezőleg volt beállítva, barlang, cigi, pia, csajok, satöbbi. Ez a beszélgetés kb. január 25. körül zajlott le, megállapodtunk abban, hogy február elsejétől nincs cigi, edzés van ezerrel, három hónap felkészülési időnk maradt, sajnos nem sok. Nagyon fontos döntés volt az életünkben, végig kísérte a felkészülésünk a barlangász tevékenységünket. Sokkal komolyabban vettük a nagyobb túrákat és célokat.

A felkészülést Mátyás-hegyi-barlangban gyorsulásokkal kezdtük, az elején elég nyögve. A heti két futás is rendszeressé vált, Gyurika taxizott éjszakánként, utána "kipattant a sunyiból" és elkezdett kocogni a kiválasztott futóterepén, Fenyőgyöngyén. Én Nagykovácsiban laktam abban az időben ezért nekem elég könnyű dolgom volt a szabadban futással. Gyurikával kiválasztottunk a Vöröspocsolyás-háton egy jó szakaszt, itt nyomultam, ahogy tudtam. Munkában előnyöm volt Gyurikával szemben, mivel 13 órára haza értem és az edzéssel tudtam foglalkozni.

rose2Izgultunk nagyon mi lesz velünk a versenyen, információnk mondhatni egyenlő volt a nullával. Úgy terveztük, hogy kocsival megyünk ki a verseny helyszínére, Saint-Lari-Solant-ba. Gyűjtöttük a lóvét, fejenként szép összeget kellett összeszedni azt hittük. A felkészülésünkben kezdett megmutatkozni, hogy van értelme az egésznek, a Matyi edzések egyre jobban mentek, a futásnál elértünk olyan sikereket, hogy a Zsíros-hegyre fel tudtunk "futni". Ekkor született meg a gondolat bennünk, hogy ki kéne mászni István-lápa aknarendszerét. Elindultunk hát a Bükkbe, a vesszős völgyen keresztül, feltűnt, hogy rendesen megyünk felfelé, de mégsem lihegünk, na ez már tetszett, nőtt az önbizalmunk.

Létráson voltak ismerősek, klubtársak. Együtt mentünk el Vajda úrral és csapatával a hármas szifonig, onnan fordultunk vissza. A mászás először görcsösen ment, de nem kellett sok idő egyre jobban bele jöttünk. Voltak cikis helyzetek, a legdurvább talán az indián-híd kiszállásánál volt. Egy kulcs fogás van a tetején. Aranyos volt Gyurika, mikor oda értem másodiknak (mindig ő ment előre, én ezt a felállást csíptem.) megfogta a tenyeremet erősen, így biztosított a lecsúszás ellen. A kijárathoz közel megszokottá vált a mászás, 200m szint és vagy húsz akna elég volt, hogy megszokjuk a közeget. A bejáratnál vártak társaink, együtt örültünk a sikernek.

Frédi és GyurikaEbben az időben már Franciaországban élt Marek Edit, felhívtam információért. Közölte, hogy a válogató meg volt 1000 barlangászból náluk! Úgy mennek a győztesek a kötélen, hogy a crollt nem is használják olyan gyorsak. Ez a hír sokkolt a szó jobbik értelmében, ahol tudtunk a futáson kívül fekvőtámaszt és húzodckodást végeztünk. A Pál kőfejtőben kötél technikáztunk, egy 7-8 perces szakaszon 10-szer mentünk végig, nagyon hatékonynak bizonyult ez az edzés tipus. Edittel való beszélgetés közben derült ki, hogy küldenek személyre szólóan repülő jegyet, az utazást a rendezőség állja. A repülő jegyek megszerzése nem volt könnyű dolog.

Elérkezett az indulás ideje, repülőtéren találkozás, irány Párizs!

Onnan átszállás Toulusba, itt várt minket egy busz, ami a szállásra vitt. Az átszállásoknál már lehetett méregetni az ellenfeleket, messziről látszott, hogy ki a barlangász. Toldi Gyuri egy rövid gatyába és egy pólóba jött, mikor megérkeztünk a Pireneusokba 4-5 fok lehetett, mindenki nézte milyen kemény csákó.

Szállásunk az üdülő faluban egy síszállás volt, hihetetlenül élveztük a megérkezést. Másnap ünnepélyes megnyitó francia oldalon is és a spanyol Ainca-ban is. Gyönyörű régi város, csodás főtérrel, a bevonulás előtt kaptunk enni egy vendéglőben és hozzá bort. Na ezt nem kellett volna, enyhén szólva jó kedvünk kerekedett, így vonultunk be a főtérre, ahol a tűzijátékot tartották.

Állunk Gyurikával a tér szélénél, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy rakéta nagy sebességgel felénk közeledik a fejünktől alig magasabban. Na mondom ennek fele sem tréfa, gyors mozdulattal Gyurikát letepertem a földre, közben a rakéta elsüvített a fejünk felett. Pont a színpadon álló tűzkeréknek egyenesen. Ekkor vettem észre, hogy a rakéta egy dróton indította be a kereket. Rendesen ránk ijesztett, a spanyol bor is hozzá segített.

A Pireneusi Vetélkedőn

Kanyon versennyel kezdődött a rendezvény, a franciák itt is arattak. Utána a kötélpálya bemutatása következett, a határhoz közel egy sziklafalon. Ekkor láttuk először a francia válogatottat, négy főt (a franciák és a spanyolok két csapatot indíthattak). A sztárok kis vézna kölykök voltak, de érezhető volt a gyorsaság bennük van. Az egyik magyar származású volt, legalábbis a nevéből ezt ítéltük meg. A gyakorló kötélpályán nem siettünk, végig mentünk rajta és raktároztuk az információt. Nagy nehezen rá tudtam venni Gyurikát, hogy kössünk még egy kantárt a holnapi rangadóra. A pályán sok majom híd volt, ezért erősködtem mellette.

rose14Másnap az egész bagázs be volt indulva, a franciák fém golyókat görgettek a tenyereikben, és sokkoló zenét hallgattak közben. Mi szép csendben elmentünk Redbullt inni a gyorsulás előtt. Elindult a verseny, a franciák nagyon jók voltak ők lettek a győztesek, a belgák (főellenségeink) közül a vékonyabbik megmutatta, hogy ő a leggyorsabb a bandából. Társa annál bénább volt, így lettek negyedikek, utánunk.

 Elindultunk. Az elején minden jól ment, Gyurika ment elől, én jól rajta voltam, de jött a nagy inga. Itt elkellett kapni a másik kötelet, ami jó messze volt, sajnos nálam egy kőtömb a falból kiszakadt, amibe kapaszkodtam, ezzel komoly időt vesztettünk. Így is a harmadikak lettünk. A verseny kiírásban az állt, hogy a kötélpályát 5 szörösen megszorozzák, ezt sajnos a verseny közben módosították, csak kétszeresen szorozták.

A barlangverseny a Pireneusok leghosszabb barlangjában Félix-trom (valahogy így írják) rendezték meg.

 

100 km, hosszú barlang, 54 bejárattal, ebből kettő között volt a verseny útvonal. A kiszállás egy P90-es akna. Itt is útvonal bejárással kezdődött a program, este nagy buli a Zsombolyok-házában. Túl nagy bulira sikeredett a dolog, sajnos többet ittünk a kelleténél. Másnap reggel nem voltunk a helyzet magaslatán, pedig Toldi Gyuri barátunk megmondta, hogy a versenyen vért kell pisilni, úgy kell hajtani! Ő már csak tudja, együtt futkároztunk a kanyon verseny közben edzés képpen. Sajnos a titkos fegyverünk (Redbull) otthon maradt a szálláson, mivel a nagy távolság miatt máshol aludtunk.

A reggeli felkelést nem felejtjük el egy darabig, csodálatos kilátás, gyönyörű úszómedencével, finom reggelivel. A barlangba indulás a kötélpálya nyertes sorrendjét követte, így mi a harmadik helyezettek voltunk. A barlang nagyon szép volt és változatos, dübörgő vizes részek, por száraz járatok után akna rendszer. Futunk a barlangba a vizes részen, egyszer csak Gyurika megáll és közli, hogy nem ég a lámpája nem lát jól. Frankó, lámpaszerelés a verseny közben, a csöpögtető luk eldugult a Fisma tartályán. Gyurikánk sosem volt híres a felszerelés karbantartásáról, ez most rosszul jött nagyon. Nagy nehezen valamit alkotunk, végre rendesen működik, sajnos időt vesztettünk. Állomásoknál nézik, hogy milyen állapotban vagy, pupillába világítanak, aztán mehetsz tovább. Nagy nehezen kimászunk a kilencvenesből, a vége rémálom a páfrányok között.

rose16Még nem tudtuk, hogy ennél lesz rosszabb is, de lett. 15 percre ránk jönnek a belgák, a vékony súlyosan jól kimászik a lukból, a másik lassú. De nem eléggé, végig nézzük, hogy 10 másodperccel átveszik a harmadik helyet tőlünk. Az érzés leírhatatlan, remélem más magyar versenyző, sosem fogja átélni ezt.

De ezért tenni kell! Sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy sokkal nehezebb a felkészülés, mint 10 évvel ezelőtt. Azért is írtam le a hibáinkat, hogy a leendő versenyzők ne essenek legalább ugyan ebbe a hibába, mint amit mi elkövettünk.

A tények: a barlangba 20 percenként volt az indulás. Az első csapat 1' 35 p alatt ment végig. Mi 2' 10 p alatt, ha jól emlékszem. A kötélen a franciák, 9 p 30 mp körül nyertek. Mi 12p voltunk a harmadikok. A barlangi idejük a franciáknak nagyon kemény, mivel a másik francia csapat is csak 1' 47p körül teljesített. Nagy előny a győzteseknek, hogy valószínűleg ismerték a terepet.

Zsólyomi Zsolt (Frédi)



vissza az örökös tagjainkhoz...

Támogatóink